22 - Szilánkosra törve

Drága Olvasóim!

Nem is tudom hogyan kérjek bocsánatot, amiért ennyit késtem. Sajnálom, sajnálom, ezerszer bocsánat, nem így terveztem, csupán összejöttek a dolgok, nem volt időm írni. Remélem azért nem haragszotok rám annyira, próbálom összeegyeztetni az iskolát a bloggolással, de néha - mint most- nem sikerül.
És tisztában vagyok vele, hogy nektek legalább annyira kevés, ha nem kevesebb időtök van, éppen ezért rettenetesen köszönöm, amiért még így támogattok, és az iszonyatosan kedves szavaitokkal erőt adnak, imádlak Titeket!

UI: Előforduló hibákért bocsánat, szörnyen kapkodva írtam! Nyugodtan szóljatok, már javítani is fogom!
UI 2.: Ez a végleges design, a csodaszép-elbűvölő-varázslatos fejlécet köszönöm Diana-nak!

Millió puszi és bocsánatkérés, Azy

Percekkel később már a zuhany alatt vagyok. A forró cseppek égetik a bőrömet, de képtelen vagyok kicsit hidegebbre állítani. Ajkamba harapva tűrök, szenvedek. A megjelenésük felkavart mindent, tudom miért jöttek. Tudom mi fog szóba jönni. És képtelen vagyok róla beszélni, miközben még az emlékére is fáj gondolnom. Könnyeim nem látszódnak, sírásom nem hallatszik. Nem sejthetik min megyek keresztül, ha nem figyelnek. Tulajdonképpen senki se tudja. Nem látnak belém, ha nem engedem. Mert a falakat húztam, ahogyan Ő mondta. Leengedni pedig soha nem fogom. 
Tiszta ruháimat lassan, ráérősen veszem fel, nem is koncentrálok rá, üres vagyok belül. Hiába hajtogatom magamnak, hogy össze kell szednem magamat, nem megy. Lotte és Deon kint vár, előttük nem tűnhetek gyengének. Nem szabad megtudniuk, hogy a poklot járom éppen. Mert akkor segítenének rajtam. 
- Na végre! - forgatja meg szemeit a szőke lány. - Már kezdtem aggódni.
Mivel pontosan ez nem szeretném a továbbiakban elkerülni, halványan elmosolyodom, és remélem nem látszik mennyire mímelt. 
- Sajnálom - mondom halkan.
- Ugyan, tudod, hogy hogyan értettem - húzza el kicsit a száját, bánja, amiért magamra vettem. - Szerintem akkor takarítsunk először is ki!- csapja össze a tenyereit.
Szavait hallva körbenézek a nappaliban, fájóan kell tudomásul vennem, igaza volt a szánalmasságot illetően. A szőnyegen áll a kosz, rengeteg ruha és mosatlan edény van körben. A fél függöny leszakadt, nem raktam vissza, inkább az egészet leszakítottam. Az antik festményeinket már eladtam, remélve, hogy kapok értük valami pénzt. 
- Hol vannak a felszerelések? - pillant rám várakozva Deon, miközben fekete dús haját csinos lófarokba fogja. 
- Mindjárt hozom őket - válaszolom inkább, elindulok a folyosó vége fele, ahol egy kis szobában tartjuk az ilyesmi cuccokat. Előveszem a porszívót, felmosót, portörlő rongyokat, valamint hozok egy tekercs szemeteszsákot is.
Igazából egyáltalán nem akarok csinálni semmit, viszont csak így érhetem el, hogy elhiggyék, túl vagyok Louis-on. Elég egy pillantás, és rájöhetnek mi zajlik bennem, és vége. Meg akarnak győzni, kezdjem vele újra. Tilos engednem, hogy ideáig eljussunk, mert akkor garantáltan még jobban szilánkosra török belül. 
A nappaliba hurcolom a dolgokat, várakozva emelem a tekintetem rájuk. Deon mosolyogva veszi el a rongyokat és a felmosót, Lottie a porszívót veszi kézbe. Úgy tűnik eldöntötték, ki mit akar csinálni.
- Rád marad a szemétszedés, mosogatás - nevet fel Charlotte, örül, amiért nem neki jutott. 
- Mi lenne, ha mindent együtt csinálnánk, amit lehet? - veti fel az ötletet Deon. - Sokkal könnyebben meg gyorsabban boldogulnánk.
- Akkor kezdjük ezzel a rengeteg szeméttel - mutat a földön heverő zsebkendőkre, széttépett papírokra. - Komolyan Nina, rosszabb vagy, mint egy fiú!
- Ezzel vitatkoznék - nevet fel Deon. - Zayn és én mostanában költözünk össze, és hidd el, hogy nem egyszerű azzal a seggfejjel! - folytatja, miközben szerez egy zsákot. Ad nekünk is, levakarhatatlan boldogsággal mesél. - Szertehagyja a ruháit, rajzvázlatait, mindent! 
- Hát verd meg - vigyorodik el Lottie, hasonlóan belevágva a munkába. 
Én is leguggolok, elkezdek szedegetni. Nem szólalok meg, nem reagálom le, amiket mondanak, ahhoz már nincs lelkierőm. Amire futja, az egy igazán gyenge erőltetett mosoly. 
- De ahhoz meg nincs szívem - vallja be kissé kínosan Deon, és mikor Lotte furcsállva vonja össze a szemöldökét, rögtön meg is magyarázza. - Zayn ilyenkor eláraszt a szeretet-bombájával, ott csókol, ahol ér, miközben röhögve azt hajtogatja, hogy szeret, ne bántsam.
- Jaj, tipikus - vigyorodik el Lottie, látom rajta, kis híja van, hogy kimondja: a bátyja is ismeri ezt a módszert. Azonban hamar elhallgat, inkább nem feszegeti ezt a témát.
- Mindegy, szívesen pakolok utána, úgyis keveset van otthon, inkább nem piszkálom emiatt - hajolgat folyamatosan, feltérképezi mennyi mindent kell  még összeszedni. - Szerintem jobban járunk, ha a többit porszívózzuk - állapítja meg. 
- Ja, igen, ezt már kár lenne kézzel - ért egyet Charlotte. - Akkor jó szórakozást! - nyomja hirtelen Deon kezébe a készülék csövét. - Én megyek a fürdőbe. 
- Ugye tudod, hogy azt a legnehezebb?
- Igen, pont nekem való - biztosítja róla, játszi könnyedséggel indul meg a kis folyosón. - Norina, kérlek te addig mosogass el! - utasít még visszakiáltva.
És így telik el szép lassan a nap.... Az edények és szőnyegek tiszták lesznek, a függöny újra felkerül, a padló fel lesz mosva. Egy hosszú szellőztetés után az áporodott levegőt leváltja a friss, a növények friss vizet kapnak, a poros polcok le lesznek törölve. Egyszóval nem lesz olyan zuga a háznak, ahová ne érne el a Deon-Lottie féle tisztasági-mánia.
Délután három körül kifulladva, kissé megizzadva dőlünk hanyatt a kanapén, halkan szuszogva pihenjük ki a fáradalmakat. Lehunyt szemekkel, egy szó nélkül relaxálunk. Ők erőt gyűjtenek a folyatáshoz, én a színleléshez.
- Most akkor Te jössz - ül fel egy hatalmas sóhaj kíséretében Deon, mosolyogva piszkálja meg a hajamat. Még mindig pizsamában, kócosan, smink nélkül ülök törökülésben, így nem igazán rajongok azért a gondolatért, hogy bármilyen kinézetet is varázsoljak magamnak. - Gyorsan zuhanyozz le megint, utána kifestünk!
- Minek? Úgyse megyek sehova - mondom csendesen, nem figyelem a reakciójukat, de sejtem, hogy összenéznek.
- És ha mégis? - teszi fel a kérdés Lotte, de mélyen remélem, a feltevés csak feltevés marad.
- Nem.
Tömör válaszom rögtön felháborodást vált ki belőlük, viszont azt hiszem kezdenek rájönni, hogy ordibálással és erőszakkal semmire se tudnak rávenni.
- Nézd - kezdi Lottie.
Hangsúlya felkelti a figyelmemet, halkabb és gyengédebb, mint idejövetel óta bármikor. Azt hiszem tényleg olyan témába fog bele, ami nagyon nehéz számára. Ez pedig automatikusan azt jelenti, hogy nekem se lesz több szerencsém.
- Annyira jóba voltunk eddig is, hiányzik az a Norina. Nem tudnád egy picit megerőltetni magadat, hogy jól érezzük magunkat? - könyörögve pillant rám. Bár nem könnyes szeme, és nem a végsőkig meghatódva nyögdécseli a szavakat, pontosan tisztában vagyok vele, mennyire sokat jelentene neki, ha azt látná, valamennyire jól vagyok. Mi van, ha nem is csak a bátyja miatt jött? Lehetséges, hogy értem is aggódik? Nem azt látom a szemében, hogy az pusztán fáj neki, mi van Louis-val, mióta nem találkoztunk. Hanem, hogy ami velem.
