10 - Mással nem tud

Sziasztok!
Először is köszönettel tartozom, amiért átléptük a százas határt, elmondani nem tudom mennyit jelent, hogy ez ilyen hamar következett be, fantasztikusak vagyok! Hálával tartozom, komolyan!
Ezután a rész után újra Norina szemszög következik, nem tudom meddig, ahogyan azt sem Louis-sat fogok-e még írni, ahogyan majd jön. Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)
Puszi, Azy

Louis | via TumblrA címet a kezemben gyűrögetem már egy jó ideje, a húgom távozása óta eltelt két nap alatt csak az járt a fejemben, hogy mégis mivel állíthatnék a szeme elé. Egy szimpla "bocs" azt hiszem kevés, páros lábbal rúgna ki az apja házából, ahol jelenleg él.
Apropó, ezzel semmi baj nem is lenne, hiszen tudom valószínűleg mennyit jelentenek egymásnak, főleg ilyen időkben kell a másikra támaszkodni, de... Mégis az apjáról van szó, ha rossz első benyomás teszek az életben nem tudom többet lemosni magamról.
A kanapén ücsörögve próbálom kiszűrni a zajokat a fejemből, amik hátulról érkeznek. Liam-nél egy amolyan kanbulin vagyok, péntekenként nem árt néha kirúgni a hámból. Ezt pedig egy jó kis pókerpartit, sok-sok sört, kettőnk esetében még cigit is jelentene, de a házigazda szépen szólva kijelentette, hogy csak a kertben, a csikket pedig tilos eldobni. Nem mintha szemetelni akarnék, nekem is van kéróm, tudom milyen, ha összebarmolják.
- Louis, gyere most már! - üvölt Niall, mire nagyot húzok a sörös üvegből, és visszamegyek hozzájuk. Leülök a zöld szövettel beborított kör alakú fabútorhoz, amihez egy a plafonról lelógó lámpa ad fényt, a helyiség többi része többnyire sötét.
- Oké, most én nyerek - dörzsölöm izgatottan a kezeimet, az italt pedig elhelyezem az asztal peremén gondosan előkészített italtartó alátétre. 
- Az előbb is ezt mondtad - mosolyodik el magabiztosan Harry.
- Most komolyan is gondolom - jelentem ki komolyan, kíváncsian szemlélem Zayn-t, aki a lapokat osztja. 
- Rajta srácok, lássuk ki a legjobb - dől végül hátra, beletúr fekete hajába, kihívóan szemléli az arcunkat. 
- Nem zavar, hogy már háromszor elvertelek titeket? Még mindig van bátorságotok kiállni? - jelenik meg egy pimasz vigyor Niall arcán.
Mindannyian füstölögve engedjünk el a megjegyzést a fülünk mellett, sajnos túl jó, és kitartóan hangoztatja el ezt valamennyiszer. Az a baj, hogy védekezni se akarunk már, mert értelme nincs. Akkor is neki lesz a legjobb érzéke ehhez.

