08 - Elvesztett szőkeség

Sziasztok! Köszönöm szépen a sok feliratkozót, és a rengeteg kedves kommentet. Hihetetlenül boldoggá tesztek! Nos, itt vagyok a fejezettel, egy icit-picit lett rövidebb, mint a szokásos. Szeretném veletek megosztani, hogy a mostani egyik kedvenc számomra írtam, ami a Mika - I see you lenne. Ha van kedvetek, hallgassátok olvasás közben!:) 
Imádlak Titeket, köszönet mindenért még egyszer! 
Puszi, Azy

Louis Tomlinson.Az esti evést gyorsan sikerült lezavarni, kicsit nevetve ugyan, de végeztünk a szeletekkel, utána Nina megköszönte, és elment aludni. Tulajdonképpen én még szívesen töltöttem volna vele egy kis időt, de az, hogy erre én is rádöbbentem, kicsit összezavart. Jobb volt így.
Hétfő révén korán kelek, korábban, mint Norina, így nem lep meg, hogy nem futok vele össze. Elkészülve minden reggeli teendőmmel elhagyom a házat, amúgy is minden bizonnyal nem kellek neki az albérlet keresésben. Az egész nap a munkával megy el, megbeszélésről interjúra megyünk a többiekkel, folyamatos mozgásban vagyunk, csupán néhány percnyi szusszanásra van időnk az autóban. A fotósok és a rajongók őrültek módjára követnek mindenhova, kezdem azt hinni, hogy belőlünk élnek. Ami a maga módján igazán aranyos, mindazonáltal néha már sok. 
Amikor este kilenckor haza érek, kétségtelenül nyűgös és fáradt vagyok. Behajítom a cipőmet a sarokba, nyár révén megszabadulok a zavaró ujjatlan felsőtől, utána egyenesen a konyhában található piához indulok. Megdörzsölöm az arcomat, akaratlanul is hatalmas sóhaj szökik ki az ajkaimon. Amint a kezembe kaparintom a már megkezdett whiskey-t, a kanaphoz sétálok. Mielőtt ledőlnék, hatalmasakat kortyolok, elégedetten mosolyodom el, amint lefolyik a torkomon az ital. Sokszor ismételem ezt még meg, egészen addig, míg el nem fogy a maradék is. Csalódottan ejtem a földre az üveget. Hanyatt vágódok a kanapén, lábaimat lazán helyezem a karfára, élvezem a csendet. Szemhéjaim maguktól csukódnak le, készen állok a megmentő alvásra.
Fogalmam sincs mennyi idő után az ajtó hangosan csukódik, kulcsok zörögnek, két láb lépked egyenesen felém, mégsem szedem össze magamat, hogy megnézzem mégis ki az, aki ilyenkor jön hozzám.
- Nem hiszem el - hallok csendes suttogást a fejem felől.
Idegesen morgok egyet, az oldalamra fordulok, minden kívánságom, hogy bárki is az, hagyjon békén. Mégsem így történik, kezeivel megráz, de hiába. Nem akarok megmozdulni. 
- Louis, kelj már fel! 
Ez a hang már sokkal élesebben érkezik, valószínűleg egyenesen a fülembe ordítja az illető. Vaktában odacsapok, mintha egy legyet akarnák elhessegetni. A kezem nem ér semmit, és egy ideig nyugtom van. Aztán derült égből villámcsapás érkezik a hideg zuhany, majdnem szó szerint. A nyakamnál hideg vizet észlelek, ami arra ösztönöz, hogy összerezzenjek. Aztán legkisebb örömömre megemelnek a hátamnál, ülő helyzetbe tornáznak.
- Mi van már? - nyitom ki végre a szemeimet, felmérem a terepet. Norina arcával találom szembe magamat, amint idegesen méreget.
- Muszáj volt megint innod, de barom? - kiált rám dühösen. 
- Nem vagyok részeg - válaszolok neki erélyesen, megvédve magamat. Elvégre tényleg nem olyan rossz a helyzet.
- De józan se - magyaráz hevesen gesztikulálva. 
- Kuss legyen! - ordítok vissza, összeszedve magamat, felállok a kanapéról. Amikor kikerülöm, a vállammal neki megyek. Elindulok a lépcső felé, a szobámba csak nem zaklatni.