- Rendben, megteszem, ami tőlem telik - biztosítom.
Erre a két napra félreteszem a szenvedésemet, erőt merítek, eljátszom a régi énemet, csakhogy valamennyire boldoggá tegyem őket. Ezt kell tennem, nem lehetek önző.
Mindhárman lezuhanyozunk, utána Lottie bőröndjéből előkerül egy eléggé nagy sminkeskészlet. Deon-nak és nekem nincsen sok választásunk, a szőkeség teljesen elhatározta, hogy kezelésbe veszi a hajunkat, arcunkat, és majd a ruhánk kiválasztásra igényt tart.
- Sokat gondolkoztam hova akarok majd tovább tanulni a gimnázium után - magyarázza lelkesen, miközben Deon szemhéját festi. Persze nekem mozdulnom sem szabad, pláne nem felállni és elmenni. Totál feleslegesen.
- Nincs az még egy kicsit messze? - mosolyodik el halványan Deon.
- Szeretem tudni mik a lehetőségeim - rántja meg kissé nevetve a vállát. - Keresek egy sminkes vagy fodrász sulit azt hiszem - jelenti ki büszkén. Megjegyzem teljesen jogosan, hiszen nem kis határozottságra vall, ha már az ember ilyen fiatalon eltudja valamilyen szakában képzelni a jövőjét.
- Ez szuper! - örül Deon, aztán végre kinyitja szemét, hiszen Charlotte már végzett is vele, és a haját kezdi el egyenesíteni.
- Remélem lesz is belőle valami - húzza a száját, kissé kétségbeesettnek látszik. - Neked egyébként hogyan áll a galériád? - jut eszébe hirtelen. Galéria? Ezek szerint Deon ilyen művész-féle?
- Zayn a szülinapomra vett egy egész termet - fújja ki a levegőt a lány, szemeit forgatva adja tudtunkra mennyire nem várta el. - Bár én már azzal beértem, hogy velem volt egész nap - rántja meg a vállát.
- Ah, ez aranyos! - nevet fel Lottie. - Annyira édesek vagytok együtt!
- Ne is mond, mostanában mindenkitől ezt hallom! - vörösödik el teljesen, kezeimbe temeti az arcát. - Pedig meddig szenvedtünk egymással az elején!
A szenvedés szóra kiráz a hideg, egyszerűen megborzongok tőle. Ettől függetlenül kíváncsisággal tölt el, amit mond. Mivel őket valószínűleg egymásnak teremtette az ég, abban a hitben éltem, egy darab problémájuk nem volt. Hogy már a kezdetektől fogva jól kijönnek. Eszembe se jutott, hogy talán minden kezdet nehéz. Ja, csak mi már régen nem az elején tartunk. Ha a közepe is nehéz, mégis mennyi remény van, hogy a vége nem lesz az?
- Készen is vagy - jelenti ki Lottie, mielőtt bármi mást is megtudnék a Zeon párosról. - Vigyázz, Nona te jössz!
- Nona? - kérdezek vissza összezavarodottan.
- Új becenév, most jutott eszembe - röhög, puha ujjaival máris elkezdi az első vonásokat húzni a szememet. - Sajnos a Deon-t nem tudom hogyan - meséli csalódottan, ezek szerint már tett kísérleteket rá.
Az említett csak elmosolyodik, kezével megtámasztja állát, szó nélkül nézi, ahogyan Lottie dolgozik a kinézetemen. Miután a hajamtól elkezdve a szempillámig mindent tökéletesnek találnak rajtam, elmondják mi a dolog csattanója.
- Jaj, ugyan nem megyünk mi innen sehova - rántja meg lazán a vállát Lottie a kérdésemre.
- Viszont ez tök jó szórakozás volt - túr bele sötét hajába Deon. - Kéne csinálni egy képet, nem gondoljátok?
- Remek ötlet - csapja össze Lotte izgatottan a kezeit, úgy tűnik teljesen felvillanyozódott.
Eközben én ott állok, akár egy szobor, dermedten figyelek. Szóval hagytam, hogy teljesen kicseréljenek, felöltöztessenek, kisminkeljenek, pusztán azért, hogy utána egy nyomoronc képen szerepeljek?
- Nona, gyere - húz vigyorogva közelebb Deon.
Nincs mit tennem, hiszen nem akarom őket elkeseríteni. Beállok középre, mosolyt erőltetek magamra, egyenesen Deon telefonjába meredek, próbálok jó képet vágni. A kép kattan, a pillanat megörökítve. Még kell csinálni vagy tízet. Mindegyiken különböző az arcunk, én is a kihozom magamból a maximumot, és ha kell még bohóckodni is képes vagyok. Aztán megváltoztatjuk a sorrendet, így Deon és Lottie lesz középen. Fogalmam sincs hány kép készült, de az biztos, hogy egyszer jó lesz őket visszanézni.
A nap többi része semmit tevéssel telik, végig nézzük a Bridget Jones mindkét részét, miközben a Charlotte által rendelt pizzát esszük. Mikor kezd esteféle járni az idő, magunkra terítünk egy pokrócot, mivel a fűtést a múlt hónapban kikapcsolták az elmaradt a számlák miatt.
- Deon, mintha téged látnálak - jegyzi meg teli szájjal Lottie, láthatólag jól szórakozik a főszereplő nő szerencsétlenségén.
- Na kösz - csóválja a fejét tehetetlenül, mégis nevetve az említett. Ő már egy pizzától kikészült, képtelen többet enni. Ami azt illeti nekem sincs sok étvágyam, egyet rágcsálok már vagy fél órája.
- Nem tudok eltüntetni ennyit - panaszkodik Lottie, mikor már a harmadik szelete után a rendelt mennyiség fele is alig fogyott el.
- Akkor ne tedd - vonja össze a szemöldökét a Deon, furcsállva néz a szőkeségre, amolyan "mégis ki kérte, hogy fald fel az egészet?" pillantással.
Charlott egyszerűen rendezi le a dolgot, hozzá vág egy párnát, miközben azért mégis negyedjére is megpróbálkozik elpusztítani a Hawaii pizzát.
Szép lassan elálmosodunk, így a tévét kikapcsolva helyezkedünk el. Rájöttek, hogy totál felesleges volt hozni hálózsákot, hiszen a kanapén, ha kihúzzuk, kényelmesen elférünk hárman is. Hozok ki ágyneműt, szétosztom, hogy minél hamarabb meglegyünk. Nekem és Lottie-nak viszonylag könnyen sikerül, azonban Deon egy sajátos technika alkalmazása közben kicsit belezavarodott. Azt hiszem a terve a közvetkező volt: feláll, a takaró két csücskét megfogva szépen egész testével bebújik a huzatba, hogy egyszerűbben találja meg a sarkokat. Nos, nem tudom, ez honnan jött számára, illetve miért hitte azt, ez egy jó ötlet. A végére teljesen beragadt, nem tudta hol az eleje, és hol a vége az ágyneműnek, így végül Lottie - nagy röhögések közepette - és én szabadítottuk ki.
Apa nem jött haza, nem is vártam, hiszen valószínűleg hajnalig elvolt valahol. Valamennyire megnyugtatott a tudat, hogy a lányok nem fognak vele találkozni. Bár azt hiszem holanp még van esélyük.
Halkan, erősen a takaróba szorítva fekszem, éberen. Nem merek elaludni, félek, hogy a rémálmok újra megtalálnak. Eddig hiába sikítottam, senki se hallotta. De mi lesz ezután? Túlságosan közel vannak. Rájöhetnek. Félek, megtudják a fejemben zajló háborúkat. Tartok tőle, megsejtik, mit érzek.
Felülök, hajamba túrva döntöm fejemet felhúzott térdemre. Idegesítő, hogy bármennyire is álmos és fáradt vagyok, az alvás gondolata kizárt. Nem itt, és nem velük.
Hirtelen rezgésre leszek figyelmes. Először csak halkan, de mikor jobban odafigyelek, rájövök mi az. Lottie telefonja csörög, amit a kanapé mellett hagyott a táskájára téve. Óvatosan félretolom a takarót, megdidergek a hidegtől, mégsem gondolom meg magamat. A képernyőn 'Anya' áll.
Félek, ha hagyom rezegni, felfognak ébredni. Ösztönösen nyúlok a készülékért, tervem szerint közlöm az aggódó szülővel, hogy sajnos a lánya már alszik, viszont majd visszahívja reggel.
- Halló - kezdek bele, de nem tudom folytatni, mert a vonal másik végén egy reményvesztett nő vág a szavamba. Össze-vissza beszél, nehezen tudom követni, viszont egy valamit tisztán értek. Egy valamit, ami miatt a szívem gyorsabban kezd el verni. Ami miatt forogni kezd a velem világ, és a látásomat két másodperc alatt könnyek fátyla homályosítja el. Ami miatt tényleg szilánkosra török. Louis-nak baja esett. 