- Kezdem unni a folytonos nyerést - húzza a zsetonokat magához kis idővel később, szőke hajának egy tincse idétlenül lóg a szemébe, gyorsan ki is söpri onnan, büszkén vizslat. - Oké, befogom - emeli fel védekezésképpen a kezét, amit meglátja az arcunkat, mégsem tűnik bűnbánónak. 
- Hanyagoljunk ezt a szart - dobja hevesen az asztal közepére a lapjait Zayn. - Elszívok egy cigit - áll fel az asztaltól, egyenesen felmegy a játékszobából, amit Liam a pincében rendezett be. Billiárdasztal, néhány játékgép, pókerasztal, léghoki, motoros-lövöldözős szimulátorgépek, xbox, playstation, egyszóval minden, ami kell. Arról nem szólva, hogy egy bazi nagy hűtő is van, tele hűtött sörrel. A jó öreg Liam semmit sem bízott a véletlenre, imádunk itt lógni. 
- Egyetértek - ürítem ki a kezeimet, hangosan tolom ki magam alól a széket a felfelé vezető fém csigalépcső irányába indulok.
- Elpakolni ki fog? - csattan fel Liam, mérges pillantásokat lövell felém.
- Ahj, majd ha megyünk el megcsináljuk, jó? - dobok felé egy bizonytalan vigyort, csak remélni merem, hogy vevő lesz a kérésemre, miszerint nem kell azonnal rendbe vágni mindent.
- Pofán verlek, ha nem fogsz segíteni - jelenti ki nemes egyszerűséggel Harry, sokszor kommunikál inkább így, nem kell komolyan venni. 
- Tudom - vetem még szórakozottan oda neki, utána eltűnök.
Felérve furcsa érzés mást is látni a sötétségen kívül, a lenti ablakokat ilyenkor bezárjuk, függönnyel zárjuk ki a külvilágot. Az egyik legklasszabb érzés, mikor pár óra erejéig elfelejtünk mindent, az idő szinte megáll, úgy viselkedünk, mintha normális életünk lenne, semmi felhajtás, csak mi.
Az óra este tízet mutat, ami arra utal, hogy kint éjszaka van, nem mintha Liam londoni házának három méteres kőfalán keresztül bárki is megláthatna minket. Leakasztom a fogantyúról a kabátomat, és csatlakozom Zayn-hez. A ház előtti kis terasz szép fehér kövekkel van lerakva, a fejünk felett a tető vége lelóg, gondosan megvédve egy esetleges esőtől. A hintaágy érintetetlen, a pakisztáni énekestársam inkább az egyik tartóoszlopnak dőlve dohányzik. Hasonlóképpen teszek, kiveszem a zsebemből a szükséges öngyújtót és dobozt. A szálat ajkaim közé szorítva gyújtom meg, aztán amint lehet, szívok egy slukkot. Jól eső érzés kerít hatalmába, amit Zayn nem néz jó szemmel.
- Mióta csinálod ezt? - vonja össze a szemöldökét, a sötétben nem látom pontosan, hogy dühös-e.
- Talán négy hónap - rántom meg a vállamat, mintha lényegtelen információ lenne. Azonban legmélyen engem is elkeserít, amit teszek magammal.
- Barom vagy, amiért elkezdted - jegyzi meg, de nem ítélkezik felettem, az ironikus lenne.
- Te is - pillantok felé, mire csak halkan felnevet.
- Ja, tudom.
Egy ideig nem esik szóváltás közöttünk, mindketten tudjuk, hogy hasonlítunk. Sokszor csak akkor beszélünk, ha kérdeznek, nem zavar a csend. Nem nagyon avatkozunk bele mások életébe, de elvárjuk, hogy a miénket se akarják irányítani. Önfejűek vagyunk, makacsok, de ha igazán akarunk valamit, mindent megteszünk érte. Csak az a gond, hogy manapság ritkán fordul elő valamiért való harcolás, rengeteg dolog az ölünkbe hull, még a lányok is. 
- Hogy van Deon? - ugrik be a témáról. Zayn pont egy olyan csajt fogott ki, akiért aztán nem keveset kellett küzdenie. Be nem vallaná, de pont ezért imádja annyira ezt a kapcsolatot. 
- Jól, és szebb, mint valaha - mosolyodik el, ellöki magát a faltól, ledobja magát a hintaágyra, ahova immáron  is követem. Lassan lökdössük magunk alatt, miközben boldogan meséli. - Basszus, ha látnád milyen őrjítően szexi a ruhában, amit a múltkor neki vettem - sóhajt, láthatólag nehezen kezeli a lány vonzerejével feltámadó érzéseit. Bár már be lettünk mutatva a fekete szépségnek, Zayn mindig úgy beszél róla, mintha csak ő ismerné. Olyan érzésem van, hogy legszívesebben csak magának akarná megtartani. 
- És még mindig eszméletlenül béna? - röhögök fel akaratlanul, emlékszem, hogy azt mondták róla, lehetne talpraesettebb is. Tündéri a kinézete, de olyan, mint egy tank, mindennek nekimegy, folyamatosan elesik, összetöri magát... egyszóval nem sok kell, hogy Bridget Jones filmet készítsenek belőle.
- Ja, már tiszta kék-lila folt - dörzsöli gondterhelten a homlokát. - Hidd el, próbálom megvédeni saját magától, de lehetetlenség. 
Mindketten felnevetünk, a cigizésem után ez egy biztonságosabb téma, Zayn szívesen beszél, én meg szívesen hallgatok, miközben azon morfondírozom vajon én valaha fogok-e még így mesélni valakiről.