- Mit mondtál? - állít meg felháborodott hangja, mire nem haladok tovább.
- Azt, hogy kuss legyen! - ismétlem meg egyenesen a szemébe nézve, olyan hangerővel, ami még talán engem is megrémítene. 
Csak bámulok a kék szempárba, amint valami elveszik belőle, talán a remény. Nem érdekel, mit gondol rólam, semmi szükségem rá.
- Velem nem beszélhetsz így - suttogja mérgesen.
Fanyarul elmosolyodok, egy lépessel visszamegyek. Pontosan előtte cövekelek le, merészen vigyorgok.
- Azt mondok neked, amit csak akarok, kurva - vágom hozzá pofátlanul.
A szavaim megteszik a hatásukat, Norina arca lefagy, ajkait összeszorítva próbálja megfékezni az érzelmeit. Ezután egyenesen rám néz, olyan tűzzel a tekintetében, amit még sose láttam. A következő pillanatban egy hatalmas pofon csattan az arcomon. Először meglepődök, és nem tudom mit tegyek, de a kezem már igen, így meggondolás nélkül adom vissza neki az ütést. 
Nina a kezét rögvest az arcára simítja, aztán könnyekkel telt szemekkel bámul rám. Gyorsan hátrál három lépést.
- Na ne már, most megharagszol? - röhögök fel gúnyosan, minden bizonnyal fel sem fogom mit tettem. 
Csak tetézem a helyzetet, újra lecsökkentem a kettőnk közötti távolságot. 
- Meg ne próbálj hozzám érni! - üvölt, de a hangja megremeg a végén. Egyenesen a falhoz hátrál, ami hiba, mert így még azt is meg tudom oldani, hogy ne menjen sehova.
- Hagyd abba a hisztit - nézek rá türelmetlenül.
Norina igyekszik megkerülni, de még időben elkapom a karját, és határozottan rántom vissza, hogy ismét velem szemben álljon.
- Elég volt ebből a szarságból - csattanok fel feszülten. 
- Engedj el! - parancsolja, ennek ellenére könyörgésnek hatnak szavai.
Ki akarja szabadítani magát, ugyanakkor erősen és szorosan tartom. Így csak saját magának okoz fájdalmat azzal, hogy még jobban fogni kezdem. 
- Á! - sikítja, amikor átlépem a határt, és a falhoz nyomom. Egyszerűen csak azt akarom, hogy hagyja abba ezt a színjátékot, és viselkedjen rendesen. 
- Ne játszd el, hogy fáj! - sóhajtom indulatosan. 
Norina felemeli a fejét, tekintetét határozottan szegezi rám, majd térdét felhúzva tökön rúg. A karjaim leomlanak róla. Mintha csak egy lánc szakadna le egy rabról, Nina úgy menekül ki a házból. A fejemet utána kapom, de hiába. Kint már leszállt az éj, követni sem tudom a pillantásommal merre tart. Elvesztettem. 

Mi a legjobb abban, ha az embernek nincs hivatalos megjelenése másnap? Hogy jelenthet beteget, nem szükséges bent lennie, elvégre a többiek hangját addig simán fel lehet venni, az enyém még ráér.
Másnaposan ébredni nem a legjobb dolog a világon, de nehézkesen visszaemlékezni mit tettem Norinával, egyszerűen borzalmas. A kezem reflexből szorul ökölbe.
- Basszameg - suttogom, és szívesen megfojtanám magamat. Undorodva nézek a tükörbe. Rendben van, hogy megpofozott, de hiszen lekurváztam. Viszont az én tettem megbocsájthatatlan...
A szobájába felesleges bemennem, nem hiszem, hogy visszajött volna. De egyszer úgyis meg kell ezt tennie, itt vannak a cuccai. Én pedig türelmesen fogom várni. Nem tűnhet úgy el, hogy ne tudjam elmondani neki: sajnálom.
- Elcsesztem - csapom be a fürdőszoba ajtót. Vagy ezerszer próbáltam hívni, de ki van kapcsolva. Meg sem lepődök, én se venném fel. - Egy barom vagyok - sóhajtom, kezeimmel a hajamba túrok, erős késztetést érzek az összes kitépésre.