54 megjegyzés:

  1. Jajj ne! Remélem nem komoly. Nagyon jóó lett ez a rész! Gyorsan hozd a kövit!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, ha tényleg elnyerte a tetszésedet a rész, és ígérem, próbálok sietni! Köszönöm, hogy írtál!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Drága Azy!
    Nem biztos, hogy jó ötlet volt ezt így reggel elolvasni, főleg nem hétfőn, ugyanis a még meglévő jó kedvem néhány szilánkja is kettétört ezzel, ami nem jelent rosszat, csupán annyit, hogy remekül tudod közölni az érzéseket!
    Esküszöm, legszívesebben lecsapnám Nina-t, Nona-t, mindkettőt, amiért ilyen. Példát vehetne Deon-ékról, hisz az sem volt egy gyerek játék, mire ők összejöttek, de tényleg! Ő és Louis helyzete sem épp könnyű. de szerintem több időt kellett volna adnia ennek a kapcsolatnak, mintsem egy hét. Mindig vannak veszekedések és mindig is lesznek, de ez nem azt jelenti, hogy akkor már sosem lesznek boldogok. Persze, megértem a helyzetét is, mert ugye Ő egy büszke nő, aki nem dobhatja félre a büszkeségét és hagyhatja, hogy segítsen neki (remélem azért érezhető a benne elbújó kis gúny)
    Minden esetre. Remélem, hogy ez a baleset kicsit felnyitja a szemét és összejönnek végre, ha már ennyit összeszenvedtek ők ketten.
    Emelett még szeretnék bocsánatot kérni, amiért az előző részhez nem kommenteltem, de most bepótlom és elmondom, hogy az írásod még mindig frenetikusanhiperszuperülperfect, a szókincsed határtalan és a történetre nincsenek szavak! *-* Egyszerűen imádom! Csak úgy, mint az íróját! <3
    Puszi: Madison Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Madison!

      Igazán sajnálom, ha emiatt kicsit elment a kedved, nem ez volt a célom, viszont - mint mindig - örülök, ha bármiféle hatást sikerült kiváltanom belőled. Szinte mindennel egyetértek, így teljesen megértem, amiért Nona zavar, és őszintén remélem, hogy kicsit javítani fog a helyzeten a következő rész. Boldog vagyok, amiért írtál, egyszerűen elképesztően drága vagy! Hihetetlen mennyi erőt vagy képes adni ezzel a kommenttel, könnyeket csaltál a szemembe! Én is nagyon nagyon és még annál is jobban imádlak! <33333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. ne, ne és ne...
    am én találtam két hibát, amikor deon arról mesél h összeköltöztek zayn-nel ott kimaradt az én szó, és paplan-felhúzós részben teve van terve helyett:) ezen különösen jót mosolyogtam, viccesebb lett tőle a sztori :))
    am fantasztikus rész volt ez is, mint mindig, azért én nagyon remélem, h a vége happy end lesz...:)))
    d.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Jaj, köszönöm, amiért szóltál már javítottam is! Mindenesetre boldog vagyok, ha ezekkel sikerült mosolygásra késztetnem Téged! Borzasztó hálás vagyok, amiért írtál, köszönöm, köszönöm! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Drága Azy!

    Könnyeket csalt a szemembe ez a rész. Nagyon érzelmesre sikeredett és megszerettem nagyon. Sajnálom Norinát és nagyon reménykedem benne, hogy majd Deon-nal jó barátságot fognak kötni. Lottie törődése nagyon aranyos volt és csak még szimpatikussá vált a szemembe.
    Viszont a vége nagyon megijesztett! Mi történhetett Louis-val ? Remélem semmi komoly és, hogy bármi lesz olyan forduló pont lesz mindkettejük életében, hogy rájönnek arra mennyire fontosak egymásnak!
    Nagy izgalommal várom a folytatást! Fantasztikus ahogy fogalmazol és egyre jobban elszomorodom attól a tudattól, hogy hamarosan vége ennek a történetnek. Már annyira a szívemhez nőttek, hogy el sem bírom képzelni milyenek lesznek a vasárnapjaim anélkül, hogy az Angyal az éjben-t olvasom. De vigasztal a tény, hogy végre megtudom milyen véget szántál Nina és Louis kapcsolatának. Nagyon jó rész volt és alig várom a következőt!