A szétfogdosott papírfecnit reggel felkelve az asztalomon találom, ahová tegnap este is ledobtam. Ezzel figyelmeztetem magamat arra, hogy nincs több kibúvó, muszáj elmennem hozzá. Megérdemli. Talán ez az a gondolat, ami a leginkább ösztönöz.
Minden bátorságomat összeszedve zuhanyozom magamat tisztára, erőszakosan dörzsölöm a fejembe a sampont, idegesen öltözködök fel. A kocsikulcsot az ujjamon pörgetve lépek ki a csípős őszi reggelbe. A szél szerencsére nem annyira fúj, azonban még így is van elég ereje ahhoz, hogy az utcában felhalmozódott leveleket arrébb lökdösse. Az ég be van borulva, de nem valószínű az eső, már több napja ilyen, semmi napfény.
A kocsimba ülve boldogan állapítom meg, hogy az emberek többsége normálisan kezeli az ittlétemet, az a néhány fotós, ami meg lekap a kocsiba ülve nem jelent veszélyt. Az autót lassan kormányozva vezetem ki a sárga levelektől tömött utcákból. Norina a külvárosba költözött, nem lesz annyira rövid az út, mint számítottam rá. Beütöm a GPS-be a pontos címet, és megadott irányba hajtok.
Hiába tudom, hogyan jutok oda, ha egyszerűen hatalmas forgalom van, alig tudok haladni. Mikor végre valahára megérkezem a kiszemelt helyre, kissé ledöbbenek. A házak egyáltalán nem olyanok, mint egy szép kertvárosi részlegen, sokkal inkább régiek, lepukkantak. A festés némelyről már lepattogzott, a legtöbb kerítésre ráférne egy kis javítás...és a kertek. Alig van növény, a legtöbbnél csak kiszáradt fű, még csak nem is zöld.
Egyetlen otthon van, ami jól karbantartott a szedett-vedettsége ellenére. A festés a legegyszerűbb fehér, a tető aranyos piros cserepekkel van kirakva, a kertben a fű is nagyjából rendes. Az inkább kunyhónak nevezhető ház mögött nagy ezüstfenyő. Valami azt súgja, hogy az már régebben oda lett ültetve, nem magától nőtt, a környéken egyetlen hasonló fa sincs. A ház oldalán borostyán fut fel, a kis kémény utolsó erejével pöfékel, fekete füsttel lepi el a levegőt. Az ajtón egy fém szám virít, szinte ordítva, hogy ez az, amit én kerestem. A huszonhármas.
Egészen odáig gurulok a kocsival, leparkolok előtte, majd nagy levegőt véve a kovácsoltvas, fekete kapuhoz megyek. Megnyomom a csengőt, hallom, ahogyan bent megszólal.
- Majd én - hallok rögtön egy ordibálást, de a kertből jön. Norina hangja az, semmi kétség. A szülei házában. Az apjával. Totálisan nem most kellett volna idepofátlankodnom.
A kapu rácsai között a szőkeség arca hamar feltűnik, arcán megdöbbenés játszik, sokkal inkább, mint a harag. Száját szólásra nyitja, mégsem sem jön ki rajta hang. Csendesen méreget, de nem nyit ajtót. Oké, megértem.
- Ki az? - jelenik meg a teraszon az apja, egy negyvenes, igencsak jó formában lévő ember, aki egyszerű szürke pulcsit hord egy viseltesebb farmerrel. Hűha, korán vállalhattak gyereket, ha még ilyen fiatal.
- Egy ismerősöm, ne aggódj, majd én gondoskodom róla - kiált vissza, de meg nem fordulna, kék szemeivel engem mustrál.
Az apja szó nélkül tűnik el újra, legalább abban biztos lehet, hogy nem most lesz a bemutatásom. Nina ugyanis be sem fog engedni.
- Miért jöttél? - kérdezi végül, nem mérges vagy dühös, sokkal inkább megvet és undorodik, ami rosszabb.
- Bocsánatot akarok kérni - nyögöm, kicsit közelebb lépek az ajtóhoz, kezeimmel megmarkolom a hideg fémet, arcomat csak kevés választja el a lányétól.
Erre ő hátrál, kezeit szorosan össze fonja maga előtt. Sokkal melegebben van öltözve, kényelmes melegítőbe bújt, haját kócosan fogta össze a feje tetején, szőke tincsei még így az arcát súrolják.
- Elfogadva, most tűnés - mondja halkan, és hátat fordít, hogy elmenjen.
Hirtelen mérges leszek, utálom, hogy Lottie igazat mondott: búskomor lett. Különben hogy felejtene el mindent ilyen könnyedén?
- Kérlek már, hallgass meg - csattanok fel idegesen, félek, hogy itt hagy, és nem lesz több lehetőségem. Nem fordul vissza, csupán megáll. Kihasználva az alkalmat, gyorsan elhadarom. - Legalább annyira utálom magamat, mint te engem, viszont elcsesztem. Nem tudom visszapörgetni az időt, hidd el, szenvedek eleget így is, de jobb lenne, ha tényleg megbocsátanál.
- Menj el! - suttogja, és tovább indul.
A könyörgés nem hat, ha pedig nem cselekszem gyorsan, nem fogom többet látni. Mikor én gyászban voltam mi hozott vissza? Nem a segítség, nem a sok szánakozó tekintet, hanem egy barát, név szerint Harry, aki kőkeményen szembesített az önzőségemmel. Túlságosan is szenvedtem, elfelejtettem, hogy másnak szükség lehet rám.
- Norina, ezzel nem mész semmire! - vágom hozzá. - Anyukád is azt szeretné, hogy élj - tárom szét a kezeimet, sóhajtva lépek el a kaputól, a hajamba túrva toporgok.
Na, csak ez kellett neki, dühtől szikrázó szemmel fordul vissza, hevesen nyitja ki a kaput, de nem beenged, ő jön ki, azonnal hatalmas pofon csattan az arcomon. Azt hiszem kezd szokássá válni, hogy minden találkozásunkkor valaki megüsse a másikat.  Rendben, nem bánom, ameddig ő teszi. Örülök, ha visszaadja, így talán egy picit enyhül a bűntudatom.
- Ne merd a szádra venni anya nevét - csóválja a fejét idegesen. - Hallottad? - emeli fel a hangját, szinte ordít.
Mégsem tudok rá haragudni, és hogy miért nem? Mert pontosan tudom mit érez. Mert tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy velem kiabál, mert mással nem tud. Hogy annyi fájdalom van most benne, és ha még magában kell tartani, beleőrül.
- Részvétem, amiért elhunyt - susogok, mire pontosan a kiszámított reakciót kapom. Összehúzott szemekkel pásztáz, csak egy percig, utána nekem támad. Kezével a mellkasomat veri, dühösen harsog. Szerencse, hogy a környéken ember fia nem jár, így legalább nincs közönség.
- Fogd be a szádat, ne beszélj róla! - erős ütések érnek, és mégis boldog vagyok.
Hirtelen megfogom a két csukóját, akarata ellenére a nyakam köré fonom őket, és jó erősen szorítom magamhoz, mozogni is alig tud. Meglepődik, de hamar túljut rajta, tovább csapkod.
- Gyűlöllek, eressz el, tilos kimondanod a nevét! - őrjöng, hiába akarja kiszabadítani magát nem megy.
Én pedig csendesen várom míg végül elfárad, és megadja magát, ekkor a karjaim is gyengülnek körülötte. Érzem, ahogyan tehetetlenül fejét a vállamra fekteti, lassan megnyugszik, kezeit most már le tudja akasztani a nyakamból. Ökölbe szorítja, majd védekezően maga elé húzza őket, ő maga pedig összekuporodva veszik el az ölelésemben.
- Elviszlek most valahova, rendben? - suttogom halkan neki, reménykedem, hogy igent mond.
Nem válaszol semmit, de mikor el akarom engedni, hogy beszálljunk a kocsiba, megállít.
- Louis... - kapaszkodik bele a pólómba, erősen markolja. Nem szól többet, mégsem indulok sehova, némán ölelem tovább, addig, míg teljesen meg nem nyugszik, és nem tudatosul benne, hogy mellette maradok, amíg akarja. 