A nappaliba leérve észreveszem az üres üveget a földön, amit elegánsan helyzetem oda. Lehajolok, hogy felvegyem, de hirtelen a szerencsétlent kezdem hibáztatni magam helyett. Minden haragomat ráuszítom, teljes erőből vágom a falhoz. Millió darabra törik, az alján lévő pár milliliter ital is a szőnyegre folyik. Nincs türelmem összeszedni.
A fejemet fogva járkálok, nem tudok mit csinálni magammal, tehetetlennek érzem magamat, amit gyűlölök. Nem kereshetem meg Ninát, hiszen azt sem tudom hol kezdjem. Egyébként is időre lehet szüksége. Bár azt hiszem, ha jó erősen ismét felpofozva, kevésbe lenne bűntudatom. Azt akarom, hogy vezesse le a felgyülemlett érzéseit, hiszen biztos vagyok benne, hogy van egy pár. Olyan lánynak tűnik, aki csak nyel és tűr, egészen addig, amíg egyszer el nem szakad a cérna. Akkor robban vagy ami még rosszabb: már végleg belegyengült az erős nő mutatásba, nincs ereje visszavágni. Pedig sokkal könnyebb kezelni a dühöt, mint a reménytelenséget, csalódottságot. 
Az ilyen emberekre a porcelánbaba kifejezés illik. Keménynek tűnik, de törékenyebb, mint elsőre hinnéd. Abbahagyom a gondolkodást, csak még jobban felhúzom magamat. Valószínűleg Norina nem hamar fog betoppanni. De mi van, ha...
Kétségbeesetten térek be mégis a szobájába, elképedve szemlélem az üres szobát. Jól gondoltam. A bőröndjei sehol, az ágya érintetlenül hever. Olyan, mintha itt se járt volna. 
- Mi a franc ez?! - kiáltok fel értetlenül. Nem lehet igaz... Tegnap este bejött, míg aludtam? 
A válasz minden bizonnyal igen, a cuccai sehol. Ezáltal pedig minden reményem oda van. Elvesztettem. Újra.

Az idő hamarabb szállt el, mint gondoltam volna. Norina nem jelentkezett, én pedig belefáradtam a várakozásba. Igaz, nem kerestem a szállodában, a fősulin nyáron nem lett volna sok értelme, és a régi lakása közelében sem jártam. Ezeknek egyszerű oka az: nem akarom zaklatni. Én is undorodnék magamtól, megértem, amiért ő sem kíván látni. 
A dalok viszont csak úgy szállnak ki a kezeim közül, eléggé megihletett a reménytelenül nyomorék helyzetem. A legtöbb égetnivaló, viszont egyet igazán megkedveltem. Csak a szöveg néhányszor eltér a valódi helyzettől, egyáltalán nem vagyok szerelmes.
A toll végét rágva fekszem a kanapén, élvezem, hogy eltelt a nyár nagy része, és túléltem. Bevallom, féltem attól, mi lesz a hatalmas bűntudatommal, ugyanakkor annyi más leköti a figyelmemet, képtelenség elkalandoznom napközben. 
Újabb sort firkantok le, ezt követően gyorsan ki is húzom. Az összes tüdőmbe lévő levegőt kiengedem, felülök, arcomat a kezeimbe temetve dörzsölöm meg. Az óra szerint már elmúlt hajnali egy, én meg holnap korán kelek. Félredobom az igencsak gyűrött papírt, feltornázom magamat az emeletre, utána egy gyors zuhanyzás után az ágyban találom magamat. Aludni mégis képtelen vagyok, a fejem tele van gondolatokkal, ki kéne üríteni. 
Idegesen kászálódok ki egy tíz perc után, zavar a fetrengés. A fiókomból kihalászom a cigis dobozt, egy szálat az számba dugok, és az öngyújtót magamhoz véve megyek ki az erkélyre. Becsukom magam mögött az ajtót, nem szeretném, ha büdös lenne bent. 
Második próbálkozásra sikerül meggyújtanom a nikotinnal telt cigarettát. Szívok egy jó nagyot, kifújom, élvezettel figyelem, ahogyan a levegő a szürkés füsttel telik meg. Még a nyáron kezdtem el ezt az egészet, természetesen titokban, hogy a rajongók ne őrüljenek meg, mint Zayn-nél. Semmi humorom mindenkitől bocsánatot kérni, azért, aki vagyok. 