    Puszi, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jordi!

      Jól esik, ha tényleg ilyesmit váltott ki belőled ez a rész, és hogy megszeretted, szerintem nem is sejted mennyire sokat jelent ez számomra! Én is sajnálom Norinát, hiszen nem egyszerű, ha az egyetlen - és legnagyobb - problémát a saját elveid jelentik. Valamennyire szerettem volna, ha kicsit megrémiszt a vége, de nem szeretnék többet elárulni erről, ugyanis nem is tudok. Fogalmam sincs mi lesz vele, úgyhogy ugyanakkora meglepetés lesz nekem, mint neked!
      Hihetetlenül köszönöm, hogy így gondolod. Rettenetesen hálás vagyok, amiért így gondolod, hiszen adok a véleményedre! Én hasonlóan érzem, szinte már most hiányzik, hogy írhassam. Csodálatos vagy, komolyan elképesztően kedves Tőled, amiért kitartasz mellettem! Nem lehetek elég hálás! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  5. Kedves,Drága,Egyetlen Azy!

    Kérlek bocsáss meg,hogy az elöző részhez nem kommenteltem,de minden össze jött. A múlthéten (is) 3-szor volt 8 órá,és sehogy se jutottam gép közelébe,de vissza tértem. Képzeld,el is felejtettem mondani múlt infó orán a te blogodon gondolkodtam,így hamar elment az óra. A rész (előző és a többi is) fantasztikus lett. Remélem Louisnak nem esett semmi komoly bajja. Remélem nem hagyod magára Nonát. :DD Szeretnk egy happy end-es történetet olvasni(!) :D Még mindig fantasztikussan fogalmazol,és a példaképem vagy. Tetszenek ezek a forduatok és a szereplők. Ahogy letudod írni az érzéseiket.....egyszerűen ezekre nincsen jó szó. Talán az a szó a :TÖKÉLETES lenne. A kinézet pedig fantasztikus. Szép,de még is különleges,minnt a történeteted. És lehet,hogy vidéki vagy (nem tudom),de még se érződik benne az....(bocsi ha tévedek. Szóval imádom. Minden betűjét,szavát. Szerintem ez a blog lassan az én "drogom" lesz. :) <3 Várom a folytatását,és mindegy mikor hozod én várok a részre. Na most viszon nem szájalok ennyit,már gondolom unod a rizsáimat. Vigyázz magadra,és kitartást erre az 5 hétre. (Igen amit akarok azt kiszámolok!) :) Sokszor puszil,és milliószor ölel:



    Dórci <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes, imádni való Dórci!

      Jaj, ne viccelj, hiszen akkor írsz, amikor kedved van, ha pedig az időd nem engedi, akkor pedig teljesen megértelek. Remélem azért nem készít ki teljesen az iskola, próbálj sokat pihenni! És nagyon jól esik, ha egy óra elment a blogomon való gondolkodással, aranyos Tőled! <3
      Az a probléma, hogy sajnos én se tudom mi lesz a következő részben, így semmi információval nem szolgálhatok! Ettől függetlenül remélem tetszeni fog, bármi is legyen az! Aztán... TE JÓ ÉG! Legyen bármennyire is nevetséges, de elsírtam magamat, amikor AZT írtad...Nem is merem megismételni, hiszen elképesztően megdöbbentő! Rettenetesen sokat jelent, köszönöm, köszönöm, köszönöm, amiért így gondolod, nem is hiszem el! <333333333
      A fejlécet a fantasztikus Diana készítette, szerintem is gyönyörű lett! Nem, Budapesten élek, de örülök, amiért azt mondod, hogy nem látszana rajta...:)
      Én pedig Téged imádlak, egészen elképesztő, hogy itt vagy nekem, köszönöm! <33

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  6. Drága Azym!

    Sajnálom, hogy az előző részekhez elmaradtak a kommentjeim, de nem volt időm, és azt hiszem megérted, mert ahogy olvasom a soraidat, neked sincs túl sok mostanában. De ma pótlom az elmaradt hozzászólásokat4 ;)
    Egy hibát találtam a részben: "A nappaliba hurculom a dolgokat.." Azt hiszem az 'hurcolom' akar lenni. De ennyi, amúgy teljesen rendben volt.
    Ami a tartalmat illeti, Lottie és Deon nagyon aranyosak voltak. Jó, hogy Deonról és Zaynről is hallunk, Nina viszont elképesztően zárkózott és kissé paranoiás. Mint én legrosszabb pillanataimban.
    Érezni lehet benne, hogy Nina mennyit tépelődik, szenved magában, csendben. Ez elég fájdalmas. De mégis tökéletes lett ez fejezet. Fantasztikus vagy! A vége pedig.. Nagyon várom a következőt!
    Nem baj, ha késel, csak hozd, amikor tudod. :D
    Hajrá! Izgatottan várom a folytatást!

    Ezer és egy csók, Vi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vim!

      Nem kell sajnálod, nekem az is sokat jelent, hogy most időt szakítottál rám, köszönöm is!
      Jaj, már ki is javítottam a hibákat, hálás vagyok, amiért felhívtad rá a figyelmet!
      Boldoggá tesz, ha tényleg elnyerte a tetszésedet a rész, ez elképesztően sokat jelent! Egyetértek veled Norinát illetően, jól látod, hogy tulajdonképpen saját maga jelenti az egyetlen problémát.
      Nagyon nagyon nagyon, és még annál is jobban köszönöm, amiért ilyen jelzőkkel illetted a firkálmányomat, hálás vagyok miatta! Szerintem pedig Te vagy a fantasztikus! <33

      Ezer puszi, Azy

      Törlés
  7. Drága Azy!

    Fantasztikus rész lett mint mindig.
    Ajj ne már! Én is szilánkosra török, ha Louis-nak valami komoly baja esik. Annyira rossz...vagyis na. Annyira kifejted Nina érzéseit, meg mindent, hogy valahogy nem is tudom. Átérzem. Ha Louis vagy Nina boldog akkor én is, most pedig a szőkeségnek nincs jó kedve és nekem sem.. De ezért fantasztikus a blog és az írója is, mert ez nem egy összedobott kis történet. Hát ha neked ez el van kapkodva, akkor kíváncsi vagyok egy nem elkapkodottra. Nagyon jó még így is..tényleg. Tetszenek a fordulatok, és példakép vagy.

    Millió puszi és ölelés.: Gabriella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gabriella!

      Juj, örömet okozol, ha tényleg így van! Sajnálom, ha Louis-t illetően aggódsz, és szívesen mondanék valami nyugtatót, de én se tudom, hogy mi lesz a folytatásban. Szerintem éppen Te vagy a fantasztikus, minden résznél feltűnsz, és támogatsz! Ez többet jelent, mint gondolnád, hálás vagyok! <33333
      És az utolsó mondat... Jaj, én nem is tudom mit mondjak egy ilyenre, elképesztően meghatódom, ha valaki komolyan így gondolja, és most... sírok. Sírok, mert soha nem gondoltam volna ezt... Hálás köszönetem, imádlak! <333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  8. Drága Azy ♥!