48 megjegyzés:

  1. Jajj de de aranyos már most megint könnyes a szemem valamiért mert bele raktad Deont :D tiszta gyászban vvagyok. De nagyon jó lett. Imádom ♥ nem is tudod mennyire :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ezt annyira jó olvasni, köszönöm, borzalmasan hálás vagyok, hogy megint írtál, de tényleg! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Szia Azy!<3
    Uuuuuuu*-* IMADOM,IMADOM,IMADOOOM*-* <3
    Loui es Nina.. Na kerem..! nagyon varom,h mi lesz ebbol az: "elviszlek most valahova,rendben?"-bol :)) Nagyon szeretnem,ha ugy jarnanak,mint Zeon-ek:))! Errol jut eszembe:)
    Deooooon <3 Ugy orulok,h megemlitetted*-*
    Az egesz reszt ,vegig vigyorogva olvastam:)!
    Puszi: Lizi*-*

    U.i.: neharagudj,h nem irtam az elozo reszhez,de nem voltam itthon,de akkor most irom,h nagyon tetszett! :)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lizi!:)

      Én pedig Téged, annyira édes vagy, hogy megint írtál. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a rész, sokat jelent! :Köszönöm! :) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Ajjj, mindig megríkatsz... :D A Zayn-Louis beszélgetést imádtam... Deon :D <3 Alig várom a kövit, remélem sietsz és Norina és Louis újra Boldogok lesznek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Tök jó érzés olvasni, hogy így gondolod, köszönöm, amiért leírtad! Hálás vagyok a folytonos támogatásod miatt is! :) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Ahw. Csak ennyit tudok írni*-* ja s természetesen PERFECT. Benned egy író veszett el és most bújik elő. :):) imádom a blogot<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jaj, boldog vagyok, ha ilyen reakciót tudok kiváltani belőled, és nagyon sokat jelent, hogy ezt írod, köszönöm!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Drága Azy!