Az ég tiszta, mégis kevés csillagot látok. A hold azonban magasan ragyog, fénye beteríti az egész erkélyt. Szomorkásan szívok még egyet ennek örömére, a hamut a tartóba szórva. Még egy ideig bámulok el a semmibe, csodálattan hallgatom az éjszaka csendjét, mikor pár autón kívül az utca alszik. Ahogyan nekem is kéne már. 
Akaratlanul egy szőke arc ugrik be, amint kisétál az ajtón, alakját elnyeli a sötétség, és vissza sem tér. Csak bízhatom abban, hogy jól van. Fogalmasan sincs, jól döntöttem-e, mikor nem kerestem, remélem igen. Mert ha valami baja esett, sose bocsátom meg magamnak. 

~~~

Angyal az éjben

Te vagy a fényem a sötétségben
Te vagy a dobbanás a szívemben
De mind ez nem elég! Leszek valaha az oldaladon?

Hajad a szélben táncol
A szemeid a bőröm égetik
És olyan boldog vagyok, amikor látom, hogy visszamosolyogsz!

Égésnyomokat hagysz a földön
Köszönöm Istenem, hogy rá találtam
Nem tudom hogyan, nem tudom miért
De te vagy az angyalom az éjszakában

Te vagy a fényem a sötétségben
Te vagy a dobbanás a szívemben
Hadd öleljelek meg, pont úgy mint napokkal ezelőtt amikor sírtál
Te vagy a fényem a sötétségben
Te vagy a dobbanás a szívemben
De mind ez nem elég! Leszek valaha az oldaladon?

Próbálok minden jól csinálni, de minden amit csinálsz vissza integet: Viszlát!
Nem tudom, hogy mi fogok csinálni,
de megőrülök tőled
Ráadásul nem is tudom, hogy hol kezdjem
Méghozzá, ha a szerelmem széjjel tép engem
Csak azt tudom, hogy te és én
Mindig összeillettünk

Te vagy a fényem a sötétségben
Te vagy a dobbanás a szívemben
Hadd öleljelek meg, pont úgy mint napokkal ezelőtt amikor sírtál
Te vagy a fényem a sötétségben
Te vagy a dobbanás a szívemben
De mind ez nem elég! Leszek valaha az oldaladon?
Te vagy a fényem a sötétségben

26 megjegyzés:

  1. Draga Azy!
    Ismet egy remek reszt olvashattunk!
    Loui egy hatalmas idiota.. Remelem Ninanak nem lessz semmi baja,es hamar visszater a kepbe!:'))
    Annyira aranyosak lennenek egyutt!<3 :)) Nagyon szurkolok!:))<3
    Sok puszi,es oleles: Lizi*-*
    U.i.: Tokeletes volt a dalvalasztas!
    U.i2.: Fantasztikusan irsz<33!(:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lizi!

      Nagyon jó olvasni, hogy ezt gondolod, köszönöm! Igen, az, ezt tökéletesen látod. Hát, nem árulok el semmit, de remélem tetszeni fog a folytatás. Boldoggá tesz az elégedettséged a dalt illetően. Hűha, rettenetesen sokat jelent, ha tényleg így gondolod, köszönöm, köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Drága Azy!

    Első reakcióm: Mi az isten?! Az állam a padlót súrolta. Ezt nem gondoltam volna Louisról... Viszont - a franc egye meg - remek kibúvója van, ami itt az alkohol. Megint. Nem tudom, mit érezhet, de biztos vagyok benne, hogy rettenetesen mardossa a bűntudat, és fáj neki, elég rendesen. Nináról nem is beszélve... Egyre jobban sajnálom.:(
    Ami a dalszöveget illeti, az első soránál felismertem! Nem hiszem el!:D Busshunter<3
    Köszönöm ezt az élményt!:3

    Sok puszi, Tina x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tina!