    Egyszerűen fantasztikus részt sikerült ismételten összehoznod ♥ :) Imádtam Deon és Lottie ténykedéseit Nina körül, nagyon jó ötlet volt őket kicsit ilyen szerep(ek)ben látni :D Ezek a jelenetek mosolyt csaltak az arcomra, habár Nina hozzáállása kicsit lehangoló volt :3 Amit természetesen meg is tudok érteni... :) Jól sejtettem, hogy a rész vége felé lesz egyfajta csattanó és úgy tűnik, nem tévedtem :3 Mi történet Louis-val? :O Ugye semmi komoly, csak Jay dramatizálja túl... - bár erről nem esett szó bővebben :P - ? :O Nagyon de nagyon kíváncsivá tettél, Te lány ;)

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és sikerekben gazdag hetet kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. U.i.: Diana remek munkát végzett, nagyon tetszik az új design ♥ :) Amikor először megláttam, rögtön tudtam, hogy ki készítette a fejlécet :3

      Törlés
    2. Drága Macy!

      Jaj, aranyos vagy, amiért ezt mondod! Sajnálom a lehangoló hozzáállását, de nagyon remélem, hogy a következő részekben már sokkal könnyebb lesz elviselni Ninát! A csattanókat illetően... Hát úgy tűnik ez ugyanúgy hozzátartozik az írásomhoz, mint a szereplők folyamatos megpróbáltatása...:)
      Borzasztóan kedved tőled, hogy még mindig írsz nekem, fogalmam sincs mivel érdemeltem ezt ki, de nagyon hálás vagyok, komolyan! :') <33333
      Neked is további sikeres, pihentető hetet kívánok!

      Puszi, Azy

      UI: Iiiigen, nekem is nagyon tetszik, született tehetség az a lány, ráadásul még hihetetlen kedves is! <3

      Törlés
  9. Drága Azy! <3

    Jajj, már annyira vártam az új részt, és minden egyes perce megérte a várakozásnak, hiszen fantasztikus lett. A design és a fejléc is csodálatos, a készitője remek munkát végzett. Ahogyan te is, remek lett.
    Örülök, hogy Lottie megprobálta felviditani Nonát ( imádom ezt a becenevet xDDD ), csak az a szomorú az egészben, hogy azt nem láthatja, hogy a lelkében milyen viharok tombolnak. :( Esküszöm nem birom amikor az emberek saját magukat ellehetetlenitik ( na ezt jól megmondtam xDD ), csak azért, hogy mások ne lássák a szenvedéseik, pedig jobban tenné ha kiadná magából.
    És a vége: Mi az, hogy Louisnak baja esett? Most legjobb esetben a hétvégéig azon fogok agyalni, hogy történhetett vele. Remélem semmi komoly baja nem esett. De ha nem esett komolyabb baja, akkor Nona nem fog aggodni érte és nem jön rá arra, hogy nem tud Éou nélkül élni. Szóval most egy jó nagy lecsó van a fejemben, hogy mi lenne a legjobb, de azt hiszem ezt rád bizom, hisz te vagy a szakértő. c;
    Tehát összeségében imádtam. :3 Fantasztikus vagy, és imádlak!!!! *meghajlás*

    xxxxx Jule

    Ui: Sok kitartást a suliban és az irásban! xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jule! <3

      Hűha, akkor még jobban sajnálom, hogy késtem vele, egyszerűen nem így terveztem a dolgokat...bocsánat! Örülök, amennyiben neked is tetszik, ez mind Diana érdeme, hiszen elképesztő aranyosan elkészítette nekem a fejlécet, csodálatos lett! <3
      Ismételten jó érzés olvasni a véleményedet, és remélem, hogy a következő részekben sokkal könnyebben tudod majd elviselni Nona szenvedéseit...:)
      Szerintem éppen Te vagy a fantasztikus, hihetetlen, amit hétről hétre művelsz, nem bírom elégszer megköszönni! Hálás vagyok, és mindig az is maradok, imádlak! <3333333

      Puszi, Azy

      UI: Neked is sok kitartást és pihenést kívánok! <3

      Törlés
  10. Drága Azym !

    Egyszerűen hihetetlen számomra , hogy hogyan tudsz ilyen remekül írni. Elképesztő ahogyan kifejted Norina érzéseit. Teljesen átérzem. Remek vagy !
    Jézusom remélem Louis rendben van vagyis rendben lesz és remélem Nina ennek hatására rájön , hogy hiába próbálkozik azzal , hogy Louis-t kiverje a fejéből nem fog menni.
    Imádtam ez a részt is csak úgy mint mindegyiket :)


    Hatalmos nagy puszi : Vanessa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vanessám!

      Nekem pedig az, hogy hogyan lehet valaki ennyire túlzó, és kedves! Könnyes lett a szemem a kommented után, soha nem hittem, hogy ilyen drága Olvasókkal fog megáldani az ég, köszönöm! Imádlak! <3333

      Hatalmas puszi, Azy

      Törlés
  11. Drága Azy!
    Fantasztikus vagy még mindig, szuper vagy - még mindig - és legfőképpen hihetetlen. El sem hiszem, hogy pár hibával ilyet létre tudsz hozni. Fáradtan meg írni ilyen csodálatos részeket, ez eszméletlen. És ez a rész, gyönyörű hogy látjuk az fájdalmat Nonaban :D meg ahogyan, keseredik a szíve mikor Louisra gondol... és ahogyan aggódik érte. Lottie és Deon nagyon aranyosak voltak hogy nem hagyták egyedül és a tervük szerint jobb kedvre akarták deríteni. De a vége, remélem hogy nincs semmi komolyabb baja Lounak. Meg hogy minden rendben lesz, hamarosan vége, és te mintha azt terveznéd hogy szomorú vég lesz, de ugye nem?
    Ui.: Bocsánat hogy az utóbbi időben nem írtam, de olvastam azokat a részeket is amikhez nem írtam, és azok is FANTASZTIKUSAK. Egy kérdés, mi az hogy szilánkosra? Nem szilánkokra? De te tudod, csak olyan furcsán hangzott, először, de most már nem úgy hogy bocsi :) Nem hinném hogy emlékszel rám, de azért is.. sajnálom, azaz tudom hogy nem hiányoltál... de na, szóval. Annyi hogy bocsi hogy nem írtam de te még mindig király vagy :D
    Puszi Dodge

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dodge!