    Óóó, Lou és Zayn... :) És Deon. :D
    Louis, imádooom... Nagyon rendesen viselkedett, ahogy kell... love you, Lou.. <33 Édesem... ♥
    Nagyon-nagyon siess, kérleeek! :DD Jó, tudom, ettől a szombati nap nem lesz előrébb, de na.. :D
    xx. S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Stella!

      Hűha, nagyon aranyos a reakciód, felemelő érzés olvasni, köszönöm, köszönöm! Ígérem, szombaton kivételesen nem nyolckor kezdek neki írni, hanem hamarabb, hogy boldog légy! <33 Még egyszer köszönöm, iszonyat hálás vagyok! :)

      Puszi, Azy

      Törlés
    2. Júúúúj, de cuki vagy :DDD <33 Oké. ^-^ Kezdj is bele előbb, mert neeem fogom bírni. :OO <3 Nagyon szívesen, máskor is. :DDD
      xx. S

      Törlés
    3. Igen, tudom, hogy megígértem, mégsem sikerült, mert elszaladt az idő, rettenetesen sajnálom. Pedig tényleg szerettem volna, pláne miattad! Bocsánat! :( <33

      Törlés
  6. Jaaaj nagyon durva imádooom!!!*.*
    Igaz hogy még csak most kezdtem el olvasni a blogodat de azt már tudom hogy ez a blog a legeslegjobb a világoon!!
    Siess a kövivel mert megőrülööök:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Oh, te jó ég, el sem tudod hinni mit érzek, mikor ezt olvasom, köszönöm, amiért leírtad, boldoggá tettél! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  7. Drága Azy!

    Egyszerűen fenomenális fejezet volt, nagyon jó, tényleg. Tetszik ahogy Lou nem hagyja annyiban Norinát, s harcol érte!
    Remélem Norina tényleg megbocsájt majd neki, és barátként, esetleg szerelemként fog felé tekinteni!
    Egyszerűen kaparó érzés van bennem, miközben várom a következő részt, s századszorra nézem meg a blogodat, hogy van-e friss fejezet!

    Nagyon várom a következő részt! <3

    Lovely Girl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lovely Girl!

      A neved tökéletesen illik rád, aranyos vagy, köszönöm, amiért megosztottad velem, hogy mit gondolsz a részről. Sokat jelent, ha tényleg várod a friss részt, köszönöm!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Jajj Isteneem. Loui egy balfasz, de imádom még így is. És úúú. Benne volt Deon. Annyira tetszik hogy így "egyberaktad" a két történetet. A vége pedig hihetetlenül édes lett. Kell egy olyan pasi mint Lou.:c :DD Kövit hamar!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Orsi!

      Jaj, nevettem Lou jelzőjén, aztán pedig mosolyogva olvastam, hogy mit gondolsz a részről. Boldog vagyok, ha tényleg így van, köszönöm! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Drága Azy ♥!

    Imádtam, nagyon de nagyon ♥ :) Örülök, hogy Zayn szóba hozta Deon-t :DD Ez úgy már kapásból feldobta a rész hangulatát :D A legjobb az az volt, amikor Louis elment Norina-ékhoz :DD Sejtettem, hogy Nina nem fog örülni neki és még meg is veri a fiút, de ez valahogy megszokott közöttük :) A vége volt a favorit :DD Izgulok, hogy Tommo mit tervez :DD

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és hétvégét kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macy!

      Nagyon boldoggá tesz, ha valóban így van, Deon-tól pedig egyelőre képtelen vagyok elszakadni, akaratlanul került újra képbe. Iszonyatosan köszönöm, hogy ismét írtál, sokat jelent! Neked is további szép napot, drága! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Szia.
    Halálom ez édes istenem olyan aranyos....Nagyon tetszik! Várom nagyon!!!!A következő részt.. Még jobban is mint ezt pedig aztán ezt is nagyon nagyon váram...Sokszor felnéztem mikor rakod fel.... Szóval jó hétvégét és élvezd ki a nyár utolsó pár napját...
    Xoxo <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Juj, örülök, ha így gondolod, és tényleg tetszik. Sajnálom, hogy várni kellett rá, de tényleg! További jó nyarat neked is, szintén élvezd ki! És még egyszer köszönöm, amiért írtál! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  11. Drága Azy!
    Annyira fantasztikus ez a blogod is.!:) imadom:)
    Bevallom nem szoktam Louisos blogot olvasni talan ez a 2. !