      Nem tudom, hogy ez most jónak számít-e (mármint a meglepettséged), de nagyon bízom az "igen" válaszban. Igen, ha iszik, szinte bármit megengedhet magának, de ne aggódj, Norina - mint a mellékelt ábra mutatja - nem tűri el ezt a viselkedést. Jaj, örülök, amiért ismered a számot, és szereted is! :) <3
      Igazán hálás vagyok, amiért megint írtál, szörnyen kitartó vagy, nem tudom elégszer megköszönni! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Drága Azy !
    Istenem egyszerűen imádom ahogyan írsz . Beleszerettem ebbe a blogodba is . Remélem Norina-nak nem esett semmi baja és remélem Louis rá fog jönni arra , hogy mit veszíthet ha az alkoholhoz fordul .

    Puszi : V. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vanessa!

      Hűha, én pedig téged imádlak, köszönöm az ismételt kommented! Nagyon boldoggá tesz, ha ezt a történet is kedveled, sokat jelent! Köszönök szépen mindent, még mindig borzasztóan aranyos vagy! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága Azy ♥!

    Hát én csak ámulok és bámulok... Egyszerűen imádtam, fantasztikus lett ♥ :) Louis jól megverném és a szemére hánynám, hogy egy nőt megütni nem erény, hanem a bátortalanság kimutatása -.-' Meg is értem Norina kirohanását, hiszen nekem se esne jól, ha lekurváznának és még meg is ütnének :$ Egy cseppet sem sajnálom most Tommo-t, mert megérdemelte, amit kapott :DD Azért reménykedem abban, hogy majd megbeszélik higgadtan a dolgokat :)
    U.i.: Imádom ezt a Basshunter dalt ♥! :3

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép éjszakát és kellemes pihenést kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      Hűha, ezt igazán jó olvasni! Sejtettem, hogy Louis viselkedése fog némi kivetnivalót hagyni maga után, de ez csak természetes. Norina sem bírja, ezért is ment el. Pontosan jól látod a helyzetet!:) Köszönöm szépen, hogy írtál, mindig örömmel olvasom! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Draga Azym!
    Ez a resz valami elkepeszto volt. Lou elegge barom modjara viselkedett.. es meg meg is utotte Norinat. Felkepelnem a draga Louis-t az biztos :D Imadtam a reszt, a dalszoveg a vegen pedig nagyon szep volt :') <3
    puszillak, bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Biusom!

      Én is, Nina is, azt hiszem mindenki adna Louis-nak pár pofont, nem vagy egyedül. :D Hihetetlenül boldoggá tesz, ha tényleg tetszett a rész, és a dalszöveg is! Köszönök szépen mindent! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága Azy!

    Csalódtam! Nyugodj meg nem benned, hanem Louis-ban. Olyan hihetetlen, hogy tud ilyen szívtelen lenni azok után, hogy tudja milyen élete van Ninának és, hogy milyen dolgokon kell keresztül menni / ment keresztül. Szomorú voltam és leírhatatlanul sajnáltam Ninát amiért megütötte Őt Louis és, hogy ilyen dolgokat mondott neki, mikor Ő csak segíteni akart Lou-nak.
    Őszintén megmondom, hogy az ahogyan érezte magát Lou tudom rossz volt meg nehéz, de megérdemelte és valamilyen szinten a hasznára volt, mert legalább tisztában lett az érzéseivel. Persze sajnálom, hogy szenved meg minden, de legalább észhez tért. Viszont az, hogy nem ment el megkeresni Ninát, hülye húzás volt, mert pont akkor taszította el magától mikor szüksége volt Ninának valakire. Hatalmas egy barom lett Louis-ból, csak azt nem értem, hogy ha tudja, hogy Norina egy kincs akkor miért dobja el ? Miért lett ilyen ? Szomorúsággal tölt el, hogy most mind ketten szenvednek, de egyikük sem vallja be érzéseit a másiknak, mert kizárt, hogy CSAK barátok legyenek.
    A dal nagyon tetszett az is amit linkeltél meg az is aminek a fordítását raktad be. Róluk szól ez a dal!
    Fantasztikusan írsz. Nem tudok újat mondani csak azt, hogy imádom ahogy írsz és öröm olvasni még akkor is, ha ilyen szomorú részeket hozol, de hát az élet nem fenékig tejfel. Elképesztő ahogy írni tudsz és azt kívánom bár fele ilyen jól tudnék írni. Remélem hamarosan megint olvashatom írásodat és aztis remélem, hogy hamarosan minden rendben lesz Nina és Louis között. Kíváncsian várom a folytatást!