      Jaj, annyira hihetetlen, ha így gondolod, nem is tudom mit illik ilyenkor reagálni, de remélem még így gépen keresztül is érezhető mennyire, de mennyire hálás vagyok Köszönöm a drága szavaidat, én örülök a legjobban, ha sikerült valamiféle érzelmet közvetítenem a részen keresztül
      Ne viccelj, akkor írsz, amikor szeretnél! Ha kimarad egy félév, és utána újra megjelensz, még akkor is ugyanannyira sokat jelentenek a szavaid! Ugye nem gondolod komolyan, hogy elfelejtem azt, aki annyiszor ír(t) nekem, mint Te?! Pontosan tudom, hogy ki vagy, és hálás is vagyok, amiért újra itt vagy, sokat jelent! Ezerszer köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! <333333

      Puszi, Azy

      UI: Ööö, hát nem tudom, én azt hiszem helyes, de amint tudok, utánanézek!:)

      Törlés
  12. Drága, édes és kedves Azym!
    Ugye nem gondolod komolyan, hogy bárki is mérges lenne, amiért elcsúsztál a résszel, amikor ez bárkivel megesik, még a profikkal is?! Ne haragudj, de te akkor nem vagy normális. Hisz itt mindenki szeret, és olyan sokan írnak neked és támogatnak, hogy egy csöppet még irigykedem is <333
    Meg kell mondjam, az ilyen csajos napokat mindig is szerettem, kivétel a takarítást, mert attól még a hideg is ki szokott rázni. Nincs annál utálatosabb dolog, bár semmi kétség, igazán produktív módja a figyelem elterelésének. Még mindig nagyon imádom Lottie-t, ahogy Deon-t is, akit mondjuk becézhetnénk D-nek Xd Együtt érzek vele, az én nevemnek is csak hülye becézései vannak, de mondjuk a Kingut még szeretem is *.*
    Az utolsó mondattal viszont sikerült letaglóznod, minden értelemben. Mi baja lehet? Ugye semmi komoly? Remélem hogy nem, de ha mégis, akkor remélem ez ráébreszti a makacs Ninát, hogy neki mellette a helye !!!
    Millio puszi Xx kitartás a sulihoz, már egy nap ismét letelt <33 szeretlek, és ha kell ide is leírom, hogy tehetséges vagy, mert olvastam a válaszodat, és ledöbbentett, amit erre reagáltál :O :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, egyetlen, elképesztő szerecsendiom!

      Jaj, hát nem tudom, mindig félek tőle, hogy csalódást okozok ezzel, de sokat jelent, amiért Te megnyugtatsz! Annyira, de annyira jól esik ilyet olvasni, hihetetlenül köszönöm. Igazad van, rengetegen vannak, akik vannak olyan édesek, hogy szeretnek, és támogatnak, nem is tudom mivel érdemeltem ki! Én viszont ugyanúgy szeretem őket! Ahogyan Téged is, hiszen minden egyes rész alá írsz, és erőt adsz, szerintem nem is sejted mennyire boldoggá teszel! <333333
      Szeretnélek megnyugtatni arról, hogy Louis-nak semmi komoly baja nem fog esni, de sajnos még én se tudom mi lesz a folytatás....:(
      Nagyon nagyon szeretlek, és aaahw, ne írj ilyet mert már így is sírok! Ettől függetlenül köszönöm, köszönöm, köszönöm bár remélem tisztában vagy vele, mekkorát tévedsz! <33333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  13. nekem is tetszett, csak azt nem értem, hogy az előző részben vagy az azelőttiben Lotte-iék elutaztak és Louisnak nem volt semmi baja. Itt még van egy nap az utazásik és baj lesz ami a Louis szemszögében nem történt meg?
    tudom, hogy zavaros a kérdés. lehet hogy én értem totál félre, szóval bocsi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jaj, magát a kérdést sem értem! Ez már a Lottie-Louis-Zeon Doncaster-i utazása után van. Azért a következőben kifejtettem jobban is, hátha...Fogalmam sincs, hogy erre értetted-e, remélem azért tudtam segíteni!:)

      Puszi, Azy

      Törlés
  14. Drága Azy!

    Mond, miért csinálod ezt? Pont az izgi résznél hagyod abba! Kíváncsi vagyok mi történik majd Lou-val. De remélem semmi komoly. Olyan édes volt Lottie és Deon :)
    Nagyon-nagyon várom a következő részt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Sajnálom, valahol abba kell hagyni! És boldoggá tesz, ha édesnek tartod őket, sokat jelent a véleményed! Köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  15. Legédesebb Azym!

    Az egész rész olvasása közben olyan érzésem volt mintha Norina valami élő-halott lett volna, és ja ismét ismerem az érzést.Muszáj megkérdeznem, mondd csak rólam mintáztat a főszereplő karakterét? - na jó csak viccelek! :D - Szóval nagyon kreatív voltál, tetszettek a csajos programok főleg az hogy Lottie és Deon is benne lehetett újra, mert őket rettenetesen megszerettem! :$ Sajnáltam Norinát, mert szörnyű lehet úgy eltölteni a mindennapjaidat hogy közben a szíved megsebzett, folyamatosan fáj, teljesen megértem. Azt is, hogy ezt szerette volna nem elárulni senkinek sem, jééé újjabb hasonlóság köztem és közte! :D Na de nem magamról akartam írni, hanem a te zsenialitásodról, öröm olvasni minden sorodat! ;) <3
    Ezt örömmel hallom, én is sokat pihentem az őszi szünetben csak sajnos az a fránya rövidke egy hét semmire sem volt elég! :P De azért rengeteget olvastam és filmeztem ami eléggé kikapcsolt. :) Milyen napod volt ma?

    Puszi, Pippa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Upsz, kiahagytam ezt: WTF? Louisnak baja esett? :( Ó, váratlan fordulat ami megrémítsz, kérlek ne öld meg! :)

      Törlés
    2. Legdrágább Pippám!

      Hűha, nem rólad mintázom, és bevallom őszintén nem annyira jó hallani, ha Te is hasonlóan gondolkodsz/érzel... Bár bízom benne, hogy pozitívabb beállítottságú vagy, mint Norina!
      Nagyon nagyon, sőt még annál is többet jelent, ha tényleg sikerült átérezned a lány érzéseit! Eredetileg ez volt a célom, csak hát nem annyira, hogy teljesen magadra ismerj...
      Nem tudom elégszer megköszönni, hogy itt vagy, egészen egyszerűen megdöbbentő a kitartásod, meg sem érdemlem! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, borzasztó hálás vagyok! <3333333333333
      Nagyon örülök, amennyiben tényleg jól telt számodra is az őszi szünet! A mai napom többnyire tanulással telt, de remélem neked élvezetesebb programjaid voltak!
      Köszönök még egyszer mindent! <3

      Rengeteg puszi, Azy


      Törlés
  16. Drága Azy!:) <3

    Pár hiba ide vagy oda, elképesztően jó lett a rész! <33
    Annyira sajnálom Nina-t.. :( Jó, hogy Lottie és Deon ott vannak vele:) Ház takarítás.. Háát:D A leírásod alapján, elképzeltem a helyzetet.. Azt hiszem ráfért a házra egy "kicsi" rendrakás.. :D
    Szerintem, Nina-nak jobb lett volna, ha elmondja a lányoknak mi zajlik benne mostanában..

    Váratlan fordulat! És neeeeee! Ha eddig Nina nem tört össze teljesen, ezután sajnos teljesen össze fog.. :( Nem kellet volna felvenni-e a telefont.. Mondjuk,ha nem veszi fel, akkor is elöbb vagy utóbb megtudta volna.. :( Énis megkérlek arra, hogy ne öld meg Lou-t..:(( <3

    Pihenj sokat! <33
    Siess a következő résszel!:) <33
    Sok puszi: Lizi*-*

    U.i.: varázslatos a kinézet! <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lizi!

      Jaj, annyira édes vagy, hogy ezt írod, jól esik! Szörnyen megnyugtató, ha tényleg így gondolod, hiszen ilyet csak remélni mertem. Szeretném megköszönni, amiért részről-részre támogatsz, rettenetesen boldoggá teszel a kedves szavaiddal! Hálás vagyok/leszek, remélem egyszer tudom majd viszonozni! <333333
      Te is pihenj sokat! :)

      Sok puszi, Azy

      UI: Diana szörnyen tehetséges, nem igaz? Ez mind az Ő érdeme, de örülök, ha tetszik! <3

      Törlés
  17. Kedves Azy!