    Elsonek mikor feltunt Deon neve kisse furcsalottam, utana pedig nagyon orultem, es annak is hogy ebben a reszben is olvashattunk rola. Orulok hogy a ket tortenet valamilyen szinten ossze kapcsolod, meg is csak hitelesebb hogy Zayn nem Pezz-el hanem Deonnal van egyutt.:')<3<3
    Valamint a tortenet megint csak fantasztikus, imadom! Annyira ugyes vagy Azy.! :)


    Ui.: Nem meg "mondtam" hog itt sem szabadulsz mrg tolem?:)

    Ui2.: elnezest a hibakert es hogy.nincs ekezet de telefonrol vagyok.(megint):)

    Ui.3: Megint kicseszett velem ez a sz*r es amikor elakartam kuldni az irta ki hogy weboldal nm elerheto.-.- ugyhogy elnezest azert is ha kesze kusza csak feltud idegesiteni/az utoszonal is ezt csinalta/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Doroti!

      Igen, reméltem, hogy kevesebb blog van róla, másrészt pedig csak Őt tudtam ebbe a történetbe beleképzelni. Örülök, ha tényleg tetszett a rész, és így gondolod, elmondani is képtelen vagyok mennyire aranyos vagy, mindent köszönök! <3333

      Puszi, Azy

      UI: De, megmondtad, és elképesztően hálás is vagyok miatta. <3

      UI:2.: Emiatt sose kérj bocsánatot, tökéletesen el tudtam olvasni.:')

      UI:3.:Wá, el tudom képzelni milyen lehet, nekem a gépem szokta ezt csinálni, tényleg bosszantó, ha egy kisregény hirtelen elveszik...Mindenesetre rettenetesen drága vagy, hogy újraírtad, köszönöm! <3

      Törlés
  12. Drága Azy!
    Meg sem tudok szólalni csak annyit írok hogy csodálatos lett,tényleg. Nagyon izgulok hogy mi lesz a folytatás. Ja és nem tudom hány fejezethez fogom még leírni,de úgy érzem rengeteghez:nagyon tehetséges vagy.:)) <3
    Puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Jaj, boldog vagyok, amiért ezt mondod, és hidd el, én is, megint csak gőzöm sincs mi fog történni...:) Te jó ég, de édes vagy, hogy ezt írod, de nem hiszem, hogy az lennék. Ettől függetlenül hálás vagyok, köszönöm, köszönöm, köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Drága Azym!

    Nagyon vártam már ezt a részt, és lám meg is jött. :D Végre benne volt Norina is...mégha csak a végén és nem sokat, DE persze nem vagyok elégedetlen. xD Louis stílusát és karakterét nagyon megkedveltem itt! Olyan aranyosak voltak együtt, megértettem Norina érzéseit tökéletesen mivel tegnap délben halt meg a nagyapám.... Mindegy. Szóval várom a folytatást. :)

    Dodó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dodóm!

      Nekem is hiányzott már, ezért várom már újra, hogy az ő szemszögéből írjak. Azt is megérteném, ha elégedetlen lennél, de hogy nem vagy az, nagy örömmel tölt el. Köszönöm szépen, hogy leírod mit gondolsz, nagyon sokat jelent!:') <3333
      Oh, Jesszusom, részvétem a nagypapád miatt, tényleg rettenetesen sajnálom, hogy ezt történt, el sem tudom képzelni milyen lehet neked most. Tudom, hogy hülyén fog hangzani, de légy erős! <3

      Milliónyi puszi és sok-sok erő, Azy <3

      Törlés
  14. Drága Azy!

    Éljen Deon!:D (oké, azt hiszem, ezt nem hagyhattam ki)
    Ami pedig Ninát és Louist illeti: örülök. Hogy végül valamennyire - ha nem is teljesen - rendeződött a viszony. Hogy Nina hagyta, hogy Lou megölelje, ami egy iszonyat aranyos momentummá vált. Viszont sajnálom a lányt... tudom min ment keresztül, bár lehet, hogy ő jobban kötődött az anyjához, mint én a legjobb barátnőmhöz. Mindegy, a lényeg: átérzem.
    Remek, megint Norina szemszög! Várom már, hogy miket gondol a dologgal kapcsolatban.
    Nagyon tetszett, nem is lehetett volna jobb!<3

    Puszi, Tina x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tina!

      Semmi gond, hiányoltam volna is, ha nem írod le. :D
      Én pedig örülök, hogy leírod, mit gondolsz, sokat jelent, hogy tudom hogyan vélekedsz a történetről. Iszonyatosan hálás vagyok, köszönöm, fantasztikus vagy! <3
      Igen, emlékszem, amit írtál a levélben a barátnődről, és igazán sajnálom még most is, nem szerettem volna, ha ezzel bármilyen rossz érzést váltok ki belőled, bocsánat... De tudd, hogy még mindig tisztelem, amiért sikerült talpra állnod! <333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  15. Hello!

    Imádtam! Azzal. hogy Zayn mesélt Deonról, olyan mintha a másik történet folytatását olvastam volna. XDXD
    És Lou... ő mindig olyan vidám, nehéz elképzelni, hogy ennyire gondolkodó és töprengő, furcsa, de igy mintha csak jobban megismerném az igazi Louist is.
    Nagyon várom a kövit!

    xxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, egy kicsit nekem is ilyen érzésem volt, akaratlanul tettem őt bele. Tudom, hogy furcsa, de igyekeztem más oldalról bemutatni, remélem azért tetszik. Köszönöm, hogy írtál, hálás vagyok!:') <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  16. Legdrágább Azy!

    Nagyon tetszett ez a rész! Örülök, hogy Louis vette a bátorságot és Nina elé állt. A lány reakciója is teljesen érhető volt. Gyászol és gondolom erősnek akar mutatkozni az apukája miatt, de szüksége van arra, hogy ő is ki adja magából a fájdalmat amiatt, hogy meghalt az anyukája és nagyon tetszett Lou reakciója. Megölelte, mert tudta, hogy Norinának erre van a legnagyobb szüksége.
    Az elején Niall nagyon édes volt! "Kezdem már unni a folytonos nyerést!"
    Annak is örülök, hogy Zayn-el ilyen jól megértik egymást. Legalább van akire Lou is támaszkodhat és megérti magát. Amikor azt mondta, hogy Ő is szívesen beszélni úgy egy lányról, mint Zayn Deon-ról, olvadtam.
    Lényegében nagyon tetszett ez a rész és valamilyen szinten kedvencemmé vált! Tökéletes leírásokat olvashattunk és minden jól ki volt/van találva a történetben. Várom már nagyon a folytatást!

    Puszi, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legédesebb Jordim!

      Örülök, hogy tetszik, bevallom én is élvezettel írtam meg. Végre összeszedte magát, és nem várt tovább. (Haha, ez rímel.) Szerencsére még nem veszítettem el olyat, aki közel volt a szívemhez, így csak remélni mertem, hogy jól tudom megeleveníteni a gyászt, boldoggá tesz, ha valamennyire sikerült.
      Jól látod a helyzetet - mint mindig - és Zayn-ben tényleg jó barátra lel Louis. És jó olvasni, ha sikerült meglágyítani Téged néhány résszel. :)
      Talán nem mondom el elégszer, de rengeteget jelent számomra, hogy mindig leírod a véleményedet, mert jó olvasni, és boldoggá tesz. Köszönöm! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  17. ismét csak rohadt jó....10/10
    siess a kövivel...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jaj, öröm tölt el, ha tényleg tetszett. Köszönöm, amiért írtál! :)

      Puszi, Azy

      Törlés
  18. Jajj ez nagyon aranyos jelenet volt! Imádom ezt a részt! Remélem Nornia így megbocsát Louisnak. Nagyon várom a jövő szombati részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, ha tetszett, komolyan. Én is remélem, de még nem tudom mi lesz... Nem szombaton érkezik, hanem csütörtökön, ennek ellenére boldoggá tesz, ha várod!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  19. Drága Azy!
    Remek rész lett, mint a többi. Ne haragudj,amiért pár részhez nem kommentáltam, de nem voltam gépközelben, se otthon.
    Minden esetre fantasztikus részt hoztál nekünk! Annyira aranyos volt, amikor Zayn Deonról beszélt. De komolyan.
    Örülök Norinának, és Louisnak.:)
    Ölel,
    LTP

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága LTP!

      Egyáltalán nem haragszom, boldog vagyok, amiért írtál, illetve amiatt is, hogy így gondolod. Köszönök szépen mindent, örülök, ha tetszett a rész! :) <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  20. Nagyon nagyon jó lett, ismét fantasztikusat alkottál. Érdekes mindkét fél szemszögéből olvasni a történetet. Szeretem az ilyen irományokat, mert így közelebb lehet kerülni a szereplők érzelem világához.

    Már az előző részek egyikében is feltűnt Deon említése, ahogyan most is, és ez olyan kedves és jó érzéssel tölt el. Tetszik, hogy a másik blogból átszőttél egy kis mozzanatot, örülök neki.

    Sajnálom Norinát, ahogyan küzd az érzéseivel, az életével. Louis nem érdemelne újabb esélyt, de most kivételesen én is adnék, így bizakodom, hogy a lány is megenyhül és javulni fog a kapcsolatuk. Az érzelmi kötődés abszolút megvan, már csak javítani kell a kapcsolaton. Hiszen bármennyire is haragszik a fiúra, a karjaiban vigaszra lel.

    Nagyon várom a folytatást! :)

    puszillak, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Camim!

      Hűha, rettenetesen jó érzés olvasni, hogy így gondolod. Pontosan jól mondod, talán így egy kicsit Louis-t is jobban meg lehetett ismerni. Örülök, ha elnyerte a tetszésedet Deon nevének feltűnése, bevallom, akaratlanul raktam bele, talán még nem tudok elválni tőle. :)
      Én is egyetértek, Louis tényleg nem érdemelne új esélyt, de Norina és Louis között még le fog zajlani egy beszélgetés, amiben erről is szó lesz, Igen, még az érzelmi kötődéses dolgot is tökéletesen látod. :)
      Nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy vetted a fáradságot, és ezt a blogomat is elkezdted, sokat jelent, hálás vagyok!:') <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  21. Azym :D imádtam ezt a részt is :D annyira örülök, h Lou végre összeszedte magát és elment Norinához :)) és az is nagyon boldoggá tett hogy a fiúk is szerepeltek ebben a részben :D egyszerűen imádom <3 *-*bubi*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Jaj, én pedig annak, hogy ha tényleg tetszett, illetve a fiúkat is jól fogadtad. Köszönöm szépen, hogy megint írtál, én pedig Téged imádlak! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  22. Drága Azym!

    Nagyon tetszett a rész eleje, amikor a srácok pókereznek, valahogy olyan idilli volt. Tulajdonképpen az egész fejezet nekem idilli volt, bár a Norina kontra Louis kissé kiszámítható a maga - megint csak - idilli módján. :) Persze szerintem ez teljesen szükségszerű volt, hogy végre béke legyen. Remélem, Norina családjáról majd még többet megtudunk.
    Nagyon tetszett, hogy felhoztad a Zayn-Deon témát, csak eszembe jutott, hogy ők már révbe értek, azaz már nemigen fogunk hallani róluk. ://

    Kíváncsian várom a következő részt!

    Ezer csók, Vi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vim!

      Hűha, örülök, ha ezt mondod, boldoggá tesz, amiért sikerült elnyernem a tetszésedet. Igen, talán tényleg az idilli szó a legjobb rá. Köszönöm szépen, amiért írtál, sokat jelent! :)

      Puszi, Azy

      Törlés
  23. Drága Azym!

    Megint csak hatalmas mosollyal ülök a gép előtt, és fogalmam sincs mit írjak. Ez a rész is - akárcsak a többi- fantasztikus lett, de mégis, talán eddig ezt imádtam a legjobban. Louis fejezetei amúgy is közelebb állnak a szívemhez, de ez valahogy még jobban megérintett. Annyi érzelem volt benne, hogy szinte sírhatnékom volt a Norinával közös résznél.
    Annak ellenére, hogy a rész vége elég búskomor, mégis mosolyogva olvastam a sorokat, hiszen annyira édesek együtt, hogy arra nincs megfelelő szó, imádom, ahogy ez a két törött szív ellenkezik egymással.:) A másik, amit imádtam, az Zayn kis monológja Deonról, annyira jó viszont látni a Legjobb ellenséget ebben a történetben is.:)
    Na egy szó mint száz, ez a rész is fantasztikus lett, még mindig fantasztikusan írsz - ez persze nem meglepő :), óh és az új kinézet is nagyon szép!:)
    Tűkön ülve várom a folytatást!:)

    Sok-sok puszi, Lily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lilym!

      Képtelen vagyok elmondani, hogy ez mit jelent számomra, és tényleg komolyan mondom. Hatalmas öröm tölt el a soraidat olvasva, hogy ha kitudtam váltani belőled érzelmeket. Iszonyat jó érzés ezt olvasni, főleg Tőled!
      Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy mindig írsz, ráadásul ennyire biztatóan, kedvesem, fogalmam sincs mivel érdemeltem meg, de hálás vagyok! Szerintem Te vagy a fantasztikus! <3333

      Sok-sok-sok puszi, Azy :)

      Törlés