    Puszi, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jordi!

      El se hiszed mennyire jó érzés, mikor mindig ilyen hosszúkat írsz, rettenetesen hálás vagyok!
      Nos, mikor azt olvastam, hogy csalódtál, először tényleg megijedtem, de aztán meg is könnyebbültem, hiszen "csak" Louis-ban. Tökéletesen megértem, szerintem mindenki hasonlóképpen érez. Azt hiszem azért "tettettem" ezt a fiúval, hogy ne legyen annyira tökéletes, egy emberről beszélünk, hibákkal. Bele tartozik. :)
      Pontosan és tisztán látod a helyzetet, Louis cselekedetére nincsen semmi mentség, a bűntudat csak kis ár. A kérdésedre, miszerint miért pont ilyenkor taszítja el, nagy valószínűséggel az a válasz, hogy nehezére esik belebonyolódni egy ilyen ügybe, ami egyértelműen nem egyszerű. Sokkal könnyebb ellökni valakit magadtól, mint még közelebb engedned. Hiszen miután a lány odaköltözött, Louis akár csak pár pillanatra is, de többet kezdett érezni. A nehezebb utat meg nem választja még önként. :)
      Nagyon boldog vagyok, amiért a dalok elnyerték a tetszésedet, őszintén bíztam benne! Te vagy a fantasztikus, folyamatosan írsz és támogatsz, fogalmam sincs mivel érdemeltem ki, de KÖSZÖNÖM! Rengeteget segítesz, hálás vagyok. Szerintem még jobban is képes vagy, ennél nem nehezebb! Ígérem csütörtökön jön! :) <3

      Puszi, Azy

      UI: Tényleg sokat jelent, hogy mindig megosztod velem a véleményedet. Köszönöm szépen, csodalatos vagy! <3

      Törlés
  7. Drága Azy! :)

    Te jó ég!!
    Louis, normális vagy?! ........... "szóhoz" sem jutok... ._. De legalább belátja, hogy most hagynia kell Ninát...
    Fantasztikusan ügyes vagy, nagyon jól írsz, tehetséges vagy! Meg is kedveltelek. :DD
    Amúgy egyet értek Jordival... miért dobja el? És... ajj... nem igaz már. ><
    Nagyon siess, kíváncsi vagyok, mi lesz ezután a depis rész után :O
    xx. S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Stella!

      Öhm, nem. Louis nem normális. Igen, mindkettejüknek időre van szüksége, legalábbis ezt tűnik ésszerűnek. Jaj, eszedbe ne jusson ilyeneket írni, nem érdemlem meg... Én is megkedveltelek!:) Te elolvastad Jordi kommentjét is? Hűha!
      Louis valamilyen válaszút elé került, közelebb engedi Ninát vagy eltaszítja. Azt hiszem tudat alatt döntött. Hozom, amint tudom, és iiiszonyúan köszönöm a túlzó, de kedves szavaidat, többet jelentenek, mint te azt el tudnád képzelni! <3

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  8. Szia Azy!
    Ez a rész szerintem egyszerűen tökéletes volt! Tényleg. :D
    Nekem elképesztően tetszett! Nem hittem, hogy ez lehetséges, de Louis karakterét elkezdtem jobban szeretni, mint Zayn-ét. Hozzá képest nekem Zayn túl jófiú. :'D
    Nagyon tetszett ez a fejezet, főleg az, hogy a falhoz vágta a whiskey-s üveget. :3
    És a dalszöveg se annyira borzasztó, tekintve, hogy ennek a zenekarnak a száma.. Na, de ebbe inkább nem mennék bele. A lényeg, hogy azért tetszett, mert itt a Norinávól szól. :)

    Kíváncsian várom a következő fantasztikus fejezetet!

    Puszi Vi :*

    U.i.: Miközben ezt olvastam, elég furán éreztem magam. Teljesen reményvesztettnek és tehetetlennek éreztem magam. Pedig nincs semmi különösebb problémám. O_o Mindezt annak tudtam be, hogy nagyon jól írsz és magával ragadott a rész hangulata! Fantasztikus vagy! :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Vi!