    Sajnos, csak most láttam, hogy újabb részt olvashatok, az egyik kedvenc blogomból.:) Meg kell, hogy mondjam, az elején azt hittem, hogy Lotte és Deon azért jöttek, hogy elcsalják Louishoz. Sőt, teljesen láttam magam előtt, hogy a srácok Louisnál ugyanezt csinálják, csak persze másképp. Aztán mikor Lottie bejelentette, hogy nem mennek sehova, elvesztettem a fonalat és nem tudtam újabb verziót kitalálni, hogy hogyan lesz találka Louissal. Aztán sajnos le kellett róla tegyek...
    Norina fájdalmát teljesen átéreztem, megértem miért nem akarja, hogy Deonék megtudják mennyire fáj neki... Igazából beleképzeltem magam a helyzetbe, és nem tudom, hogy én elmondanám -e nekik. Egyrészről megkönnyebülés lenne, másrészt pedig nem szeretném, hogy sajnáljanak... bonyolult, és nem is ez a lényeg, csak az, hogy; csodálatos író, egy csodálatos történettel!
    Oh, istenkém mi történhetett Louissal...?! Remélem nem komoly... Ráadásul a legjobb helyen abba hagyni...! Nagyon várom már a szombatot, ugye tudod?
    Wow, na és ez a kinézet...!!! Bár az előző résznél azt ígérted végleges lesz, de nem vagyok haragtartó, és amúgy is, ez is fenomenálisan néz ki... bár az előző mégis közelebb áll a szívemhez, már ha mondhatok ilyet egy fejlécről... Talán azért is, mert az előzőt te készítetted? Valami az súgja, hogy igen!

    Sokszor puszillak,
    Patricia Freelove

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Patrícia!

      Hűha, amikor 'az egyik kedvenc blog' jelzővel illeted ezt a történetet eltört a mécses, és elsírtam magamat. Lehet, hogy nem is tudod mennyit jelent nekem egy ilyen kedves megjegyzés, de a szívemet-lelkemet beleteszem az írásba, és annyira hihetetlen érzés, ha valakinek ez tetszik! Köszönöm, ezerszer köszönöm! Emellett az is boldoggá tesz, ha sikerült megértened, együtt érezned Norinával, hihetetlenül megnyugtató ilyet olvasni, hálás vagyok! Varázslatos, amit értem teszel, köszönöm tényleg! <3333333
      Sajnálom, de a saját munkámmal sosem vagyok megelégedve, ezért leváltottam... Nagyon nagyon nagyon drága vagy, ha az előző jobban tetszett, azért is, mert én készítettem, nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a fajta elnézést-túlzást, hiszen szépen kifejezve se lett szép... Na, mindegy, Diana sokkal jobbat készített, egyszerűen beleszerettem, az Ő érdeme az egész, és örülök, ha azért ez is tetszik! <3

      Sok-sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  18. Drága Azy!

    Alig vártam, hogy olvashassam ezt a csodálatos blogot és ismételten nem csalódtam. Egy újabb fantasztikus fejezettel ajándékoztál meg minket. A kinézet, mint mindig most is csodálatos!!
    A fejezet is nagyon nagyon jó lett. Nagyon kedves Deon-tól és Lottie-tól, hogy ennyire törődnek Norinával. Norina pedig még mindig szenved - ami érthető-, de a lányok kedvéért megpróbált máshogy állni a dolgokhoz. És valamennyire sikerült is neki (mű) mosolyt csalni az arcára. Bár meg voltam győződve róla, hogy Louis-hoz akarják elvinni, de aztán kiderült, hogy még sem! De így még jobb lett.
    És hát a vége.. remélem nincs nagy baja szegény Louis-nak!! És még csak kedd van..milyen messze van a szombat..

    Sokszor puszil,
    Anastasia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anastasia!

      Hihetetlen aranyos, ha tényleg ennyire vártad, nem is tudom hogyan lenne illendő ezt megköszönnöm... Mindent, amit írsz, egy élmény olvasni, a véleményed felemelő, soha nem gondoltam volna, hogy valaki jónak fogja ítélni a történetet! Köszönöm, amiért ismét itt vagy, és támogatsz, köszönöm, köszönöm, édes tőled! <33333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  19. Drága Azy!
    Nina örülhet,hogy ilyen jó barátjai vannak,mint Deon és Lottie.Remélem Lounak nem lesz semmi baja nagyon izgulok és remélem a kórházban kibékülnek majd!! :)))
    Mint tudod imádom a blogod és hát én is belekezdtem egybe elég kezdetleges mivel az 1.blogom,de kíváncsi lennék a véleményedre,ha esetleg lenne rá egy pici időd kérlek nézz be: http://perfectdance4ever.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui:
      A blogot a másik gmailemen írtam

      Törlés
    2. Szia Drága!

      Elképesztően jól esik, ha tényleg így érzel a blog iránt, köszönöm! Azonban nincsen lehetőségem elolvasni a blogjaid, örülök, hogy levegővételre van időm! Remélem azért nem haragszol nagyon, és hálával tartozom, amiért írtál! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
    3. Igazán nincsmit,mert nagyon szeretem ahogy írsz meg a blogod és a sztorit is <333 Nembaj megértelek és elhiszem :)) <33

      Törlés
  20. Úristen, fantasztikus rész lett, ismét. Csak remélni tudom, hogy Lounak nincs komoly baja.:( Deon és Lottie annyira édesek voltak, hogy próbáltak segíteni. :))
    Most csak ennyit tudtam írni, mert visszafogom magam, annyira a sztori hatása alatt vagyok. :))
    millió puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Kikiih!

      Úristen, de édes vagy velem, ismét. Komolyan, jól esik, amiért mindig írsz, nem számít, hogy mennyit, nem is kell szabadkoznod! Már azzal is boldoggá teszel, hogy itt vagy! Köszönöm! <3

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  21. Drága, egyetlen Azy, aki igazából Crazy<3! :3

    Már tényleg annyi jelzővel illettem ezt az eszméletlen történetet, hogy nem igen jut új az eszembe. Csodálatos, fenomenális, ragyogó, elképesztő, rendkívüli, mesés... kifogytam a szinonimákból. Ilyen sem volt, hogy nem tudom mit írni/mondani.
    Egyszerűen hihetetlen vagy!
    Tetszett ez a csajos nap, aranyos volt Deon, ahogyan Zaynről mesélt, imádtam az egészet. Sajnálom Ninát, rettenetesen. El tudom képzelni, milyen lehet. :(
    Ja, és nagyon remélem, hogy Louisnak nincs semmi komolyabb baja, mert valaki meglakol érte!:D Nem engedem, hogy a fogadott bátyámmal packázzanak<3
    És megint... Köszönöm, hogy vagy, hogy írsz, hogy szebbé teszed a napjaimat/napjainkat! Elképesztő ember vagy!<3 Nagyon szeretünk!;)

    Csók, Tina x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tinám!