      Jaj, ennek kifejezetten örülök, pedig nem volt éppen a legvidámabb! Na, ez viszont sokat jelent, mikor megnyitottam ezt a blogot, kicsit féltem attól, Louis karakterét nem fogom tudni megformálni, de ha már jobban szereted, akkor talán mégsem tolom el. Azt hiszem a te zenei ízlésed és az enyém különbözik, ennek ellenére boldoggá tesz, hogy elviselhetőnek tartod. :)
      Hűha, nem gondoltam volna, hogy ilyesfajta hatást sikerülni fog kiváltanom belőled, de rettenetesen örülök, amiért mégis! Köszönöm szépen, hogy írtál, sokat jelent! <3 :)

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Imádom...megint csak tökéletes...nagyon siess a folytatással

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, amiért tetszett, és köszönöm! :)

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Drága Azym :D you are PER-FECT ;) imdátam :D egyszerűen fantasztikus volt ahogyan leírtad, Louis hogyan őrlődik magában...remélem azért nemsokára felkeresi Ninát és bocsánatot kér majd tőle :D nah mindegy :D várom a kövi részt nagyon :D <3 *-*bubi*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Jaj, kifejezetten boldog vagyok, ha tényleg így gondolod. Remélem a továbbiakban nem okozok csalódást a folytatással! Köszönöm szépen, hogy írtál, sokat jelent, hálás vagyok! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  11. Azy ez fantasztikus lett! Imádom!!! :) Kíváncsi vagyok a folytatásra, és arra, hogy Louis hogyan fogja tudni ezt rendbehozni. Ha egyáltalán sikerülhet neki bárhogyan is..
    Nagyon várom a következő részt!!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      El sem tudom mondani, mit érzek, mikor ezt írod, köszönöm! Igyekszem a következőkben választ adni a kérdésedre. :) <3
      Még egyszer köszönöm!

      Puszi, Azy

      Törlés
  12. Azy!
    Sajnálom, hogy Louis ilyen meggondolatlanságot tett, teljesen megértem Nina viselkedését.Remélem majd nemsokára, azért egymásra találnak, vagy legalább találkoznak.
    Szörnyen jó rész volt!<3!Irtóra várom a kövit!Így tovább!<3
    UI.:Bocsi, hogy mostanában ilyen röviden írok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Én is sajnálom, de örülök, amiért megérted Ninát, ez nekem fontos. Boldoggá tesz, ha jónak találtad! :) És egyáltalán ne aggódj a komment hossza miatt, nekem nem fontos mennyit írsz, hálás vagyok, amiért egyáltalán megteszed! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Drága Azy!

    Unalmas estének néztem elébe, és miután A legjobb ellenség lassan bezárja kapuit, úgy gondoltam nekilátok ennek a történetednek is. Most mondjam, hogy nem csalódtam?:)
    Először is, maga a történet megér egy AZTASZENTSÉGIT, imádom minden egyes részletét! Louis Zayn mellett a másik kedvencem, így alapból bizakodóan álltam a sztorihoz, de mondanom sem kell, túlszárnyalta minden képzeletem ez a sztori. Louis legtöbbször az édes jófiú, a segítőkész bohóc,az örök mókamester. Itt pedig szinte ennek a szöges ellentette-amit abszolút nem bánok, sőt! Egyenes imádom! Végre egy határozott, kemény, talpraesett Louis karakter.
    A fogalmazásodra nem tudok újat mondani- még mindig fantasztikus, akár csak maga a történet. Remek író vagy,ha még nem hangsúlyoztam volna elégszer!;)
    Tűkön ülve várom a folytatást! :)

    Sok puszi, Lily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lily!

      Igazán köszönöm, hogy bizalmat szavaztál ennek a blognak is, sokat jelent! Jaj, el se tudom mondani mennyire boldoggá tesz, ha tényleg így van. Igen, próbáltam azért egy másik oldalát is bemutatni, igazán örülök, ha ez tetszik neked. Hálás vagyok, amiért ennyire édes Olvasóval áldtak meg, mint Te, és ide is írtál, meg se tudom rendesen köszönni! Imádni való vagy! <33

      Puszi, Azy

      Törlés