      Haha, igen! Jaj, annyira, annyira drága vagy, én pedig Rád nem találok szavakat! Kitartó, drága, türelmes, kedves, és a világ egyik legédesebb Olvasója, azt hiszem ez nagyjából körülír... Köszönöm, amiért ismét írsz, én is iszonyatosan szeretlek Téged/Titeket! <33333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  22. Drága Azykám!
    először is szeretnék belekötni az interjúdba. Nem vagy tehetséges? Ezt melyik pizsamádban álmodtad kisszívem?:) Ha az nem tehetség, amit Te produkálsz, akkor mi az? Jaj, Te kis buta!<33 Nagyon ügyes avgy, és TEHETSÉGES, oké?:) :D Nekem hihetsz, de komolyan! Én megmondom, ha valami szar, ebben biztos lehetsz!
    A rész valami hiper, szuper lett. Nina új beceneve picit furcsa, a "koca" szó jut eszembe róla valamiért.:DD De vicces, úgyhogy tetszik. Louisnak beje esett? Uh...*-* ez nagyon romi :3 Alig várom a folytatást <33
    Sok sikert!:)
    Imádlak, ahogy a blogot is!
    Ölel,
    LTP

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága LTP!

      Hűha, ezt a témát fel se hozzuk, nem fogok olyan dolgokon vitatkozni, amiben biztos vagyok! Ettől függetlenül természetesen borzasztó jól esik, hogy ilyeneket írsz, akkora hazugság, te jó ég! Köszönöm!
      Illetve azt is, hogy megosztod velem a véleményed, egész egyszerűen nem találok szavakat! Soha, soha, soha nem reméltem, hogy valakinek tetszeni fog ez a történet, úgyhogy most igazán boldog vagyok, minden hálám! <3333333
      Én is imádlak, ahogyan a blogod is! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  23. Édes, Drága, Egyetlen Azym!

    Először is: Istenkém, mennyire hiányzott ez a blog! Annyira iszonyatosan, mérhetetlenül sajnálom, hogy csak most sikerült elolvasni az utolsó pár részt, de annál nagyobb az öröm is, hiszen így legalább nem kellett várni egy teljes, idegőrlő hetet a folytatásra!:)
    Fogalmam sincs, hogy hol kezdjem. Talán ismételten onnan, hogy még mindig eszméletlenül, csodásan írsz. Fantasztikus ahogyan a szavakkal bánsz, és ez az elmúlt 2-3 részben még inkább igaz. Az előző részre azt írtad, hogy az egyik kedvenc részeddé vált, és ebben teljesen egyetértünk.:) Az a rész egyszerűen lehengerlőre sikerült, legfőképpen az eleje. Egy lassú, halk zenével pedig egyszerűen tökéletes a hatása. Szinte faltam a sorokat, mindegy egyes betűnek hatása volt. És ezt imádom még mindig ebben a blogban. Hogy minden elolvasott rész után felvillanyozva ülök a monitor előtt, és annyi minden kavarog a fejemben, amit le szeretnék írni Neked, hogy tudd, milyen remek munkát végzel - és ebből általában egy nagy katyvasz lesz,pedig mindig igyekszem.:)
    Imádtam, ahogyan a Zeon párost is belevontad az egész történetben, ettől még inkább nem is tudom...a magaménak éreztem.:)
    Szinte fájt olvasni a két szereplő kínjaival teli sorait, és egyre inkább izgatott vagyok a történet vége miatt, ami vészesen közeleg- és őszintén megmondom, fogalmam sincs akkor mit fogok olvasni.
    A te blogod az egyik leglehengerlőbb, legigényesebb, nem is tudom milyen szavakat mondjak még...egyszerűen csak IMÁDOM.
    Tűkön ülve várom a folytatást, drága Azy! <3

    Millió puszi, Lily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Utánozhatatlan, Drága Lilym!

      Egyáltalán nem kell bocsánatot kérned, sem most, sem máskor. Tökéletesen megértem, hogy nincsen időd, és éppen ezért örülök ennyire, hogy most írsz! Ráadásul ilyen kedveseket, te jó ég, nem is tudok mit mondani ez az egész annyira... hihetetlen. Hogy pont Te, aki annyira tehetséges, elbűvölő, varázslatos író gondolja így! Hát nem találok szavakat, borzasztóan megtisztelő, amiért olvasol, köszönöm, köszönöm, köszönöm, sikerült könnyeket csalnod a szemembe! Rettentő sok erőt adsz, minden egyes szavad kincs, és én pedig Téged imádlak! <333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  24. Kedves Azy!

    Megérkeztem, picit késve, sajnos, de itt vagyok!

    Kedves rész volt, Lottie és Deon törődése tette kedvessé. Elképesztő aranyosak, hogy próbálják Norina-t jobb kedvre deríteni. Meglep, hogy a kishúg ennyire jóban van Ninával, ez a korábbi részekben annyira nem derült ki, csak említést tett arra, hogy tartja vele a kapcsolatot.
    A "fazonigazítás" jelenet aranyos volt, főleg, hogy a semmiért csinálták, hiszen sehova sem mentek. De a kitartó támogatás érzése abszolút megadta az egész rész hangulatát.

    Deon és Zayn párosát még mindig imádom, és olyan jó, hogy egy kicsit őket is belevonod a történetbe. Azt hiszem ilyenre még sehol nem volt példa.

    A vége pedig ledöbbentett és teljes meglepettség ült ki az arcomra. Nagyon izgalmas, szeretem, hogy ilyen tökéletesen csavarod a szálakat. Amikor azt hiszed, hogy ennyi és nem fog semmi komoly dolog történni, akkor ér a meglepetés! csodállak ezért!

    Szerettem, tetszett és nagyon nagyon várom a következő fejezetet!

    millió puszi és ölelés, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Camim!

      Ismét itt vagy, ami annyira, annyira jól esik, köszönöm! Mindig szívesen olvasom a véleményedet, és ha az pozitív, akkor hihetetlen boldog vagyok! Hálás vagyok, amiért az ilyen drága mondataiddal támogatsz, sokat jelentenek! Tényleg annyira örülök, ha tényleg így gondolod, hálás vagyok miatta! <333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  25. Jézusom, Jézusom, Jézusom!!!
    Oké, menjünk sorban.
    Szegény Nina :// Van igazság abban, amit ő gondol, de na... :D
    Annyira jó, ahogy Zeon-t is belevonod a történetbe, imádom. <3 Abszolút kedvenc páros. :DD
    Azt hittem, hogy nem lesz benne semmi izgalmas, ilyen kis epizód féleség lesz, aztán a végén BUMM. Már eleve tudtam, hogy az a telefonos dolog nem lesz kellemes, de hogy ennyire brutál... Jaj. :O Először azt hittem, Louis az, aztán meg azt, hogy az anyukájuk le akarja szidni, amiért eltűnt, ugyebár... Vagy valami ilyen. De ezt nem gondoltam volna...
    Téged már simán lehet profinak mondani, hihetetlenül jól írsz. <3 Szerintem ezeket ki kéne adni. :D
    xx. S
    Ps.: Bocsikaa, a közösről írtam majdnem, vagyis először igen, de aztán mondom inkább innen.. :D xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Stella!

      Jaj, akkora öröm ilyeneket olvasni, te jó ég! Iszonyú boldog vagyok, amennyiben ezek tényleg igazak! És ahw, nagyon drága vagy, hogy így gondolod, nem is tudom, miképpen lehetsz ennyire édes, kedves és túlzó! Mindegy, a lényeg az, hogy rettenetesen hálás vagyok, amiért itt vagy, támogatsz, erőt adsz! Imádlak! <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés