Epilógus

Drága, szeretett, kitartó, kedves és legcsodálatosabb Olvasóim!

Hát, elérkeztünk ide is. Fogalmam sincs mit tudnék mondani, rengeteg minden kavarog bennem. Halogattam a rész megírását, de csak azért, mert féltem befejezni, féltem, hogy nem olyan lesz, mint remélitek. Azt hiszem aki fejezett már be történetet sejti, hogy mi játszódik le most bennem... Hihetetlen mennyire fog hiányozni ez az egész, mennyire fogtok hiányozni Ti! Mert mindent nektek köszönhetek, csodálatosak vagytok!
Egyelőre most csak ennyit bírtam, jövő héten következik az írói utószó, amiben mindent rendesen próbálok meghálálni...

Lenne egy hatalmas nagy kérésem Hozzátok, ami rengeteget jelentene számomra. Szeretném, ha mindenki, aki idáig eljutott velem írna pár szót... Nagyon hálás lennék, ha olvashatnám a gondolataitokat!

A világ össze szeretete, puszija, ölelése a Tietek, drága Olvasók
Azy


Kérlek, kérlek csak hozd vissza Őt nekem! Semmi mást nem szeretnék, csak hogy újra mellettem legyen.
Fogja a kezem, biztonságot nyújtó ölelésében részesítsen, úgy csókoljon, mint még soha senki. Jó mélyen beszívhassam az illatát, halljam a lélegzetvételeit, érezzem szívének ütemes dobogását. Egyedül csak Rá van szükségem.
Ujjaimmal simogatom a kezét, fejemet fáradtan hajtom a mellkasára. Hajnali kettő körül lehet az idő. Fáradt vagyok, mégsem tudok aludni. Nem szabad lehunynom a szememet. Vele akarok maradni.
Kicsit jobban összehúzom magamat, pillantásomat a mellettem fekvő Louis-ra emelem. Halványan mosolyodok el, mégis minden mozdulatom fájdalmas. Hiába tartok ki, hiába remélek, semmi sem változik. Egyedül vagyok, a hiánya kezd felemészteni. 
Halk sóhaj szökik ki ajkamon, kezemet összekulcsolom az övével, mesélni kezdek. Egy olyan történetet, amit már százszor hallott, mégsem érdekel. Addig ismételgetem, amíg egyszer el nem jut hozzá. 
Volt valaki az életemben, aki olyannak tűnt, mint mindenki más. Találkoztunk, elítélt. Pedig nem is ismert. Meggyűlöltem, mert pontosan megtestesítette mindazt, amitől féltem. És mégis amikor bajba került nem voltam képes segítség nélkül hagyni. A kezemet nyújtottam felé, és onnantól kezdve valami kialakult. Nem érdekelte ki vagyok, elfogadott. Tudtunk nélkül szükségünk lett a másikra. Ott volt, amikor baj volt, megvédett. Észre se vettük, de kötődni kezdtünk a másikhoz, de amikor komolyabbra fordult volna, megijedtem. Két külön világ hogyan kapcsolódna össze? Ellöktem, nem hittem magamat elég jónak. Megbántottam, elértem, hogy teljesen magába zárkózzon. Azt hittem, ez lesz a legjobb.
- Aztán kaptam egy telefont, amiben értesültem arról, mi történt vele. Ha ez nem lett volna, még a mai napig nem jöttem volna rá, hogy mennyit is jelent igazából - suttogom. A hangom a végén elcsuklik, így inkább nem folytatom. Úgyis tudja mi a történet vége. 
- Bárcsak felébrednél! - hunyom le a szemeimet, elképzelem, amint Louis már mosolyog, magához von, és végre minden olyan, mint amilyennek lennie kell. Hogy végre újra elgyengülhetek, mert tudom, hogy lesz valaki, aki elkap, ha zuhanok.
Kezemet az övére simítom, fejemben elképzelem, ahogyan óvatosan megmozdítja az ujját. Csak egy apró mozdulatot tesz, amivel jelzi, hogy hall, figyel. Amikor kézfejemen finom érintést észlelek, nem figyelek. Úgyis csak az elmém szórakozik, hazug játékkal csábítgat. Elhitet valamit, amit a legjobban akarok. Kileste szívem legmélyebb vágyát, úgy tesz, mintha képes lenne az illúziót életre kelteni.
- Túl fáradt vagyok ehhez - hessegetem el a gondolatot, fejemet kissé megrázom, annak jeleként, hogy már én sem helyeslem az ilyen késői ébrenlétet.
Újabb mozdulat.
Figyelek.
Megint.
- Te jó ég - suttogom, ajkam kicsit szétnyílik, hitetlenül meredek Louis kezére, ami száz százalék, hogy az előbb hozzám ért! Feszülten figyelek, számat szép lassan véresre harapva várom, hogy megismétlődjön a csoda. A szívem a torkomban dobog, egész testemben remegek.
Tekintetemet erősen az ujjára szegezem, nem akarom elszalasztani a pillanatot. Kérlek, kérlek csak történjen meg megint!
Mutatóujja kicsit a levegőbe emelkedik, aztán visszaesik, egyenesen a kezemre.
Szemeben a könnyek kicsordulnak, felpattanok, kicsit hátrálok, körmeimet a fogaim közé szorítva méregetem. Nem lehet igaz. Tévedek. Pusztán kimerültem, ennyi az egész.
Ismét megmoccan. Sírva rohanok az ágya mellé, habozás nélkül nyomom meg a hívógombot. Perceken belül itt lesz a nővér. Muszáj látnia, meg kell mondania, hogy ez nem csak egy álom, nem csak egy ócska káprázat.
Ameddig meg nem érkezik csak meredten bámulom Louis arcát, hallgatom a gép egyenletes csipogását, próbálom felfogni a történteket. Elképzelhetetlen, biztosan tévedés.
- Mi a baj? - rezzenek hirtelen össze a hangra, ami mögülem érkezik.
A nővér érdeklődő pillantást vet felém, mivel szemmel láthatólag nincs gond, nem érti miért sírok.
- Azt hiszem... - kezdem, félek kimondani. - Megmozdult.
A nővér arcán mosoly tűnik fel, nyugtatólag helyezi kezét a vállamra. Arcán amolyan "aha, akkor már értem" kifejezés ül. Megvizsgálja Louis életjeleit, motyog valamit, aztán kimegy. Furcsállóan bámulok a háta után, most komolyan ennyi volt? Megmozdult, az Isten szerelmére, miért nem mondja, hogy most már bármelyik percen felébredhet, és minden mehet a régi kerékvágásban?
Remegek az idegességtől, az ajkam felhasad, számban érzem a vér vasas ízét. Szememet le sem bírom venni Louis-ról, könnyes szemmel lépek közelebb hozzá. Megragadom újra a kezét, reménykedve pillantok rá.
- Itt vagyok - mondom, csak remélhetem, hogy hallja. - Ne aggódj, minden rendben lesz, most már tényleg - mosolyodok el.
A nővér visszajön a háta mögött az éjszakai ügyeletes doktorral. Megkérnek, hogy kint várakozzam, így bár a szívem szakad bele, elhagyom. Hátamat a kórház hideg kőfalának döntöm, próbálok rendesen levegőt venni, de nehezen megy, úgy érzem bármelyik percben összeeshetek. Lerogyok a földre, reszkető kezeimmel nyugtalanul túrok bele a hajamba. Nem tudom hívjam-e Jay-éket. Mi van, ha téves riasztás, és nem mégsem ébred fel? Joguk van tudni, de hajnali kettő van, ugrasszam ki őket feleslegesen?
Tanácstalanul dörzsölöm meg az arcomat, úgy döntök, inkább megvárom, mit mondanak. Az idő csiga lassúsággal telik, legszívesebben berontanék a kórterembe, csakhogy megtudjam mi a helyzet. A legrosszabb, hogy aggódok. Aggódok, mert nem vagyok biztos semmiben.
A nővér kijön a kórteremből, tekintetével engem keres. Rögtön felpattanok, kétségbeesetten várom, hogy mondjon valamit.
- Fel fog ébredni? - tördelem a kezemet, minden reményem az előttem álló harmincas éveiben járó nőben van.
- Nézze, ez rengeteg mindentől függ. Majdnem három hónap telt el  - magyarázza nyugodtan, nem hajlandó felemelni a hangját, úgy beszél, mintha csak az időjárásról diskurálnánk. - Ha fel is ébred, rendszerint bizonyos fokú memóraizavar és mozgássérülés marad vissza. Lehet, hogy kicsit sérült lesz mentálisan és fizikailag is, erre fel kell készülni.
Csak bámulok az arcába, arcomon az eddig patakokban folyó könnyek elapadnak, helyét átveszi a döbbenet. A hitetlenkedés. A félelem szép lassan belém férkőzik, átjár mindent, megfertőz.
A tudat, hogy lehet soha lesz már régi, megijeszt. Mit fogok tenni, ha esetleg nem ismer fel? Hogyan fogom elviselni, ha Louis nem nem lesz képes többé mozogni? Ha lebénul?
- Minden előfordulhat - közli szomorodottan. - De erre inkább azoknál a betegeknél van nagyobb esély, akik hosszabb ideig feküdtek kómában...
- Reménykedjek? - nyelek egy nagyot, hangom elhal.
Nem válaszol, sóhajt egy aprót. Leül egy műanyag fehér székre, tekintetével üzen, hogy kövessem. Nem teszem, idegesen vizsgálgatom az arcát, egyszeriben düh jár át. Dühös leszek, mert ez a nő nem tud semmit. Ő nem érzi azt, amit én, ő nem hisz, úgy mint én.
- Maga nem ismeri - rázom a fejemet, a szavak sértetten jönnek belőlem. - Louis erős, mindenre képes, egyszer eltörte az ujját, csak mert aggódott értem, megmentett saját magamtól, átölelt, ha féltem, mellettem volt, mindenkinél erősebb, maga nem ismeri.
Tagolatlanul, hadarva beszélek, felháborít, amiért nem ért meg. Miért ejt kétségbe? Nem ismeri Louis-t, fogalma sincs mennyire különleges.
- Szeretem, érti? - emelem fel a hangomat, már szinte üvöltök. - Nem lesz baja!
A megrettent nővér gyorsan összeszedi magát, feláll és reagál. Kezét nyugtatólag helyezi a vállamra, olyasmiket motyog, hogy fel kell készülnöm mindenre, ő csak reálisan próbálja felfogni a dolgokat, és hogy le kell csillapodnom, számba kell vennem a rossz lehetőségeket is. Nem kell semmit se.
Nem akarom. És nem is fogom.

Nélküle telt el a karácsony. A szilveszter. A hetek csak repültek, én egyre kialvatlanabbá váltam, mert az összes szabadidőmet mellette töltöttem. Beszéltem, foglalkoztam vele, próbáltam mindig meggyőzni arról, hogy soha nem fogom már elhagyni. Komolyan gondoltam, mindig ott leszek. Ha nem ismer fel, ha agykárosodása lesz, nem érdekel. Attól még én szeretem, és kitartok. Mert ő is küzd, különben nem mozdult volna meg karácsonykor.
Szokták mondani, hogy a legjobb dolgok akkor történnek, amikor nem számítunk rájuk. Ezzel most már teljes egészében egyet tudok érteni...
Nem rég mentek el Lottie-ék, de én már nem bírom, fáradt vagyok. Alszom, fejem a teste mellett, kezét szorongatom. Nem veszem először észre. Érzek valamit, de valahogyan nem jut el a tudatomig. Kicsit mocorgok, és alszok tovább. Szinte hallom, amint Louis nyöszörög, próbál mondani valamit.
Egyre hangosabban, mintha csak a nevemet próbálná kinyögni.
Norina.
Nina.
Szemem szép lassan kinyitódik, laposokat pislogok. Tekintetemet rögtön rá szegezem. Összevonom a szemöldökömet, úgy tűnik mozdulatlan. Felülök, hajamat kisimítom az arcomból, közelebb húzom hozzá a széket.
- Louis? - kérdezem félénken, tenyeremet végig simítom a borostán.
Ajka kicsit szétnyílik, újra motyogja:
- Norina... Nina
Arcomon a boldogság döbbenete hagy nyomot, fel sem bírom fogni, ami történik.
- Itt vagyok melletted - hajtogatom, nem bírom ki, felállok. - Ne aggódj, hívom a nővért - törlök le egy kicsorduló könnycseppet. Gyorsan megnyomom a gombot, de egy pillanatra sem tévesztem szem elől Louis-t.
Sokkos állapotban vagyok, a nevemet mondta. Hihetetlen, ezek szerint emlékszik rám! Nem felejtett el, tudja mi történt közöttünk.
Amint az ajtó nyitódik a nővér bejön, de nincs szükség arra, hogy elmagyarázzam mi történik, ő is fültanúja lehet, aminek én az előbb.
- Norina... - nyögi újra Louis, ezúttal a szeme is megrebben, mintha ki akarná nyitni.
- Azonnal hívom az orvost és értesítem a családod - terül szét egy mosoly az arcán, de mielőtt még távozna, rám néz. Amolyan nézés az, amiben minden benne van, ettől függetlenül inkább hangot ad gondolatainak.  - Igaza volt. Louis nagyon erős - bólint  komolyan. - De maga is.
Könnyes szemmel, hatalmas vigyorral az arcomon nevetek  fel, az euforikus érzés átjárja az egész testemet.
- Köszönöm - suttogom, visszafordulok Louis-hoz.
- Norina - ismétli, szeme újra megremeg.
- Itt vagyok melletted, ne aggódj - nyugtatgatom, szüntelenül körkörösen simogatva a kezét. Megszorítja.
Aztán...
Aztán Louis-nak sikerül. Kinyitja a szemét, legyőz mindent, bebizonyítja milyen erős. Úgy tűnik kissé zavarodott, nem tudja hol van, és mi zajlik körülötte, de nem érdekel.
- Te jó ég - suttogom, könnyeim szabad utat nyernek. Sírok, mert boldog vagyok. - Nem lehet igaz...
Bizonytalanul  rám néz, nem tudom felismer-e, de én olyan szélesen mosolygok, ahogy csak tudok.
- Itt vagyok - biztosítom róla, könnyeim megállíthatatlanul folynak.
- Norina - szorít rá gyengén a kezemre.
- Emlékszel rám?
Louis percekig habozik, majd halványan elmosolyodik.
- Igen - suttogja halkan.

Fél évvel később...

- Látod azt a csillagot? - kérdezi, a szikrázó égboltra mutat.
Követem ujja irányát, szemem megállapodik az általa kiszemelten.
- Mi van vele? - vonom össze furcsállóan a szemöldököm.
- Tudod miért a kedvencem? - suttogja a fülembe, mire kiráz a hideg. - Halvány, mégis különleges.
Louis-ra nézek, elmosolyodom.
A házában vagyunk, a fák segítségével elrejtett birtokán. Csak Ő meg én.
A csillagvizsgálót már régen használtuk, de most újra kinyitotta. A fejünk felett milliónyi égitest, rengeteg fényesen világító van, ő mégis azt az egyet választotta, ami halvány. Pont mint akkor.
Barna hajammal játszik, utólag kiderült, hogy neki sokkal, de sokkal jobban tetszik így.
- Kérhetek valamit? - fordulok felé, kezemet mellkasára simítom.
- Amit csak akarsz - von közelebb, jó erősen szorít, mintha sose akarna elengedni.
Pár pillanatig nem szólalok meg, csak utána, egészen halkan.
- Csókolj meg!
Elvigyorodik, nem úgy tűnik, mintha ellenére lenne a dolog. Óvatosan fogja közre az arcomat, hatalmas kezében elveszek. Ajka közeledik felém, szememet lehunyom, élvezem a pillanatot. Szája az enyémen landol, testem az övének ütközik. Elmélyíti a csókot, egyre szenvedélyesebb lesz, nyelveink vad táncot járnak, úgy érzem a szívem mindjárt kiszakad a helyéből.
Louis az enyém, velem van. Vigyáz rám, óv, ha kell. És ez most már örökké így lesz, mert nem fordul elő többet, hogy valamelyikünk feladja.
Az életem megváltozott az elmúlt fél év alatt. Miatta. Befejeztük a fotókat, így elkészült a kiállításom. Igazán nagy sikere lett azoknak, amiken Louis még a kórházban van. Olyan érzelmeket fejezett ki az arca, amit normális helyzetben nem lett volna képes magára ölteni.
Ráadásul Louis minden akaratom ellenére kifizette az összes adósságot, megmentve és újra rendbe hozva ezzel a házunkat, életünket. Cserébe csak egy valamit akart. Annak a jele pedig az ujjamon díszeleg, egy jegygyűrű képében.
- És én mondhatok valamit? - távolodik el egy kicsit. Aprót bólintok, nem bírok betelni azzal, ahogyan rám néz. Mintha mindent képes lenne megtenni értem, mintha nem lenne neki fontosabb, mint én. - Szeretlek, angyalkám - suttogja szinte a számba, utána szorosan ölel magához.
Elsírom magamat, arcomat a nyakába fúrom.
- Én is!
Mert mi soha nem adjuk fel, soha nem hagyjuk el már a másikat.
Mert szeretem.
Mert szeret.

VÉGE

160 megjegyzés:

  1. Szia!
    Kezdem azzal, hogy még egyetlen fanfic sem hozott ki belőlem ennyi érzelmet. Nagyon szerettem olvasni, igazán remek lett. Tudod, amikor elkezdtem olvasni, azt hittem, hogy ez is egy sablontörténet lesz. Nem tudom, hogy gondolhattam, hiszen "A legjobb ellenség"-et is végigolvastam. Általában nem vagyok egy meghatódós típus, de a végét megkönnyeztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Azta, ennek most nagyon nagyon örülök, köszönöm, amiért írtál, és megosztottad ezt velem! Ah, ez igazán édes Tőled, rettenetesen hálás vagyok! És hidd el, én vagyok a legboldogabb, ha valóban sikerült ilyen érzelmeket kiváltanom belőled, és szeretted a blogot! Köszönöm! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  2. Ez a befejezés NAGYON tetszik! Imádtam ezt a blogot, ahogy az összes blogodat! Nagyon szeretem az írásaidat!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jaj, ezt nagyon jól esik olvasni, köszönöm, köszönöm! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  3. Csak egyszerűűűen WOOW! *.* Elég komolyan megleptél, már kezdtem a végén azt hinni, hogy rossz vége lesz, meg minden, de huuuuuuuuu, egy pillanat össze kell szednem a gondolataimat.. Először is.. .Isteneeeeeeem.. (nem, azt hiszem nem sikerült összekaparnom magam)
    Na szóval.. át tudtam érezni az egészet, és iszonyatosan tetszett, hogy végig kételyben volt az egész történet.. Ott volt az összejönnek vagy sem rész, és a kómából felébred, vagy nem rész is.. Csak Így tovább. ÉS ne hagyd abba az írást, mert kib****ul jól csináloood :333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Hát nagyjából én is csak ezt tudom mondani, annyira, de annyira meghat, ha ilyen kommentet olvashatok! Komolyan mindjárt elsírom magamat, milliószor köszönöm, amiért írtál, hiszen ez hatalmas dolog számomra! Boldoggá tesz, ha tényleg érzelmeket kiváltanom belőled, wow, tényleg el se hiszem! Nagyon nagyon nagyon köszönöm még egyszer! <333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  4. Drágaságos Azy-m ♥!

    Féltem ettől a pillanattól. Féltem, hogy el fog jönni. Kettős érzés kavarog bennem. Egyszerre vagyok szomorú és boldog
    Nagyon de nagyon örülök, hogy Louis végre felébredt. Már a körmömet rágtam ezelőtt a váratlan, mégis örömteli pillanat előtt. Újra átéreztem Nina fáradságát és aggodalmát. Ám amikor Louis megmozdította a kezét, valami végigfutott bennem. Valami megmagyarázhatatlanul jó érzés. Ennél már csak az volt a legszebb, amikor Lou megszólalt. Ráadásul Nina nevét mondta... Azt hittem, majd az anyukája vagy Lottie nevét mondja ki... Kellemesen csalódtam. Az utolsó bekezdést mosolyogva olvastam. A mondatok egyre nagyobb mosolyt csaltak az arcomra. Különösen ez: „Ráadásul Louis minden akaratom ellenére kifizette az összes adósságot, megmentve és újra rendbe hozva ezzel a házunkat. Cserébe csak egy valamit akart. Annak a jele pedig az ujjamon díszeleg, egy jegygyűrű képében.” Éreztem, hogy ez is meg fog történni. Nina-nak és Louis-nak együtt kell lennie. S lám, így is lett. A csillagvizsgálós jelenet a favoritom marad a kórház jelenet(ek) mellett.

    Furcsa, hogy nem tudom már írni: Tűkön ülve várom a folytatást ♥! Mégis csak leírtam... Sebaj. További szép estét és a jövő héthez sok sikert kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Macym!

      Én is így éreztem, főleg azért, mert folyamatosan bennem van, hogy máshogyan kellett volna, ez így túl kevés stb... De közben örülök, mert lezártam egy történetet!
      Hadd mondjam el, hogy mennyire, de mennyire sokat jelent az állandó támogatásod, talán nem is sejted, mennyit segítettél! Mindig írtál, mindig megosztottad a véleményed, és biztattál! Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki... Komolyan csodálatos, édes, kitartó, támogató és imádni való vagy, annyi hálával tartozom neked, hogy soha nem leszek képes viszonozni! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, egyszerűen nem találok szavakat arra, amit értem tettél! Hálás vagyok, tényleg! <333333

      Ezer puszi, Azy

      Törlés
  5. Nos, hatalmas rajongója vagyok a blogodnak. Nagyjából a második rész óta követem ezt a történetet, (közben persze elolvastam a többit is.:DD). Minden szombaton izgulva vártam mikor kerül fel a következő rész, volt hogy egy órában akár többször is ellenőriztem, hogy hátha végre fent van, aztán ha megpillantottam, semmivel nem lehetett elráncigálni a gép elől egészen addig, míg el nem olvastam.
    Sajnálom, hogy csak most kommentelek először, de tényleg rühellek írni, én inkább csak a pipálgatás híve vagyok, de most valahogy muszáj volt írnom, ráadásul meg is kértél rá...
    Az írásod egyszerűen...hát csodálatos? Igazából szavakat se nagyon találok rá. Az meg csak tetézte a dolgokat hogy Louis-ról szólt (nekem ő az, aki valamiért picit kiemelkedik a többi közül) imádtam.:DD
    Ha nem bánod, én kinyomtatnám a történetedet lapokra, egyrészt mert nem akarom, hogy elvesszen, másrészről annyira imádom, hogy ha pl. utazunk valahova, vagy csak unatkozom, akkor elő tudjam venni olvasgatni. Persze csak ha nem bánod.:))
    Nem nagyon tudom mit kéne még írnom, még mindig a történet hatása alatt vagyok és úgy vigyorgok mint valami idióta, szóval csak azt mondom még, hogy imádlak, és ne hagyd abba az írást.:DD
    Ja, igen és ha egyszer lenne egy könyved, feltétlenül tudnom kell róla.:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ah, nah, tessék már most sírok, pedig még szeretném folytatni a válaszolgatást, de nem látok a könnyeimtől... Elképesztő, varázslatos, leginkább mégis hihetetlen, amiket írsz! Fogalmam sincs mit tudnék mondani, sokkot kaptam. Annyira, de annyira köszönöm, amiért még most komment formában is nyomot hagytál, ahw, és ilyen felfoghatatlan dolgokat mondasz! Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Remélem tudod, hogy most azért sírok, mert hatalmas örömet okoztál, egyszerűen szavak nincsenek arra, mennyire boldog vagyok. És te jó ég, azta, dehogy bánom, el sem hiszem, ha tényleg megteszed! Még egyszer köszönöm, irdatlanul hálás vagyok, amiért ennyire kedves vagy velem....! <333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  6. Drága Azy!

    Tudnod kell, hogy megsirattál. Öröm könnyeket hullajtottam erre a csodálatos befejezésre. Elképesztő, hogy mennyire át tudod adni, hogy mit éreznek adott helyzetben a szereplőid. Csodálatos volt! Annyira örülök, hogy Louis felébredt, és boldogan élnek Norina-val. Számítottam rá, hogy ez lesz a befejezése, és az egészet mosolyogva olvastam el. Imádtam minden egyes részét a történetnek, és sajnálom, hogy vége lett. Kíváncsian várom az "Írói utószó"-t, hogy mit fogsz velünk abban megosztani.
    Bár csak egyszer kommenteltem - amit nagyon sajnálok, de éjszaka közepén nem volt erőm írni - mindig elolvastam a részeket, még aznap, hogy feltetted.
    Nem tudom, hogy terveztél-e új blogot az "Engedj el!" mellett, de remélem azon kívül is olvashatok/olvashatunk valamit még tőled. Fogalmam sincs, hogy mit írhatnék még, mert szeretnék valami különleges nyomot hagyni magam után, mint Olvasód, de nem tudom összeszedni a gondolataimat. Azt hiszem, egy szó van, ami talán mindent elmond, és egybefoglal, ez a Köszönöm. Köszönöm, hogy a részese lehettem, hogy olvashattam ezt a nem mindennapi alapsztorival rendelkező történetet, köszönöm, hogy megírtad, köszönök mindent ezzel kapcsolatban. Tökéletes volt!

    Hatalmas ölelés, és rengeteg puszi:
    Szandra Orbán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Szandra!

      Szeretném már most megköszönni, amiért mégis írtál nekem, sokat jelent! Borzalmasan jó érzés olvasni a soraidat, komolyan nincsen nálam boldogabb bloggerina most a világon! Nem fontos, nekem most az számít, hogy itt vagy! Hát igazából a régi-új blog már kint is van, a Túl jó megjátszást szeretném majd folytatni, miután idő hiányban csúnyán bezártam...
      Ah! Neked semmit se kell megköszönnöd, mindösszesen én tartozom rengeteg hálával, amiért olvastál, és megosztottad velem a véleményedet! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! <33333

      Rengeteg sok puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  7. Szia!
    Én már a másik történetednél csatlakoztam a rajongói klubhoz. Fantasztikusan írsz, tele van érzelmekkel, amelyekkel elérsz mindenkihez. Soha nem sablonos amit írsz, ami manapság a legtöbb blogról nem mondható el. Mind a két fiú esetén egy-egy olyan helyzetbe helyezted őket, amelyek igenis vannak, csak mi nem gondolunk rájuk.
    Most viszont pofátlan leszek. Nem gondolkodtál el azon, hogy a másik 3 srácról is írsz egy-egy történetet? Mert szerintem a TE tolladból ők is megérdemelnek egy történetet. Szerintem ehhez a mozgalomhoz sok más ember is csatlakozna. Remélem elgondolkozol ezen.
    Köszönöm szépen, azt amit és azt ahogyan teszel
    Puszi:
    Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, amiért megtetted, és annak is, hogy most írsz is! Jaj, ne mondj ilyeneket, mert már így is eléggé elérzékenyültem az előző kommentek miatt, és Te is csak tetézed a helyzetet...! Hihetetlen, amennyiben tényleg így gondolod, nem bírok hálálkodni! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, iszonyúan boldog vagyok! <3333333333
      Nem nagyon tervezek előre ezzel kapcsolatban, addig írok fanfictiont, ameddig szeretem csinálni. Ezután egy másikat kezdek, amiben Harry lesz a főszereplő. Ha azután is lesz még hozzá kedvem, akkor természetesen Liam vagy Niall lesz a soros. :))
      Ah, nem kell semmit se megköszönnöd, Te okoztál azzal örömet, hogy olvastál! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  8. Kedves Azy!

    Nagyon tetszik, ahogy írsz.Különleges tehetség vagy, imádom olvasni amiket írsz, méghozzá azért, mert nem csak meg tudom érteni, hanem áttudom érezni is.Remélem nem fogod abbahagyni az írást, és még sok hasonlóan remek történetet olvashatok tőled.

    Green

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Green!

      Jaj, de aranyos vagy, köszönöm szépen, rettenetesen meghat, ha tényleg így van! Az pedig, ha áttudod érezni, egy borzalmasan nagy bók számomra, hálás vagyok! Nem szeretném! És tényleg köszönök mindent! <333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  9. Drága Azy!

    Nagyon de nagyon tetszett, ez a történet. Én se vagyok érzékeny lány, de miattad az lettem! (Jó értelemben) Soha se sírtam egy blogon se, de a tiéden......hát sírtam. A világ összes puszija: Dittaa
    UI.: Bocsi a helyesírásért, de könnyes szemmel nem könnyű írni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dittaa!

      Csodálatos dolog ilyet olvasni, komolyan... Ah, ennek nagyon-nagyon örülök, el se tudod képzelni mennyit jelent számomra, ha érzelmeket sikerült kiváltanom belőled! Köszönöm, amiért most írtál, drága vagy! <33333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  10. Szia! :)
    Ühmm...sosem írtam még neked, de azt már most elmondom, hogy az elejétől kezdve olvastam és mindig nagyon vártam az új részt.
    Tudom, hogy nem fogok tudni összefoglalni mindent, amit mondani akarok, de azért megpróbálkozok vele. :)
    Először is (ha esetleg kételkednél benne) nagyon jól írsz, szerintem különleges stílusod van és nagyon szerettem olvasni az írásod. Mindig bele tudtam élni magam a szereplő helyzetébe, akár Louisról, akár Nináról van szó. Szinte én is éreztem, amit ők, bár néha azért így kívülállóként megmondtam volna nekik, hogy "te hülye vedd már észre, hogy szeret", vagy "mondd már meg neki hogy mit érzel".
    Élveztem olvasni, egyszer a szereplőkkel nevettem, másszor velük sírtam...ha hiszed, ha nem, legalább 30 fanfictiont olvastam már és eddig ez a harmadik, amin elsírtam magam, és ez annak a jele, hogy tudsz érzelmeket közvetíteni a történeteden keresztül. Komolyan mondom, le a kalappal előtted. Nagyon ügyes vagy!!
    Na jó, biztos, hogy kihagyok valamit, de a lényeg, hogy nagyon szerettem olvasni és hiányozni fog Louis és Norina története. :))
    U.i.: Én a vége felé néha komolyan azt hittem, hogy hagyod Louis-t meghalni. Nem lepődtem volna meg, tekintve, hogy volt pár érdekes fordulat a sztoriban. Ja, és külön örülök, hogy Lottie-nak ilyen komoly szerepe volt benne, bár nekem néha kicsit irreálisnak tűnt a viselkedése egy 15 éveshez képest. (ne érts félre, ezt nem szemrehányás, csak így éreztem) :))
    Büszkén állíthatom, hogy az Angyal az éjben felkerült a top5 1D-fanfic listámra :D
    És így utoljára szeretném megköszönni, hogy megírtad ezt a csodás történetet és, hogy mi olvashattuk. Köszönöm!

    Soksoksoksok ölelés, Princesita09

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Princestia!

      Ah, végig olvastam a kommentedet és.... hát egyszerűen nem találok szavakat, komolyan nem fér a fejembe, hogy mit tettem, amiért annyira édes és kedves emberek állnak mellettem, és biztatnak, mint Te! Csodálatos érzés, tényleg le vagyok döbbenve, amiért így gondolod! Köszönöm, köszönöm, köszönöm és még ezerszer köszönöm, amiért leírtad ezeket, mert még annál is többet jelent, mint amit el tudnál képzelni! Soha nem reméltem, hogy valaki pozitívan fog a firkálmányaimhoz állni, de ez felülmúlja minden képzeletem....!
      Köszönök mindent, ne is tudd mit érzek most! <333333333333

      Soksoksoksoksoksoksoksok és még annál is több puszi & ölelés, Azy

      UI: Jaj, egyáltalán nem veszem annak! És tényleg igazad van, figyelni fogok ezentúl az ilyenekre! <3

      Törlés
  11. Drága Azy
    A késői időpont miatt nem írok sok mindent. Sajnos az utóbbi időben elhanyagoltam a komment írást, de a mentségem kevés lenne. Azt pedig teljes mértékben állítom, hogy mindig elolvastam. Most is telefonról írok.
    Fényt hoztál a napjaimba, a rutinjaimba, az álmaiba, az egész életembe. Rengeteget kaptam minden blogodtól annak ellenére, hogy én sokszor nem tudtam visszafizetni. Amit nagyon nagyon sajnálok. Remélem sok blogot olvashatok tőled! Bárhogy is legyen, Azy te leszel az egyik kedvenc bloggerinám. Az én hősöm. Örökre.
    Ölel és puszil: K. Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Réka!

      Nekem már az is rengeteget jelent, hogy egyáltalán olvasol, így nem is kell, hogy legyen mentséged! Te is most az enyémbe, tényleg hihetetlen, ha komolyan így érzel, így gondolkozol a blogról! Ez rettenetesen sokat jelent, többet, mint eltudnád képzelni! Ah, vicces, hogy ezt mondod, mert én pedig pont úgy érzem, hogy az Olvasók, és köztük Te is sokkal többet adsz, mint amennyit én vagyok képes! Ah, és ne mondj ilyet, mert már lassan sírok! Köszönök mindent, amit kaptam Tőled az idők során, nagyon-nagyon boldoggá tettél! <3333333333

      Sok puszi & ölelés. Azy

      UI: Oké, már sírok is... Tényleg hálás vagyok!

      Törlés
  12. Szia!
    Nem tudom mikor sírtam utoljára blogon, főleg aminek happy end lett a vége.. De most elhullattam pár könnycseppet! Egy igazi tehetség vagy, az írásaiddal érzelmek sokaságát tudod kiváltani az olvasókból, gratulálok!Fantasztikus történetet alkottál, így tovább!
    (Ui.: szívesen olvasnék még tőled főleg One direction történetet)
    Amy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Jaj, most nem is tudom mit mondjak hirtelen, csodálatos érzés olvasni, amiket írsz! Rettenetesen örülök most, te jó ég, köszönöm, köszönöm! Hidd el, én vagyok a legboldogabb, amiért olvastál! Köszönök még egyszer mindent! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  13. Drága Azym!
    Nem tudom, hogy képes leszek-e most egy igazán szép hosszú megjegyzést írni, mint amit megérdemelnél, mert egyszerűen a történet hatása alatt vagyok teljes mértékben! annyira gyönyörű vége lett, nem gondoltam volna. Először azt hittem,, hogy megölöd, vagy akármi...de aztán bennem is felcsillant a remény. Úristen! Nagyon szép volt! Norina valóban egy rettentően kitartó és erős lány, sok kis csitri példát vehetne róla, hogy mennyire nehéz, de mégis egyszerű rendbe tenni a dolgokat az embernek maga körül.- Remélem érted.- Jaaaj, én úgy sajnálom, hogy nem lesz több rész, de komolyan! Úgy szerettem olvasni, annyira, de annyira...
    Igazából, ez volt az a blog, amire először rátaláltam az írásaid közül, és most bevallom, először ennek a történetnek a negyedik fejezetét olvastam el, ami nagyon megtetszett, így gyorsan neki ugrottam az elsőnek is! :) Azután leltem csak rá a Legjobb ellenségre és azt is végig olvastam, de nem bántam meg.
    Hú, mondom is!... Imádtam, ahogy a két történet kapcsolódott egymáshoz, és összefűződtek a szálak! Egyszerűen remek ötlet volt, de tényleg!
    Összességében nagyon büszke lehetsz magadra. Nem semmi egy ilyen blogot ÍGY, AHOGY TE(!!!) összehoztad, végigcsinálni!
    Csak gratulálni tudok, és reménykedni, hogy a jövőben olvashatok még tőled még ilyen fantasztikus történeteket! ♥ ♥ !! :)
    Ölel,
    LTP ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága LTP!

      Én is így vagyok vele, főleg az ilyen elképesztő kommentek után érzem úgy, hogy nem tudom viszonozni azt a sok kedvességet, amit kapok Tőled! Ahw, most keresem a szavakat, a véleményed egy kinccsel ér fel, rettenetesen jó érzés olvasni, ha komolyan így gondolod! Ahj, még annyi mindent szeretnék mondani, amivel éreztetem veled, hogy mennyire, de mennyire sokat jelent ez a komment, de egyszerűen képtelen vagyok megszólalni!
      Én pedig Téged imádlak, komolyan hihetetlen sok bókkal árasztasz el, fogalmam sincs mivel érdemeltem ki, de nagyon hálás vagyok! Köszönök mindent, drága LTP, egyszerűen fantasztikus vagy! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  14. Drága, egyetlen és utánozhatatlan Azym!

    Mikor megláttam, hogy fönt van az Epilógus, a torkomban dobogott a szívem. Én komolyan, már az első pár mondat után bekönnyeztem. Arra gondoltam olvasás közben, hogy vajon mi lehet majd a vége. Ezért volt, hogy oda se figyeltem mit olvasok és elolvastam még egyszer az a részt. De nem bánom, mert már most belevésődött a fejembe.
    Mikor megtaláltam ezt a blogot, már a fejléc és a blog címe is megfogott. Angyal az éjben. Ezt a címet sose fogom elfelejteni. Gondolkodtam, hogy vajon miről is fog szólni ez a történet. Aztán neki áltam és olvastam-olvastam és egyre csak olvastam. Egyet mondhatok: Nem bántam meg!
    Olyan szinten áthoztad az érzéseket, hogy az már szinte hihetetlen!
    Teljesen belemerültem a történetbe.
    És ami a legjobb benne az az, hogy egyedi, tökéletes és a tiéd Azy. Te írtad. Büszke lehetsz magadra! Mert én is büszke vagyok rád!
    Búcsúztam már el blogtól, de úgy ahogy most a tiédtől, még soha.
    Itt folynak a könnyeim a takaró alatt, mivel telefonról vagyok. De ezek öröm könnyek.
    Köszönöm neked, hogy meg írtad nekünk ezt a történetet!
    Köszönöm Azy! <3 :')

    Annyit még, hogy az új blogod is olvasni fogom! Csak most ilyen érzelmi állapotban nem tudom elkezdeni :')

    Még egyszer köszönöm Azy! :')
    A továbbiakban is sok sikert kívánok!
    És ha egyszer írsz egy könyvet, tuti biztos, hogy megveszem és olvasni fogom! ;)

    Imádlak!!! Puszi: Adri <3 :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága hihetetlen és csodálatos Adrim!

      Te jó ég, egész egyszerűen nem jutok szóhoz, már én is sírok. Soha, de tényleg soha nem gondoltam volna, hogy valaki, és most éppen Te, ilyet fog nekem írni. Ez.... annyira furcsa. Ah, komolyan fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ezt ki, de tudd, hogy elképesztően hálás vagyok, szavakkal nem lehet kifejezni azt a mérhetetlen boldogságot, amit érzek. És nekem kell csak itt köszönetet mondanom, hiszen rengeteget jelent, amiért olvastál! Nagyon nagyon nagyon nagyon imádlak, fantasztikus vagy! <33333333

      Ezernyi puszi, Azy

      Törlés
  15. Drága Napsugaram!<3

    Életemben talán először nem tudok mit mondani. Kifogtál a beszédes természetemen. Nem találom a szavak. Várjunk csak... erre nincsenek is szavak!
    Annyira elképesztően jó lett, hogy új kifejezést kell kitalálni a jóra.
    Nagyon-nagyon büszke vagyok rád, hisz ez már a második blogod, amit végigkísérhettem, és egyetlen egyszer sem okoztál csalódást. Hihetetlen vagy.
    #Lourina shipper lettem!:3
    És sikerült megint megsiratnod.:D
    Csodálatos befejezés, jobb nem is lehetne!
    Imádom, imádlak!<33

    Milliónyi csók: Tina xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gyönyörűm! <3

      Akkor ne is tudd meg, hogy én mennyire keresem a szavakat ezeknél a válaszoknál! Huh, iszonyatosan boldog vagyok, ha komolyan elnyerte a tetszésedet a befejezés, szerintem sejtésed sincs mennyire jó érzés ilyet olvasni! Ah, Istenem, de édes vagy, te jó ég! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! KÖSZÖNÖK MINDENT! És én is imádlak! <3333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  16. Úristen!!! Nem tudok mást mondani egyszerűen IMÁDTAM!!! <3 <3
    Ez a második blogodod amit olvastam,és imádom ahogy írsz!Remélem fogsz még írni,és megajándékozod a világot ilyen csodákkal!! :) Várom a kövi blogod!
    Puszi: Kata <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kata!

      Juj, ennek nagyon-nagyon-nagyon-nagyon örülök, el sem hiszem! Fantasztikus érzés, ha komolyan így gondolod, aaaah nagyon aranyos vagy! Köszönöm! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  17. Drága Azym!!
    Annyira annyira örülök, amiért Louis felébredt, hogy nem tudom szavakba foglalni. Louis megkérte Nina kezét. *-* Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj istenem, elolvadtam, komolyan mondom. :') Nagyon köszönöm Neked, hogy megírtad ezt a történetet, és ilyen sokan elolvashattuk. Mindig izgatottan vártam a következő fejezetet, élvezettel ültem le mindig olvasni. Egy élmény volt, majd jövök még egy kommenttel az utószóhoz.
    Most utoljára írom le: IMÁDTAM!!!! ♥
    Téged is imádlak, de ez alap dolog. :) ♥

    Puszillak, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Biusom!

      Én pedig annyira, de annyira örülök, amiért megint írtál nekem, és meglepsz a csodálatos véleményeddel, komolyan nem tudok már mit reagálni! Ne viccelj, itt egyedül én tartozom köszönettel, amiért olvastál, hiszen ez rengeteget jelentett számomra! Én is imádlak Téged, köszönök mindent, elképesztően hálás lehetek, amiért ennyire kitartó és édes vagy! <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  18. Drága, tehetséges Azy!
    Azt hiszem, erre a pillanatra lehet mondani, hogy ,,belém ragadt a szó''... Te egy annyira ügyes lány vagy, a másik blogodban hagytam Neked pár sort, de ezt a történetedet is olvastam, és... Fú, komolyan, teljesen beleéltem magam, pedig ez nálam ritka, a könyvek is, amiket olvasok, nagyon kevésszer tudják elérni, hogy szinte bennük éljek. Te viszont ezt megcsináltad, köszönöm szépen! Tényleg, borzasztóan tehetséges vagy, SOHA, ismétlem SOHA ne hagyd abba! :) Ó, és még valami: ilyen fanfiction-t senki más nem tud írni, különleges az írásod, gratulálok, sok-sok sikert!
    Ölel: Greenette
    U.I.: Még egyszer köszönöm az élményt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, drága Greenette!

      Ah, komolyan? Annyira furcsa, amikor ilyeneket írnak nekem, én ezt el sem hiszem... Ha tudnád most mit érzek, te jó ég, elképesztően nagy bók számomra, ha valóban így volt. Én vagyok a legboldogabb! Ah, most már tényleg túlzol! Úúúú, annyira hálás vagyok, köszönök mindent, a szavaid rettenetesen sokat jelentenek nekem! Még egyszer köszönök mindent, már sírok is! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  19. Drága Azy!
    Ez a blog annyira csodálatos hogy szavakkal nem lehet kifejezni. Ahogy átadtad az olvasóidnak...sokszor sírtam és sokszor nevettem. Imádtam Louis és Nina karakterét mert egyediek voltak nincs a vilagon még egy ilyen blog mint a tiéd. Ilyen tökéletes. Remélem folytatod a történet írást. Nagyon imádlaaak!!! <3
    Milló ölelés: Judit xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Judit!

      Szerintem Te vagy a csodálatos, hiszen mindig írtál, mindig támogattál a véleményeddel. Ez nem kis dolog, komolyan elképesztően sok hálával tartozom, felháborítóan túlzó és kedves vagy, ez elképesztő! Én is nagyon nagyon nagyon imádlak, azt hiszem soha nem fogom tudni viszonozni ezt a sok mindent neked! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  20. Drága Azy !

    Most írok neked előszőr.. azért halogattam idáig, mert megakartam várni a végkifejlett blogot :)
    Tudnod kell, hogy imádlak ! Imádom az irásod...egyszerűen fantasztikus :) Olvastam az összes blogodat és a Zayn-es blog után ez a kedvencem, de az Avril-eset is szeretem ! Feletèbb örültem, hogy a blogban feltűnt Deon is ami azt jelenti, hogy még mindig együtt van Zayn-el a blogjaidban:))
    Most erről a blogrol....mit is mondhatnék?! Imádtam ! Sok blogot olvasok, de mindig ez, illetve a többi blogod lesz a kedvencem:) Imádtam Lou és Norina történetét és tudtam, tudtam, hogy eljegyzi :) Csak azt nem tudtam mikor és meg kell mondjam..igy a végére nagyon passzolt :) Igazábol nagyon féltem hogy mikor jön el a blog vége, mivel navyon nem szerettem volna :( Az igazság az, hogy reggel hatkor olvastam el az Epilogust és végig sírtam :'(
    Egyszerre vagyok boldog és szomorú...mert örülök hogy igy végződött, de szomoru voltam, mivel végetért:( :)
    Remélem nem hagyod abba az írást, mivel imádom :)

    U.I.: Tudod azt vettem észre-de lehet hogy rosszra gondolok- hogy az összes fiut blogba foglalod majd idővel... és én nagyon remélem lesz Niall, Harry és Liam is soron :) Ds ha nem...akkor nem...ezt te döntöd el !:)

    U.I.2: Ha van benne hiba bocsii...csak telefonrol írtam ;)

    Puszil és ölel, Easyxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Easy!

      Rettenetesen örülök, amiért most mégis megtetted, ez nagyon sokat jelent számomra! Jaj, ne mondj ilyeneket, mert mindjárt sírva fakadok... Ez annyira furcsa számomra, mármint hogy így gondolkodsz a blogról. Felemelő érzés, tényleg szóhoz sem jutok, annyira boldog vagyok! A soraid csodálatosan kedvesek, ahogyan Te magad is! El sem tudod képzelni mit jelent, amiért ilyeneket írsz nekem, és hogy ilyen érzelmeket váltott ki belőled a történet. Hidd el, én is valahogyan így vagyok, már most iszonyúan hiányzik...!:(
      Nagyon nagyon köszönöm, amiért itt vagy, és megtisztelsz a véleményeddel! Hálás vagyok érte! Még egyszer köszönöm! <333333333333

      Puszi & ölelés, Azy

      UI: Hát igazából fogalmam sincs, hogy mindegyik fiúról írni fogok-e, de ha One Direction fanficre kerül a sor, akkor biztosan arra törekedek, hogy mindannyian szerepet kapjanak. :)

      Törlés
  21. Drága!
    Te... És... Ez... Aha. Ennyi.
    Huh. Na, akkor előről.
    Hazaértem, fáradtan, két tézé után, ami leszívta az agyam. Fáradtan benyomtam a gépem, feljöttem a blogger-re, és látom, 'Epilógus'. Mondom, mivan?? Annyira... Még csak most kezdted, és máris vége van, te jó Ég!
    Ezer meg ezer érzés kavarog most bennem, nem tudom, melyiket is írjam most ide, egyszerűen csodálatos vagy.
    Az, hogy az eltelt egy hétben minden este, mielőtt elaludtam volna, átfutott az agyamon, hogy ne felejtsem el csekkolni a blogod, hátha van friss. Az, hogy aggódtam - őszintén aggódtam - amiatt, hogy Lou vajon felébred-e. És az, hogy a történeted miatt konkrétan Louis girl lett belőlem, és minden róla készült fotóról az Angyal az éjben jut eszembe... Na, az már durva.
    Köszönöm, hogy Louis felébredt. Köszönöm, hogy végre egymásra találtak. Köszönöm a happy end-et. Köszönöm, hogy olyat alkottál, amin bekönnyeztem. És...
    Csak köszönöm, hogy megírtad ezt, közzétetted, én pedig olvashattam.
    Köszönöm. Igazán.
    Millió, és egy ölelés meg puszi, meg minden, és remélem, olvashatok még tőled fanfic-et. (Azért se haragudnék meg, ha újra megnyitnád a Túl jó megjátszást, kíváncsi vagyok rá.:D)
    A világ legtöbb imádása,
    J. xx <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága J!

      Jaj, képzeld, én is így voltam vele, valamiért az ragadt meg bennem, hogy még mindig az első pár részt írom, erre meg már be is van fejezve... Ez annyira abszurd!
      Ah, te jó ég, de kedves vagy velem! Már most sírok, hiszen minden egyes dolog, amivel megörvendeztetsz, maga a csoda, el sem tudom hinni őket! Te jó ég, tényleg nem tudom hogyan tudnám ezt lereagálni! Megható és elképesztő ez az egész, és pláne örülök, amiért Louis girl lett belőled!
      Én köszönöm, amiért olvastál, nem is sejted mennyire sokat jelent! Hálás vagyok, és az is leszek! Nagyon nagyon nagyon, de komolyan! <33333333333

      Millió puszi, rengeteg szeretet, és töménytelen hála, Azy <3

      UI: Hát akkor azt hiszem nem fogsz megharagudni. :)

      Törlés
  22. Hát,szia. :)
    Emlékszem,mikor kiírtad a linket a 'Legjobb ellenség'-re,hogy itt a màsik blogod.Emlékszem,milyen volt olvasni a prológust(akkor írtam először ide kommentet),és hogy hogy vártam a részeket.Kíváncsi voltam,mit fogsz belőle kihozni.Ès kihoztad.Rettentően jól kidolgozott karakterek,szép történet,gyönyörű megfogalmazás..szóval az Azy-jelenség.Gratulálok,tényleg. :')
    Xxxxxxxx,
    Sakura-chan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Igen, én is emlékszem, már annyira régen volt... Ah, nagyon nagyon édes vagy, ha komolyan így éreztél, és aaaaaahw, ez annyira hihetetlen, fogalmam sincs mit reagáljak, hű! Rettenetesen köszönöm, amiért olvastál, és most írtál is, elképesztően jól esik, boldog vagyok! <3333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  23. Drága Azy!
    Nem találok szavakat, egyszerűen kifogytam belőlük. Csak úgy, mint az előző történeted befejezésénél, most is patakokban folyik a könnyem. Annyira szép történet volt, egyedi, és csodálatra méltó. Az, hogy két ember ennyire gyönyörű és intenzív érzéseket képes táplálni egymás iránt, boldogsággal tölt el. Az egyik szemem ismét sír, a másik ismét nevet. Egy újabb remek történettől kell megválnom, habár tudom, ezt is újra és újra fogom olvasni, akárcsak A legjobb ellenséget. Csodálatos munkát végeztél! Aki olvas a sorok között az rájöhet, hogy fantasztikus vagy íróként és emberként. A szeretet amit minden egyes szóban felfedeztem a szívedből szólt és ezért nagyon felnézek rád! Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a történetnek is, köszönöm, hogy olvashattam! Sok kitartást és olvasót kívánok neked!
    Szeretettel, Mina.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mina!

      Tudom, hogyan érzel, jelenleg én is így vagyok. Olvasom ezeket a csodálatos, drága kommenteket, és fogalmam sincs mivel érdemeltem ki ezt a töménytelen szeretet, felfoghatatlan! Te sem kímélsz, komolyan sírok, hiszen aaaahw, nem tudom rendesen kifejezni, bármit is írnék, kevés lenne. Jaj, tényleg el fogod olvasni még? Ez teljesen megdöbbentő, és természetesen iszonyat jól esik! Jaj, Istenem, te jó ég, ilyeneket ne mondj, mert csak még jobban sírok. Nem látok a könnyeimtől, egyszerűen nem bírok rájönni, hogy mit tettem, amiért ennyire édes vagy, amiért folyamatosan mellettem állsz. Köszönöm, köszönöm, köszönöm, és még ezerszer köszönöm, mert csodálatos vagy, de tényleg! <33333333333333333 K.Ö.S.Z.Ö.N.Ö.K M.I.N.D.E.N.T!

      Töménytelen sok szeretet, puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  24. Drága Azy!

    Valójában sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e neked kommentárt. Sokan már előttem kifejtették a véleményüket, ami nem nagyon tér az enyémtől, így nem tudtam eldönteni érdemes-e. Aztán kicsit gondolkoztam és az, egy írónak mindig jól esik. Régebben, mikor nekem is volt blogom nekem is sokat jelentett. Na, de itt nem rólam van szó, hanem Rólad, drága Azy! Tökéletes befejezés lett, úgy érzem. Kerek, egész és boldog - amire számítottam, de ezt csak megsúgom, bár mit nem tudok #hihi. Néhány történetnél, amelynek olyan a befejezése, mint itt azt érzem ennek nincs vége, ami az egyik legnagyobb baj. De itt úgy éreztem itt pont elég, már túl sok lett volna egy kis részlet a jövőből, mondjuk tíz év múltáról. Nem lett túl sok és nem lett túl kevés. Nekem tetszett. Azt hiszem csak ennyit akartam leírni, bár már egyszer megírtam a kommentárt, de béna voltam és frissítettem a böngészőt.

    További sok sikert kívánok neked itt, a blogspoton, én figyelemmel foglak követni!

    Nagy ölelés,
    Diana Brunwin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Diana!

      Természetesen nagyon örülök, amiért mégis amellett döntöttél, hogy írsz, hiszen sokat jelent, ahogyan gondoltad. Örülök, hogy olvashatom a véleményedet! És el se tudod hinni, mennyire boldoggá tesz, hogy elnyerte a tetszésedet ez a befejezés, én nagyon féltem tőle, hogy esetleg béna lesz vagy kevés, ilyesmi... De akkor most megkönnyebbültem! Rettenetesen hálás vagyok, amiért megtisztelsz majd a figyelmeddel, köszönöm szépen, és azt is, hogy olvastál! <3333333333

      Sok puszi & nagy ölelés, Azy

      Törlés
  25. Drága Azy!
    Fantasztikusan írsz. Egyszerűen én nem hiszem el hogy ez már az epilogus....Minden blogod olvasom/olvastam és remélem még jó sokat olvashatok tőled. Nagyon sok sikert a továbbiakban. Tehetséges vagy!

    Ölel, Jázmin :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Jázmin!

      Ah, jaj, de édes vagy! Borzasztóan örülök, amiért így gondolod, ez... na, ez a fantasztikus! Sok, nagyon nagyon sok köszönettel tartozom, amiért olvasod a blogjaimat, hihetetlen sokat jelent! És ahw, ne mond ilyet, mert már így is is sírok! Köszönöm, amiért vagy! <3333333

      Ölel és puszil, Azy

      Törlés
  26. Édes drága Azy-m!! ♥
    Ne haragudj,hogy mostanában nem írtam a fejezeteid alá,de sajnos csak épp annyi időm volt mindig,hogy eltudjam olvasni az adott részedet,de így a végére úgy láttam,hogy azért illendő írnom pár szót. :))
    Nem is tudom mit mondjak.. Elállt a szavam,olyan jól kidolgoztad ezt a blogodat is. Le a kalappal előtted.♥ Annyi mindent akartam még írni,de nem jut eszembe semmi ép eszű mondott.. Annyit viszont még leírok,hogy I.M.Á.D.T.A.M. ♥♥♥, csak úgy mint a többi blogodat.. Remélem,azért hamarosan kezdesz egy új blogot,mivel nem szabad neked abba hagyni azt írást,folytatnod kell..:) Az Avril blogodért is annyira oda vagyok,mint ezért,mikor megláttam,hogy nyitottál egy újat,rögtön el kellett kezdenem,mert imádom ahogy írsz. Mindig sikerül elrepítened egy jobb boldog világba,ahol csak én vagyok és az adott szereplők.. Sikerül ilyenkor kizárni mindenkit,a gondoktól elmenekülni..:) Jó arra hazajönni az iskolából,hogy már te vársz egy új résszel minket :)♥ Igen is megérdemled a közel 200 olvasót.
    Szóval csak annyit,hogy köszönöm,hogy vagy és még sokáig blogolj! Jövőre nézve,sok új történetet és sok-sok olvasót kívánok neked! :) ♥♥

    xoxo
    Bri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, aranyos és túlzóan édes Bri-m!

      Jaj, semmi gond, tökéletesen megértem, és az, hogy most itt vagy, mindennél többet ér, köszönöm is! Ah, ráadásul, amiket írsz! Nem tudok mit mondani, olyan bókokkal árasztasz el, amiket egyszerűen nem vagyok képes felfogni. Ez az egész annyira fantasztikus, az hogy tetszett neked, az még inkább! Jaj, ne aggódj, túlságosan szeretek ahhoz írni, hogy abbahagyjam! És az, hogy az Avril-eset is olvasod... Ez elképesztő, köszönöm, köszönöm, köszönöm! Te pedig engem repítesz egy boldogabb világba, ahol csak kedves és csodálatos emberek vannak, akárcsak Te! Ahj, próbálok valamit még adni, de a könnyeim miatt nem látok semmit, hihetetlenül meghat az, amiket írsz! Istenem, de drága vagy, köszönök mindent, iszonyatosan hálás vagyok! Nem is tudod mennyi erőt adnak a soraid! <3333333333333333

      Ezer és ezer puszi, Azy

      UI: Nem tudom, mennyire sikerült éreztetnem veled, hogy mit érzek, de nagyon nagyon nagyon nagyon hálás vagyok, mert boldoggá tettél a kommenteddel! <3

      Törlés
  27. Drága Azy!

    Azt mondtam, akkor fogom eláztatni a házat, ha Lou meghal. Hát nem halt meg sőt, felépült és végre boldogok Nona-val. Épp ezért sirtam el magam. xDD Imádtam, annak ellenére, hogy az utolsó rész volt, habár kicsit szomorú is vagyok emiatt.
    Mikor elkezdtem olvasni olyan távolinak tűnt ez a pillanat. Most meg már ott tartunk, hogy: Boldogan élnek amig....
    A karakterek csodásan voltak megformálva és jellemezve minden egyes érzelmük. Kimondhatatlan, hogy mennyire jól megtudod irni a részeket, minden egyes apró részletre odafigyelsz, semmit sem hagysz ki.
    Nem sok olyan blog van, ahol ennyire minőségi és eredeti történettel találkoztam mint, amilyen a tied.
    Én őszintén kivánom neked, hogy rengeteg ilyen egyedi és csodás történetet irj még.
    De nem csak a történetek csodásak, hanem te magad is. Hiszen örülök ha néhány kedves, ám igaz szóval örömet okozhatok neked.

    Meghasad a szivem, hogy itt a befejezés, de csak annyit tudok mondani, igy végezetül: Köszönöm a csodálatos történetet! Mindenki tanulhatott belőle. Főképp Nona karaktere által. Nekem is megtanitotta, hogy kimutatni az érzelmeinket nem mindig rossz. Néha szükséges megtenni. Hisz mindenkinek szüksége van arra, hogy kimondjuk azt az egy szót, annak aki azt megérdemli. " Szeretlek" egyetlen szó, mégis egyszerre két ember napját változtathatja meg. Azét akinek mondták, és azét is aki mondta.
    Hát én szeretlek téged, mert egyszerűen CSODÁLATOS vagy!!! Aki egy ilyen történetet megtud irni.... az egy fantasztikus személyiség.

    Millió puszi és rengeteg ölelés
    Jule B

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irdatlanul szeretett Jule B-m!

      Az, hogy sírtál, sokat jelent számomra, hiszem akkor valamilyen érzést sikerült kiváltanom belőled, ami egy fantasztikus dolog! Én is szomorú vagyok, amiért vége van, de persze egyben öröm tölt el, hiszen lezártam. Te végig követted ezt a történetet is, folyamatosan írtál, és támogattál. Ezek a dolgok borzalmasan megható dolgok számomra, rengeteg erőt adnak a folytatáshoz! Csak olvasom, hogy miket írsz, de.... de hiába olvasom el újra és újra, nem sikerül felfognom. Elképzelhetetlen, hogy így gondold! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, és még ezerszer is köszönöm!
      Rengeteg hálával tartozom neked, fel sem tudom sorolni, hogy mennyi mindenért... Szerintem itt egyedül Te vagy a csodálatos, egy elképesztően aranyos, támogató és önzetlen ember! Köszönöm, amiért olvastál, írtál, amiért folyamatosan mellettem álltál! <33333333333333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  28. Ez annyira szép befejezés volt!!!!!!!! Kár hogy vége :'( Már az elözö blogodat is olvastam és azt is ugyanígy vártam azaz tükön ülve :D Valami eszméletlen jól megtudod fogalmazni a dolgokat. Mondjuk picit szomorú voltam mert vártam hogy leírod részletesen hogy mi történik még ott a kórházban... de így is fantasztikus lett!! Remélem sikerül nekem is ilyen eredményesnek lennem a saját blogomnál : http://sarahabukottangyalesaz1d.blogspot.hu/ nézz be mond el a véleményed :)) Remélem fogsz még 1d blogot írni nagyon nagyon tehetséges író vagy!
    Puszi Cinnimini P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cinnimini P.!

      Jaj, örülök, amiért így gondolod, illetve annak is, hogy már az előző blogomat is figyelemmel kísérted! Ez tök kedves dolog Tőled, köszönöm! És ahw, amiket írsz! El se tudod képzelni, hogy mennyire örülök, amiért így gondolod. Igen, eléggé elgondolkoztam azon, belerakjam-e, de aztán valamiért amellett döntöttem, hogy van olyan öröm és boldogság, amit talán nem tudnék szavakba önteni, ezért kihagytam. Nagyon nagyon nagyon jól esik, amiért így gondolkozol, nem is tudom hogyan köszönhetném meg! Hálás vagyok! <33333

      Puszi, Azy

      UI: Sajnos azokra a blogokra sincs időm, amikre eleve már fel vagyok iratkozva, így bocsánat, de semmi időm nincsen újat olvasni!! :(

      Törlés
  29. Szia! :)
    Nagyon sajnálom hogy nem írtam minden egyes részedhez de miután elolvastam az adott részt szóhoz sem jutottam annyira imádtam, megbabonázott, nem hogy írni tudjak! :D Annyira hihetetlenül jól írsz hogy az egyszerűen elkèpesztő! És tudod hogy miért vagy olyan különleges és egyedi író? Mert ki tudod fejezni és közölni tudod az érzelmeket ami hatással van az emberekre! Imádom ahogy írsz, elképesztő! <3 Szerintem ne hagyd abba az írást, dehogyis!! :D Olyan remek író lesz belőled! 3év múlva a te könyveddel lesznek tele a könyvesboltok mert nagyon nagy ígéret vn benned! ;) Remélem lesz még blogod mert szükség van arra hogy egy ilyen fantasztikus embert aki ennyi odadással, szeretettel ír az olvasói felé folytatnia kell! Köszönöm hogy részese lehettem a blogodnak! <33 Puszil : Bogi
    Ui.: szóljál majd ha jön az első önálló könyved! :3:D
    Ui(2).: Boldog Karácsonyt és B.U.É.K!! :*:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bogi!

      Emiatt ne aggódj, nekem már az is sokat jelent, hogy itt vagy! Ah, és rettenetesen örülök, amiért ezt gondolod, nem is találok szavakat! Te jó ég, komolyan sírok, ez egyszerűen ledöbbentő! És Istenem, én lennék a legboldogabb, ha valóban így lenne, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nem szeretném abbahagyni az írást, ahhoz túlságosan is szeretem! Hálás vagyok, amiért ilyen kedves szavakkal bombázol, rettenetesen jól esik, hogy bízol bennem! Borzasztóan örülök, amiért itt vagy! Csodás és kellemes ünnepeket kívánok! <33333333333333 És még egyszer köszönöm! <3

      Puszi, Azy

      UI: Kicsit kevésnek érzem ezt a választ, úgyhogy: <3333

      Törlés
  30. Drága Azy!

    Nem írtam még neked kommentet, de most megpróbálkozom vele, mert teljes mértékben megérdemled. Először is: úgy találtam rád, hogy Louis-os blogokat kerestem, akkor körülbelül 8 rész volt fent, nem tudom már pontosan. Azt a nyolc részt pár óra alatt elolvastam. Egyszerűen tökéletes volt, ezért azon a héten elolvastam az eddigi blogjaidat is. Amikor láttam, hogy van még egy blogod ezzel párhuzamosan, azt is elkezdtem olvasni. Akkor már nem érdekelt, hogy nem arról szól, aki a kedvencem. Elbűvölő. Az angyal az éjben elején kissé furcsa volt nekem Norina foglalkozása, ellenszenvet váltott ki bennem, majd a vége felé is haragudtam rá, amiért el akarja magától taszítani Louist. Nem értettem, hogy miért teszi ezt. Aztán, ahogy teltek a hónapok ( a történetben ), egyre jobban kezdtem megkedvelni, mert még mindig mellette maradt és nem adta fel soha. Ezáltal nagyon a szívemhez nőtt. Mint ahogy te is, habár nem ismerlek, egy végtelenül szerény lányt ismertem meg benned. A blogjaid elolvasása után már nem kérdés, hogy (ha reményeim szerint, később, 5-10 év múlva az egyik könyvedet fogom tartani a kezemben) anélkül, hogy elolvasnám, miről szól, rögtön megvenném. És nem, nem vagyok elfogult, sőt! Engem nagyon nehéz megfogni, de neked sikerült :)

    Biztos vagyok benne, hogy az összes többi (későbbi) történetedet olvasni fogom! (remélem, mindent leírtam, amit akartam :) )

    Sok sikert! Mindenben!

    Sok puszi: Devie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Devie!

      Ah, iszonyat rendes Tőled, amiért írtál, és köszönöm szépen is, hidd el, sokat jelent! És te jó ég, ráadásul milyen kedves vagy, nem is tudom mit mondjak! Igen, elhiszem, hogy Norina nem lehetett túl szimpatikus az elején, valamennyire szerettem is volna ezt, viszont az, hogy utána a véleményed így megváltozott... hát én nem kapok levegőt, komolyan nem hiszem el! Ez egyszerűen fantasztikus, már konkrétan sírok, ez annyira... egyszerűen csak boldog vagyok, mert soha-soha nem reméltem ilyet, ez pedig most egy csoda számomra! Köszönettel tartozom neked ezekért a dolgokért, rengeteg erőt adsz nekem, eszméletlen hálás vagyok! <33333333333333333333333333

      Sok-sok és még annál is több puszi, Azy

      Törlés
  31. Drága Azy!
    Le szeretném írni, hogy visszagondolva igazán sajnálom, hogy nem írtam ehhez a blogodhoz kommentet. A legjobb ellenséghez is csak egyszer. De el kell mondanom, hogy csodálatos, ahogyan fogalmazol. Nagyon szeretem a történeteidet, mert közvetíteni tudod az érzéseket, és egyszerűen szavakat sem találok, hogy hogyan magasztaljam még a történeteidet. Két dolog biztos: sajnálom, hogy vége Louis és Norina történetének, valamint újra és újra elfogom olvasni, csakúgy, mint ahogy teszem A legjobb ellenséggel. Remélem, még sokat fogok rólad hallani és olvashatom írásaidat akár a blogvilágban, akár könyv formájában.
    Puszi: Dit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dit!

      Nem kell sajnálod, hiszen most itt vagy, és csak ez számít! Ah, komolyan nem tudom mit mondjak, már előző kommentek is kikészítettek lelkileg, és ezzel sincs máshogyan. Sírok, csak folynak a könnyeim, mert iszonyatosan meghat, amit írsz, és sajnálom, amiért nem tudom rendesen megköszönni, ahogyan megérdemelnéd. Nagyon nagyon, és még annál is jobban örülök, ha komolyan újra el fogod olvasni, ez egy fantasztikus dolog számomra, köszönöm, köszönöm, köszönöm és tényleg köszönöm, amiért olvastál és most írtál is! <333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  32. Kedves Azy!!!
    Nem is tudom örüljek a végének, vagy sem. Egyrészről örülök, mert ilyen nagyszerű blogot még nem olvastam. Csodálatosan tudsz írni, egyszerűen elképesztő. Másrészt viszont szomorú is vagyok hiszen vége a blognak. Nem olvashatom tovább a csodálatos történetedet a nagyszerű stílusodban. Mindenképpen újra meg újra el fogom olvasni. Remélem nem ez az utolsó munkád. Mindenképpen szeretnék még olvasni olyan történeteket amiket te írtál. Szeretném ha hamarosan már könyv formájában is olvashatnám a munkáidat. Remélem minél hamarabb eljön ez a nap. Amit még szeretnék mondani/írni, hogy végig könnyeztem az utolsó részeket. Köszönöm, hogy írtál és nekünk adtál egy csodát. További sok sikert kívánok, és nagyon várom az írói utószót...

    Millió puszi: Boo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, nagyon kedves Boo!

      Ugyanúgy vagyok vele, egyrészt örülök, amiért sikerült befejeznem, de szomorú is vagyok, hiszen vége! :(
      Aztán... hűha! Komolyan ezt gondolod, te jó ég? Nagyon nagyon örülök neki, te jó ég, mennyire boldog vagyok, amiért még szívesen olvasnál tőlem, ez teljesen furcsa nekem, köszönöm, köszönöm, köszönöm! Én a kommenteden könnyeztem be, rettenetesen meghat, amiért ilyen kedves vagy velem, minden ok nélkül! Hálával tartozom, nem is kevéssel, rengeteget jelent, amiért most írtál! <333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  33. Szia:)
    Nem is tudom mit mondjak, vagyis írjak. Egyszerűen fantasztikus, elképesztő (természetesen jó értelemben), így ahogy van, tökéletes a blogod.Teljesen lenyűgözöl. Nem értem hogy lehet ennyire jót/jól írni?!! Imádom ahogy fogalmazol, simán lehetnél PROFI író is!:)
    Imádtam ezt a sztoridat, mint A Legjobb ellenséget. Sajnálom hogy vége van. Remélem fogsz még írni rengetek történetet:) További sok sikert kívánok<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ah, tudod Te mit okozol a szavaiddal? Már most sírok, komolyan nem látok a könnyeimtől, hiszen irtózatosan boldoggá tesz, hogy így gondolod. El sem hiszem, ez fantasztikus, elképesztő, fogalmam sincs mivel érdemeltem ezt ki, de rettenetesen köszönöm, hihetetlen aranyos vagy! <3333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  34. Kedves Azy!
    Csodállak.Nagyon tetszett ez a rész, mármint az egész blog. Pontosabban mondva az összes blogod. :)) Iszonyatosan fog hiányozni az, hogy minden vasárnap vagy hétfőn elolvassam az új részt. Remélem folytatod az ilyen csodás blogok írását. <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kata!:)

      Annyira... nem jutok szóhoz, csodálatosan édes vagy velem, ugye tudod? Minden egyes szavad rettenetesen jól esik nekem, csak itt ülök a gép előtt, és próbálom felfogni, hogy miért kapok én ennyi jót... Köszönöm, köszönöm, köszönöm, amiért itt vagy, és biztatsz! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  35. Uristen..... ez gyönyörü volt :* NAGYON JOL IRSZ !!! :) kár hogyy csak ennyi részt irtál... én még olvastam volna ...<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ah, tényleg így gondolod? Ez, hűha, nagyon örülök neki, irdatlanul köszönöm! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  36. Sziaa! :) 2 hete találtam rá a blogodra és ennek azért örülök, mert nem kellett annyi részre türelmetlenül várnom. :)) Azért nem írtam eddig, mert tudtam, hogy hamarosan vége, ezért a kezdetektől ide akartam összefoglalni a véleményem. :) Szóval: A történet nagyon egyedi (sehol nem találkoztam ehhez hasonlóval) És tetszik, ahogy Louis jellemét írtad le az elején. A kórházas/balesetes részeknél én is könnyeztem Norinával együtt... :)) Fantasztikusan írsz, fogalmazol. :) Könnyedén eléred azt, hogy az olvasó teljesen beleélhesse magát a történetbe. :) IMÁDOM és sajnálom, hogy vége... :/ Nagyon ügyes vagy és így tovább! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Igen, tökéletesen megértem, amiért csak ide írtál, és most ez köszönöm neked! És ahw, a véleményed rettentően kedves és aranyos, fogalmam sincs mit kéne ilyen helyzetben reagálnom, egyszerűen... egyszerűen csak örülök, amiért így gondolod, köszönöm, köszönöm és még ezerszer köszönöm, hihetetlen érzés, hálával tartozom! <33333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  37. Egy hihetetlen jó történet, hihetetlen jó befejezése! Igazából még a sokk hatása alatt vagyok, így nem igazán megy az írás, de nagyon büszke lehetsz magadra, nagyon tehetséges vagy! Remélem nemsokára új törivel teszel boldoggá minket! :)

    Egy hűséges olvasó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ah, te meg egy hihetetlen Olvasó vagy! Te jó ég, mennyire boldog vagyok most, örülök, ha valamilyen érzés azért átment, ez hatalmas dolog számomra! Nagyon köszönöm, amiért írtál! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  38. sziaaaaa kedves Azy! ur isten tegnap talaltam meg a blogod es most fejeztem be es aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa soha nem kommentelek de most muszaj mert ez egyszeruen fantasztikus az elejetol a vegeig az tuti h maris az egyik kedvencem lett es ez egyszeruen fantasztikus nem talalok szavakat!
    minden elismeresem, gratulalok: Reka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves Réka!:)

      Ah, ilyen gyorsan el is olvastad? És aaaaahw, te jó ég, ha tudnád mennyire örülök, amiért annak ellenére írtál, hogy nem szoktál, és hogy így érzel a történet iránt! Fogalmam sincs miért történik ez velem, de rettenetesen hálás vagyok, köszönöm szépen! <3333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  39. Drága Azy!
    Szégyeld magad! Mi az hogy iskola közben rakod ki a részt?
    Na mindegy, nem veszekedni akarok vagy ilyesmi, de... képzeld ma elvittem xD na. Ma suli közben... nézegettem hogy mi van a drága Azyval. Erre látom hogy hoztad az Epilógust! Most komolyan. Biosz órán neki álltam elolvasni, és persze jól meg néztek mert elkezdtem bőgni. Sokan kérdezték is hogy mi van? , mi a baj Dorina? Én meg csak mondtam; fel ébredt! És elkezdtem mosolyogni. Jobban sírtam mint eddig valaha.
    Ez a történet egyszerűen csodálatos. Bár már írtam és sokadjára hallod már tőlem ezt, lehet unod is már, de igaz, és fontos megfelelője a mostani világnak. Úgy ítélnek az emberről hogy nem tudják, hogy miért csinálnak ezt-azt. És Norina az a személy aki valamit valamiért csinál. Louis pedig elítéli/te. Mert ha jobban meg ismerjük az embert akkor meg ismerjük azt az énjét is akit keresünk benne. És persze aki keres az talál is. Ők meg találták egymást és ez olyan aranyos és életszerű. Mintha egy mesefilmbe csöppentünk volna: Norina a szőke hercegnő és Lou pedig a szegény szolga. Mármint, pont fordítva. Lou a gazdag és Nina a szolga. Nagyon jó. Elismerésem miatta, ugyanúgy mint a legjobb ellenség c. blogodnál.
    Tudom milyen érzés elveszítení valakit, azaz én még nem tapasztaltam, de két osztálytársamnak is meghalt a mamája, papája, hozzátartozója. És nagyon rossz őket látni, figyelni hogy néha látszódik a szemükben a szomorúság. Át tudtam venni Nina aggodalmát meg ezeket.
    De most inkább próbálok egyre hosszabb komit össze hozni, mert tudom hogy ezt a blogot könnyű egy mondatban össze foglalni. Hiszen a csomó dicsérő szó mind el fér egymás mellett. De most hosszút akarok. Mert tudom hogy sokat dolgoztál ezért és hogy nagyon jó komikat olvasni, a kedves szavakat. Csak szólni akarok... hogy van egy blogom és az egyik fejezetnek az lett a címe hogy angyal az éjben. Bocsi csak szólni akartam, jobbra nem telt. Mármint tökéletes ez a cím, de ez pont illet ahoz... hisz angyal volt benne és éjszaka :D
    Röviden: Norina dolgozik és megismer egy arrogáns bunkót aki le nézi a munkáját amivel keresi pénzt a megélhetésért. De aztán mégsem, nem tudja Nina nézni ahogy nem megy körülötte a világ, hogy iszik... és képtelen segíteni neki. Hisz ő ilyen, ilyen kedves, gondoskodó. Aztán, aztán :D egyre jobban ki jönnek egymással az az éjszaka után ami még jobban össze köti őket. De Lou még mindig bunkó, pedig nem akar ez lenni. Tulajdonképpen én úgy ismertem meg a történetben hogy tud aranyos is lenni, ha akar. Mikor, el jön az a rész is hogy a két főhősnek rosszba is kell lenniük, így lesz. NINA nem akar többet találkozni LOUVAL. Hazudik magának meg minden. Hazudik az érzéseiről, elhagyta őt szeretett anyja... és a végén fél hogy még valakit elveszít. Aztán vannak benne azok a romantikus részek amiket nagyon szeretek. Nagyon szeretem mikor fogalmazol, írsz, meg mindent amit csinálsz! Mondtam már hogy a példaképem vagy?!
    Na mindegy... még egy fantasztikus blogot, történetet fejezhettünk be. El sem hiszem hogy itt tartunk. Hogy vége. Mintha csak tegnap kezdtem volna el olvasni, pedig nem. Sajnos itt a vége. Az a szomorú búcsú. Sosem foglak elfelejteni se a blogot, blogjaidat. Tudom hogy most van az az Avriles blogod. Csak én nem ismerem őket és félek elkezdeni olvasni... de majd megbarátkozom azzal a szituval hogy most egyik srác sincs benne.
    Tudom hogy nem hosszú, de benne van minden amit mondani/írni akartam. De még van valami... csak azt nem tudom megvalósítani... ne nézz hülyének de úgy megölelnélek most!! :D Azthiszem ennyire telt... nem akarok én sem kitűnni a sorból ezért írtam. Pedig ám írtam volna is. De ezt értelmetlen. Remélem csalhatok mosolyt az arcodra mert te most azt csaltál :)) és ha van benne valami hiba sajnálom csak-csak nem tudom elnézést miattuk na!
    És itt a VÉGE! :(
    XxDodge

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még megsem köszöntem neked hogy ezt itt mind le írtad nekünk és közben ezreknek okoztál vele örömet. Jó nem biztos de egy az hogy nekem igen:) sajnálom hogy ki felejtettem a legfontosabbat... azt hogy mindent köszönök :DD és most már tényleg itt a vége!
      XxDodge

      Törlés
    2. Drága, eszméletlen, döbbenetes és hihetetlen Dodge!

      Oh, te jó ég, mamma mia, én nem kapok levegőt, annyira, de annyira aranyos vagy! El se tudod képzelni, és ez most tök komolyan mondom, hogy tényleg nem tudhatod mit okozol ezzel a megjegyzéssel, csak folynak a könnyeim, egyszerűen nem hiszem el, ami történik! Hihetetlenül köszönöm, rettenetesen, eszméletlenül! Döbbenetesen hálás vagyok mindenért, csodálatos vagy! Ez... aaah, nagyon nagyon boldoggá teszel, örülök, amiért itt vagy, és örömet okozol a a szavaiddal! Én....ahw, hogy lehetsz ennyire kedves? Egyedül én tartozom itt köszönettel, amiért olvastál, megosztottad velem a véleményedet, és mellettem állsz! Ezt soha nem fogom tudni neked viszonozni, óh, tényleg köszönök mindent! <333333333333333

      Sok-sok-sok-sok és még ezernyi puszi, Azy

      Törlés
  40. Drága Azym !

    Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Ismét egy fantasztikus blogot tudhatsz magadénak.
    Remekül fogalmazol. Én egy életre a blogjaid rajongója lettem ( és persze a Tied is ) .
    A Legjobb ellenség c. blogod az első olyan fanfic.-ek közé tartozott amit olvastam. Akkor "ismertelek meg mint bloggert és azóta is imádom amit csinálsz.
    Sose hagyd abba az írást, nem bírnám ki.
    Örülök, hogy a Happy End lett a vége, bár akárhogyan is lett volna vége én biztos vagyok benne, hogy mindenkinek ugyan úgy tettszett volna :)

    U.I.: Esetleg tervezel még 1D-s történetet írni ? Ha igen biztos, hogy újra az olvasóid között leszek:)


    Puszi : Vanessa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vanessám!

      Ah, komolyan így gondolod? Ez eszméletlen, azt sem tudom hogyan lennék képes megköszönni, te jó ég, rettenetesen hálás vagyok, amiért ennyi idő után is még írsz nekem, és itt vagy! Köszönöm, szerintem nem is sejted, mit jelent ez számomra! És igen, szeretnék még írni! <3333333333333333

      Sok puszi, Azy

      UI: <3

      Törlés
  41. Drága, Imádott Azy-m!
    Annyira boldoggá tettél! Nagyon örülök! Hihetetlen.. Vlaa. Bocsánat :D Nincsenek rá szavak.. Szerintem a sikításomba beleremegett a fél ház.. Sőt.. A környék. Mikor Louis keze megmozdult, tudtam hogy hamarosan felfog ébredni! És ahhw:$ Bevallom mikor mondta a nővér, hogy emlékezet kiesése lehet, meg a többi #BeleSeMerekGondolni.. Én annyira megijedtem.. De aztán eljutott a tudatomig, hogy csak nem írnál ilyet,plussz a mi Loui-nk kemény ember :D és aztán mikor felébredt, hihetetlenűl megkönnyebültem!
    Eljegyzés,eljegyzés,elgyejzés!*-* A következő sikítás oka! :D:D
    Fantasztikus rész lett és ami még ennél is fontosabb: egy csodálatos blog!
    Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet! Sírok,mert ismét véget ér valami csoda.. Most mond meg.. Mit fogok ezután olvasni? :D:( De boldog vagyok,mert megismerhettem egy fantasztikusan tehetséges Írónőt!<3
    Köszönök szépen mindent,Azy! De azért még nem szabadulsz tőlem! :D<3

    Kellemes pihenést kívanok!<33
    Millió puszi, Lizi*-*

    U.i: Szörnyen sajnálom, hogy nem írtam az előző fejezethez.. Sajnos a tanulás teljesen lefoglal.. Ide-oda kapkodom a fejemet.. Elnézésedet kérem! De természetesen elolvastam, és büszkén kijelentem: Csoda! <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, fantasztikus. imádott Lizim!

      Ez a reakció...ah nagyon boldoggá tesz, rettenetesen örülök, ha tényleg így történt, el sem hiszem, ez egyszerűen hihetetlen. Komolyan nem találok szavakat, szerintem nem is sejted mit érzek most. Ez az egész annyira jól esik, boldog vagyok, és most pont ezért sírok. Köszönöm, amiért írtál, támogattál, és itt vagy, mert... hát ah, nem is tudom mit tettem ezért, de rettenetesen hálás vagyok, a szavaid pedig még inkább meghatnak, én... komolyan fogalmam sincs mit mondhatnék, mert egyszerűen nem lehet kifejezni azt, amit értem tettél, amit a kedvességed, és a csodálatosságod miatt érzek! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, és még ezerszer köszönöm, mert elképesztően édes, aranyos és kedves vagy velem! <3333333333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  42. Drága Azy!

    Jöjjön,aminek jönnie kell.
    Néhány hónappal ezelőtt rátaláltam erre a blogra.A kezdetek kezdetén úgy voltam vele,hogy tipikus jó történet,amit élvezet olvasni.Később,valahogy a 7-8. résznél azt vettem észre,hogy nem tudnék lemondani Norina és Louis történetéről,és habár tirkon reménykedtem a happy endben,hittem a mindent elsöprő szerelemben,túljártál (azt hiszem mondhatom így) mindannyiunk eszén.Norina élete fájdalmasan igaz,bevallom,volt olyan,amikor olyan részletes és érzelemdús részt olvashattam,hogy abba kellett hagynom néhány percre mindent,amit csinálni akartam.Sírtam. Az első ilyen alkalom volt,azóta iis csak Neked sikerült ilyesmit kiváltani belőlem.Végigkövettem,hogyan válik egy nehéz sorsú lányból igazi,érett,erős nő,aki büszkén néz szembe a sorssal,de kitartóan küzd meg az akadályokkal.
    Fokozatosan mélyültek el az érzések,és nem csak úgy ukkmukkfukk történt meg minden.Egy szépen felépített kreáció,izgalmas és fordulatos a cselekménye,de amiért nekem a legjobban tetszik,az az,hogy emberi.Most ez lehet,hogy furcsán hangzik,de igaz.Minden szereplő ember,ráadásul reális élethelyzetekbe csöppennek bele.A végén pedig kialakul a teljes egész.Veszteségek,új kapcsolatok,és (mindenki örömére) klasszikus,de mégsem unalmas vagy elcsépelt csattanó a vége.
    Szeretnék gratulálni hozzá,remélem még sok ilyen blog születik.Akár általad,akár más alkotása lesz,várom.Az élményt pedig hálásan köszönöm.

    További sok sikert,
    Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!

      Oh, te jó ég! Csak olvasom, újra és újra a soraidat, de képtelen vagyok felfogni, hogy mit is jelent ez... én... én nem tudom, hogyan kellene ezt lereagálni, hihetetlen az, amiket írsz, fel sem fogom, túl szép, hogy igaz legyen, komolyan. Ha tényleg így volt, akkor én nagyon nagyon nagyon boldog bloggerina vagyok, soha nem reméltem, hogy ez meg fog történni. Borzalmasan jó érzés olvasni a soraidat, csodálatos vagy. Én tartozom köszönettel, nagyon nagyon sok köszönettel, amiért olvastál, és amiért most írtál. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de hálás vagyok! És most pedig sírok, mert ez fantasztikus! <33333333333333333333333333333

      Nagyon nagyon sok puszi, Azy

      Törlés
  43. Nem csak Norina sírt,hanem most én is.. :,) Fél szemem sír,másik nevet :,,)) Sírok,mert nem szeretnék megválni tőlük,mert az ő történetük egy álomnak is beillene.Sírok,mert imádtam ezt a blogot,a részeket,az érzéseket és mindent.Boldog vagyok,mert tudom hogy még olvashatok tőled blogot és szintén boldog,hogy megírtad az epilógust máskülönben talán most nem lennének házasok.Mindenképpen újraolvasom a blogod,hisz nem mindenhol olvashatok ilyen blogokat (talán még L.T.P.~nél :)) ) A szívemhez nőtt ez a történet és eszméletlenül örülök,hogy Lou felébredt.Egyszer olvastam egy blogot,már nem emlékszem az írójára,de az is Louisos blog volt,arról szólt hogy volt benne egy olyan csaj akiről mindenki tudna,hogy megfog halni,de találkozott Louissal aki feldobta életének utolsó heteit.Boldogok voltak aztán a lány még betegebb lett és meghalt :(( Tetszett az a blog,de szomorú lettem utána...Mindegy így hogy a "végére" értünk a blogodnak az én komimnak is vége szakad,de odaadóan fogok komizni a többi blogodhoz is addig is szia ;)) <333 :DD
    Ezerszer Puszil:
    Nati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nati!

      És most én is, de én a kommentek miatt, mert mindegyik olyan édes, mint a Tied! Ah, én is úgy vagyok vele, hogy már annyira hozzám nőttek, nehéz megválni ettől az egésztől... Én pedig azért, mert soha, soha, soha nem hittem, hogy valaki így fog gondolkozni az írásomról, ez egyszerűen egy csoda, de komolyan. Te jó ég, lassan már nem látok a könnyeimtől, nagyon nagyon köszönöm, amiért ennyire drága vagy, és amiért ekkora örömet szereztél! <33333333333333333333

      Ezer meg ezer puszi, Azy

      UI: Az a blogot a csodálatos Bri írta, bár nem olvastam, azt hiszem erről van szó! :) http://bri-lastmoments.blogspot.hu/

      Törlés
  44. szia:)) nemrég találtam rá a blogodra a "legjobb ellenség" blogod után. Szinte 1 nap alatt elolvastam az addig 21 fejezetes történetet. Imádom, ahogyan írsz. Szépen, kifejezően, gyönyörűen megfogalmazva. És a legfontosabb, hogy élvezem az olvasást és bele tudom élni magam. Nekem is van egy blogom. Tudom, mennyire nehéz írni ilyeneket. Sosem leszek olyan jó az ilyesmiben, mint te. Az egyik legigényesebb blogíró vagy, akinek olvasom a munkáit. Sokszor nevettem a történeten, de a szomi részeknél én is elszomorodtam. Az írásoddal tudsz hatni másokra is, ahogy látom. Rám is. Kíváncsian várom a következő történetet;) remélem lesz új:D
    Christy x :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Christy!

      Huh, az nagyon rövid idő, eléggé gyorsan olvasol! De nagyon köszönöm, amiért megtetted, mert rettenetesen örülök, hogy megtetted, sokat jelent! És ahw, ne mondj ilyeneket, mert már így is sírok, és most csak még inkább rákezdek! Irtózatosan aranyos vagy! <3333
      És eszedbe se jusson ilyet mondani! Bár nem tudom, hogy hogyan írsz, biztos vagyok benne, hogy könnyedén tudsz úgy ahogyan én, sőt ezerszer jobban is! Hidd el, mert száz százalékig biztos vagyok benne! <3
      Nem tudom, tényleg halvány lila gőzöm sincs, hogy mit tettem, amiért ennyire hatalmas és sokat jelentő bókokkal árasztasz el, én csak szeretném, ha tisztában lennél azzal, hogy ez rettenetesen sokat jelent nekem, annyira, hogy még mindig sírok! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, amiért leírtad mindezt, boldog vagyok miatta! <33333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  45. Drága Azy!
    Egyszerűen csodálatos ez a történet. Nem vagyok egy érzékeny tipus, de a végén jött néhány könnycsepp! Ritkán találok olyan történetet ami elnyeri a tetszésemet, de te ezzel és a Legjobb ellenség című történeteddel is elnyerted a tetszésem! Szerintem reggelig sorolhatnám a jobbnál jobb jelzőket a blogodra! Imádtam nincs rá más szó! Én is próbálkozom a blog írással de be kell valljam nem megy valami jól! Mindegy! Remélem lesz még ilyen csodálatos blogod! Ha lesz állítom én olvasni fogom!
    Sok-Sok puszi! <3 :*
    B.Sz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bius!

      Szerintem éppenséggel Te vagy a csodálatos, hihetetlen, amiért most is mellettem állsz, és a fantasztikus szavaiddal támogatsz! Ha sikerült érzelmet kiváltanom belőled.... hát hű, ez rettenetesen sokat jelent számomra, hihetetlen! Ah, nagyon nagyon nagyon boldog vagyok, ha tényleg így gondolod, rengeteg hálával tartozom neked, köszönöm, köszönöm, és biztos vagyok benne, hogy neked is menni fog! <3333333333333

      Sok-sok puszi, Azy

      Törlés
  46. Drága egyetlen Azy!
    Te vagy az első ember akinek több részben is sikerült megsiratnia. Hihetetlen vagy. Az érzelmek annyira valósak az egész annyira lenyűgöző. Valami olyat tudsz, amit csak nagyon kevesen. Teljesen magával ragadt a történet eredetisége, stílusa és úgy az egész egyben. Nagyon nehéz normális szavakat írnom, egyszerűen a hatása alatt vagyok.
    Csak köszönöm, hogy olvashattam ezt a csodálatos történetet!
    Nagyon remélem, hogy még hallani fogunk felőled a másik meglévő történeted mellett úgy írásokból is.
    Millió puszi és ölelés!
    Kikiih <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, varázslatos Kikiih!

      Ah, ennek nagyon nagyon örülök, rengeteget jelent számomra, ha sikerült érzelmeket kiváltanom belőled. Jaj, és amiket írsz, én nem jutok levegőhöz, csodálatos, hihetetlen, döbbenetes! Annyira, de annyira kedves vagy, komolyan, én meg nem fogom fel, amiért ismét támogatsz, biztatsz, egyszerűen csak sírok a meghatottságtól, soha-soha nem hittem, hogy ez megtörténhet, köszönöm, köszönöm, én köszönöm, amiért olvastál, egy csoda vagy! <3333333333333

      Millió ölelés & puszi, Azy <3

      Törlés
  47. Kedves Azy,
    nagyon kevés blog van, ahova hajlandó vagyok komizni, sőt csak egy, de ez.. Már nem bírtam ki, hogy egyszer végre leírjam a véleményem.
    Gyönyörűen írsz, biztos lehetsz benne, hogy ezzel majd viszed valamire a közeljövőben.
    Mikor rátaláltam erre a blogra, annyira nem tartott még elől.Azt gondoltam, biztos egy sablon fanfiction, ahol a lány és a One Direction egyik tagja összejön, aztán két nap után összevesznek a rész elején, de a végére már szent a béke. Nem! Ez a blog, egy teljesen egyedi, jó (!) történet, amit ha az olvasó elolvas, érzelmeket vált ki belőle. Soha senki amatőr bloggerina nem találna ki olyan dolgokat amit te. Persze biztos, az embernek kómába kell lennie, de következő fejezetre, már úgy is minden happy...
    Itt is boldogság van, de itt olyan, amit az olvasó át tud érezni! Mert ahogy az utolsó részekben (sőt az összesben) az érzelmeket leírtad, az valami fenomenális érzés volt: végre egy blogolvasónak megadatik az, hogy talált egy tehetséges írónak a szerzeményét olvashatja.
    Valahogy úgy érzem, ennek a történetnek, akármennyire se akartuk, vége kellett lennie. Nem kellett tovább húzni, ez így jó, ahogy van.
    ui. egy meglepi is vár rá<3 http://wonderlandbettiblgja.blogspot.hu/p/dijak.html
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sara!

      Akkor természetesen most nagyon örülök, hogy nekem mégis írtál, sokat jelent! Rettenetesen, sőt felfoghatatlanul hálás vagyok, amiért megtetted, mert olvashatom a véleményedet, ami.... hát szépen is megfogalmazva eszméletlen boldoggá tesz. Ah, köszönöm, köszönöm, köszönöm, amiért ezeket megosztottad velem, sírok, mert tényleg fantasztikus érzés ilyeneket olvasni. Hihetetlen kedves és drága vagy, meg sem érdemlem, hogy így gondolkozz erről a történetről, aaahw, komolyan ez döbbenetes! Te jó ég, nagyon nagyon nagyon és még annál is jobban hálás vagyok, amiért ennyi erőt és támogatást kaptam Tőled, nem is tudom mit mondjak, próbálom feldolgozni a dolgot....! <333333333333333333333333

      Sok puszi, Azy

      Ui: KÖSZÖNÖM A DÍJAT IS! <3333333333333

      Törlés
  48. Drága, egyetlen, csodálatos és utánozhatatlan Azym!
    El kell mondjam, hogy nagyon büszke lehetsz magadra azért amiket elértél, s amiket még el fogsz érni az írás terén. Nagyon tehetséges vagy, és ezt sose felejtsd el! Direkt nem olvastam el az előttem szólók véleményét, mert nem akartam, hogy befolyásoljanak egy-egy sorukkal. Én most is, mint mindig, tényleg az őszinte véleményemet akarom leírni neked. Bevallom a szívemhez nőtt ez a történet, és nem csak azért mert hitetlenül élethű lett és Nina érzelmei gyakran tükrözték az enyémeket, ami a szerelmet illet, hanem azért is, mert ez alatt a blog alatt ismertelek meg közelebbről, ha lehet annak nevezni azt a pár beszélgetést, amikor Facebookon írtunk egymásnak meg persze a kedves kommentárokat, amikkel mindig megnevettetsz s remélem hogy én is téged. Régebben - vagyis az előző blogodnál - nem írtam csak a végéhez, de ezt ennél istenesen bepótoltam. Akkor úgy gondoltam elvesznék a sok-sok rajongód mellett, de mára rájöttem, hogy ez nincs így és ennek nagyon örülök. Jaj, de annyira elkalandoztam...
    A történet nagyon csodás lett, ahogy a befejezés is. Örülök, hogy minden a lehető legjobban sikerült, és igazából annak is, hogy Louis nem ébredt fel az első alkalommal, amikor megmozdult a keze... ettől annyira valóságosnak tűnt az egész. Hihetetlenül jól megalkottad ezt az egészet és még mindig alig hiszem el, hogy mindig spontán jönnek ezek a részek. Képtelenség... ezért mindennél jobban felnézek rád <333
    Nina és Louis kapcsolata ugyanannyira a szívemhez nőtt, mint a Zeon páros, csak egy teljesen más módon. Remélem sosem hagyod abba az írást és ha egyszer mégis erre vetemednél, akkor tudom mi az igazi neved.. felkereslek és el leszek fenekelve <333
    Millio puszi Xx nagyon nagyon szeretlek, és csodállak, szerecsendio <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, eszméletlen, csodálatos, fantasztikus, túlzó, pótolhatatlan szerecsendiom!

      Na jó, levegő ki-be. Próbálom összeszedni magamat, elmondani mindent, amit tartogattam neked, csak hogy érezd mennyire hálás vagyok mindenért. Folyamatosan írtál, támogattál, mellettem álltál, biztattál, ami nem kis dolog, én egyszerűen nem tényleg nem hiszem el, hogy miképpen lehetsz ennyire fantasztikus. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.
      És TE JÓ ÉG! Annyira, annyira jól esik, amiért így gondolod, hogy tetszett a történet, hogy a szívedhez nőttek... sírok a boldogságtól, köszönöm, amiért vagy, és ezeket megosztottad velem, szerintem nem is sejted, hogy mennyire jó érzés jár most át, milyen hálás vagyok. Annyi mindennel tartozom már neked, félek, hogy sose se fogom tudni viszonozni... Mindent, komolyan mindent köszönök Neked, hihetetlen egy ember vagy, és örülök, amiért megismerhettelek, és remélem jobban is megfoglak! Ahw, tudd, hogy válasz írás közben végig folynak a könnyeim, hihetetlen ez az egész... köszönök mindent! Nagyon szeretlek! <333333333333333333333

      Millió puszi és nagyon-nagyon-nagyon sok szeretet, Azy

      Törlés
  49. szia Azy. Annulus Jo lett az egesz blog h szohoz sem jutok komolyan IMADOM

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szandi!:)

      Juj, nagyon örülök, ha tényleg így van, köszönöm szépen! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  50. Drága, Egyetlen, Utánozhatatlan és Legdrágább Azym!!!

    Hihetetlen hogy vége. Nem is tudom mit mondjak, hisz ez a blog a kedvencem lett, mint tudod nagyon tudtam azonosulni vele, a megteremtett karaktered eszméletlenül közel állt hozzám mindvégig, így mégjobban a szívemhez nőtt az egész! :( Hiányozni fog az írásod... nagyon!
    De tökéletes volt a befejezésed, remekül zártad le, jó hogy megtalálták a boldogásgot. Nagyon megérdemelték mindketten! *-* Csodás és erős szerelmet alkottál meg, ilyenre vágyna mindenki. :$ Köszönöm hogy megosztottad ezt velem is, megtisztelsz!
    Köszönöm kérdésed én is jól vagyok és nagyon várom a karácsonyt, hogy együtt lehessen a család, remélem megyünk síelni. Neked mik a tereid? :) Legyen csodás heted!

    Puszi, szeretlek <3 Pippád

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, ledöbbentő, szeretett, édes és legkedvesebb Pippám!

      Én is nagyon küzdök még vele, furcsa a hiánya, kicsit olyan, mintha egy részemet elvették volna. Jaj, tényleg? Ez... ahw, nekem Te nőttél a szívemhez, hiszen mindig ösztönöztél, erőt adtál! Nagyon nagyon nagyon köszönöm ezeket, sose fogom elfelejteni, komolyan eszméletlen vagy! Eszméletlenül aranyos, kedves, kitartó és túlzó! Már itt is sírok, mert mindent, amit írsz, megtestesíti azt, amit soha nem mertem remélni.... ahw, Istenem, ez hihetetlen! Köszönöm, amiért olvastál, sokkal többet jelent, mint hinnéd! Ah, még egyszer hálás vagyok, elképesztő, amit értem tettél! <333333333333
      Na, nagyon örülök, amiért ennyire pozitívan fog telni ez a kis szünet számodra, és nagyon jó síelést kívánok, aztán nehogy összetörd magadat! Én azt hiszem itthon fogok többnyire pihenni, na meg hát tanulni...! :) Boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket! <3

      Puszi és én is <3, Azy

      Törlés
  51. Nagyon tetszett a rész! Azt hittem Louis nem ébred fel a végére de nagyon imádtam! A Legjobb ellenséget is olvastam, és az is tervbe van véve, hogy a következőt, amit már elkezdtél azt is elolvasom, csak nincs rá időm:( De akkor is imádtam, és elmondhatatlan, hogy mennyire vártam mindig, hogy felrakd az új részt! IMÁDTAM!!!! Kitty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kitty!:)

      Nagyon jól esik, amiért így gondolod, remélem tudod, hogy ezzel hatalmas örömet okozol nekem! Jaj, semmi baj, akkor nézel be, amikor tudsz! Köszönöm, amiért olvastál, ez hihetetlen sokat jelent nekem, hálás vagyok! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  52. Drága,fantasztikus Azy!

    Hol is kezdjem? Imádtam,és elis bőgtem magamat. Olyan szép,és aranyos lett. örültem,hogy te nem olyan egyhangúan írtad le,hogy ááá felébredt Louis,hanm valóságossan. És a vége...áhh behaltam milyen cuki Louis. Sajnálom,hogy vége,mert olyan fantasztikussan leírtad,ezt a történetet. :( Remélem nem hagyod abba az írást. Nem akarok,ilyen csodálatos blogírónőt elveszíteni. Soha sem gondoltam volna,hogy egy ilyen elképesztő blogra fogok rá találi,és megszeretni. Arra se gondoltam volna,hogy egy nagy példaképre találok ilyen téren. Olyan ügyesen,precízen hoztad mindig a részt. Áhh nehéz lesz elengedni. Ne aggódj olvasni fogom a további(már ha lesznek),és amik még most is "üzemelnek". Történelmen is tegnap elkalandozott az agyam a te blogodra. :) Nem tudok többet írni,de egyszerűe mindig azt írnám le. Nagyon per-fect vagy. Vigyázz magadra.<3 Sokszor ölel és puszil:



    Legnagyobb rajongód: Dórci xoxo


    U.i.: Holnap megyek sielni,kérlek szurkolj,hogy csak kisebb töréseim legyenek! XD :D <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, csodálatos Dórci!

      Hát én hol kezdjem? Én Téged imádlak, most csak sírok a kommentedet olvasva, mert soha, de soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csoda megtörténhet. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Egyszerűen el sem hiszem, hogy tényleg így gondolod, ez... ah én csak boldog vagyok, komolyan felfoghatatlan, ami történik. Te jó ég, a szavaid hihetetlen aranyosak és kedvesek, meg sem érdemlem őket. Tényleg hálás vagyok, mindenért, mindenért, köszönöm, amiért olvastál, támogattál és mellettem álltál! Fantasztikus érzés ez az egész, hihetetlenül boldog vagyok, köszönöm még egyszer! <3333333333333

      Milliónyi és még ezer puszi, Azy

      UI: Juj, érezd nagyon jól magadat, és vigyázz magadra nagyon! <333

      Törlés
  53. Drága Azy!

    Igazán sajnálom, hogy csak most írok, de jobb később, mint soha.
    Ahogy eddig is minden fejezet, ez is tökéletes lett! Norina kitartása irigylésre méltó, hiszen nem minden lány tette volna azt amit ő. Louis felébredését pedig nagyon jól leírtad. Utálom az olyan blogokat, amikben csak úgy hirtelen felébred valaki a kómából. Te azonban nagyon jól megírtad ahogyan szépen lassan felébredt ahogyan az a való életben is van. A vége pedig egyszerűen tökéletes lett. Nagyon aranyosak és édesek Louis-ék együtt. Végre boldogok és együtt vannak! Annyi mindent tudnék mondani, de egyszerűen nem találok szavakat. Jobbá tetted a délutánjaimat vagy a hajnalaimat azzal, hogy feltetted a részeket és ha még csak egy kis időre is de sikerült elfelejtetned velem a gondjaimat! Köszönöm ezt neked! Egyszerűen nagyon jó író vagy és imádom az írásodat!
    Sok puszi,

    Anastasia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anastasia!

      Én meg nagyon-nagyon sajnálom, amiért csak most válaszolok! Ah, és ráadásul egy ilyen édes és kedves kommenttel lepsz meg, én komolyan nem tudom, hogyan reagáljak. Rettenetesen sokat jelent nekem a véleményed, és az is, hogy Norinát ilyennek ismerted meg. Te jó ég, eszméletlen hihetetlen, amiért így gondolod, ez annyira boldoggá tesz, komolyan örömkönnyeim vannak, mert soha nem reméltem ezt az egészet. Irdatlanul köszönöm, amiért ismét mellettem állsz, szerintem nem is sejted mennyit jelent számomra! Köszönöm, köszönöm, hogy olvastál! Mindent köszönöm, én pedig Téged imádlak! <33333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  54. Legdrágább Azym!

    Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, de még attól is jobban sajnálom, hogy nem jelentkeztem hamarabb valamint nem írtam az előző részhez kommentet, de egyszerűen nem volt lehetősségem!
    Mind ez mind az előző rész fantasztikus lett! Érzelem dús és eseménydús egyaránt. Mérhetetlenül örültem mikor Nina felfedezte azt, hogy Louis megmozdult valamint az, hogy felébredt és ezentúl együtt lesznek! Szép befejezése a történetnek! Boldog voltam, hogy Nina kitartott Louis mellett! Azonban elszomorodtam, hogy ennyi volt. Vége van a történetüknek. Borzalmas érzés, hogy most már nem olvashatok róluk. Ugyan olyan rossz, mint mikor befejezted az Legjobb ellenséget. Ott is örültem meg szomorú is voltam egyszerre, mert végre megnyugodhatok, hogy együtt lesznek örökkön örökké és még tovább, de ennyi volt. Most már csak a szívünkben él tovább Nina és Louis! Őszintén meg mondva nekem ez a történeted tetszett a legjobban, mivel Lou a főszereplője és nekem ő a kedvenc banda tagom szóval ezért is egy hatalmas köszönettel járok, mert manapság nagyon kevés olyan blog van ahol Ő lenne a főszereplő. A másik a miért köszönetet mondok az a lehetősség, hogy olvashattam hétről hétre a részeidet és beleképzelhettem magam egy másik személy helyzetébe! Köszönök mindent, az élményeket és az emlékeket! Csak reménykedni tudok abban, hogy sose hagyod abba az írást!

    Milliószor puszil és ölel, Jordi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legdrágább Jordim!

      Jaj, ne sajnáld ennyire, mert akkor bennem is nő a bűntudat, hogy csak most válaszolok erre a kommentre Mérhetetlenül bánt, bocsánat, hiszen sokkal hamarabb megérdemelted már volna! És természetesen megértem, amiért elfoglalt vagy, nem is várom el, hogy mindig írj! <3
      Aztán... ah, ha Te boldog vagy, és Neked tetszett, akkor az egy fenomenális érzés, én nem tudok mit mondani, egyszerűen csak boldog vagyok. Én is rettenetesen sajnálom, amiért vége van, már most hiányérzetem van. A véleményed hihetetlenül sokat jelent számomra, el se tudod képzelni mennyire! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, amiért mindig itt voltál, és erőt adtál, biztattál! Annyival tartozom most már lassan, hogy soha nem leszek képes viszonozni. És én köszönök mindent, mert az, hogy olvastál, egy kincs volt! Hálás vagyok, és azt hiszem mindig is az leszek! <333333333333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      Törlés
  55. Drága Azy!

    Csodálatos lett! Annyira boldog voltam amikor Loui felébredt! Esküszöm elsírtam magam! Nagyon tetszett!!!!! Sajnálom, hogy nem olvashatok róluk többet! Hiányozni fognak! És te jó ég ez a befejezés! És a menyasszonya lett!!! Ohhhh....Nagyon tehetségest vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bius!

      Oh, elképesztő érzés, ha komolyan így gondolod, és így reagáltál a történetre! Borzasztóan boldog vagyok miatta, köszönöm, szépen, és azt is, hogy olvastál! Egyszerűen mindent! <3333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  56. Hát... Vége.
    Iszonyatosan tetszett benne többek között Norina elszántsága és kitartása, és az is, hogy Lou végül nem ébredt fel karácsonykor. :DD Persze annak is örültem volna de sz. v. sz. (szerény véleményem szerint :D) így is tökéletes. :D Hiányozni fog, és most észrevettem, hogy a másik blogodon már ötödik rész is van. Jézusom. :D
    És áááá eljegyezték egymást. *-* Tejóisten♥
    OMG. :D Úgy imádtam és olvasnám még de olyan per-fect ez a befejezés hogy áááááá. :3 Extázisban vagyok. xD
    Jaj... Annyira-annyira szereteeeem <333 :D
    xx. S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Stella!

      Igen, sajnos igen, nagyon fog hiányozni... Huh, rettenetesen örülök, amiért ezeket mondod, és ezeket a részeket emeled ki, eszméletlen jó érzés olvasni! Szeretném megköszönni, amiért mindig írtál, és hogy olvastál! Te jó ég, túl sok minden van, amit meg szeretnék köszönni, rengeteg hálával tartozom! Csodálatos vagy, én pedig téged szeretlek, fantasztikus, amiért értem tettél! Köszönöm még egyszer! <33333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  57. Szia:)

    Én végigolvastam ezt,és a másik történetedet is. Akárhányszor olvastam-és ezt mind a kettőre értem-két érzés kavarodott bennem. Az egyik az a csodálat és a lenyűgözés volt,mert ez nem egy szokványos történet,amelyet minden második One Direction-ös blogogon olvas az ember,hanem egy egyedi,jól kitalált történet. A másik érzést,nem tudom pontosan megmagyarázni,mert magam sem tudom elmondani,hogy mi az. Valami,hogy volt hogy untam Norina és Louis szenvedését,főkén Norináét.
    De ezen kívül szerettem ezt a blogot,mert szerintem tényleg csodálatosan írsz,csak nekem már néha ez egy picit sok volt. Tudom,hogy nem a Legjobb ellenségről kértél véleményt,de én azt a blogot jobban szerettem,jobban tetszettek a karakterek,a háttér,maga a szereplők. Tudom,hogy ez nagyon személyes vélemény,de én azért sem tudtam annyira szeretni ezt a történetet,mint a másikat,mert Louisnál mind a 4 fiút jobban szeretem.
    De minden elismerésem a tiéd,én nem tudnám ezt végig csinálni.
    Azt nagyon szeretem/szerettem benned,hogy mindig időben hoztad a fejezeteket,ha esetleg csúszás történt,akkor azonnal jeleztél stb. Más blognál az író egyszer csak másfél hónap után odanyögi: Hogy bocsi,nem hoztam fejezetet. Hát köszi:D
    Remélem még a srácokról fogsz írni történetet,mert nagyon szívesen olvasnék róluk,és nem hinném,hogy csak én vagyok így vele.:D
    Sok sikert:)
    Puszi:Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Luca!:)

      És nagyon szépen köszönöm is, hogy végig olvastad, mert sokat jelent. Rettenetesen boldog vagyok, amiért pozitív érzéseket is váltott ki belőled a történet, illetve a szereplők. Ez egy hatalmas dolog számomra, hálás vagyok, amiért meg is osztottad velem!
      Az, hogy untad a szenvedésüket... hát igazán sajnálom, így visszamenőleg már nem igazán tudok ezen változtatni. Én úgy gondoltam, hogy mivel Norinának nincs könnyű sorsa, valamennyire valótlan lenne, ha minden hamar megoldódna körülötte. :(
      Ettől függetlenül természetesen örülök, ha ezekkel amúgy szeretted a blogot, és hálás vagyok miatta! Nem, csak nyugodtan mondd el, szükségem van mindenféle visszajelzésre! Én nem hasonlítgatom össze a kettőt, mert a szereplők kora, háttere és a történet is teljesen más. Elhiszem, hogy az jobban tetszett, könnyedebb is volt! Ö, hát akkor lehet, hogy ez volt az oka, sajnálom, amiért Louis Téged annyira nem nyert el, és mind a négy fiút jobban szereted náluk.
      Nagyon nagyon nagyon köszönöm, amiért írtál, és amiért mindezek ellenére elolvastad a történetet! <3

      Puszi, Azy

      Törlés
  58. Drága Azym!
    Most írok egy regényt :D

    Szóval. Én elolvastam mindegyik történetedet -Legjobb ellenség, Angyal az éjben- végig, és hát...voltak pillanatok, mikor szó szerint sírtam.
    A legjobb ellenség című blogodba már legelső résznél beleszerettem, és nem tudtam abbahagyni, egyszerűen nem ment, mert megfogott az ahogyan írtál, és maga a történet is. Nekem nagyon tetszett az is, ezt pedig imádtam. Norina élete először nem tetszett, de aztán egyre jobban megszerettem a lányt, és Louis-t is, pedig az elején igencsak bunkó volt Nina-val. Lottie-t is imádtam benne, meg mindenkit, mert megszerettetted velem őket. Nem mintha eddig nem szerettem volna, de így még jobban a szívemhez nőttek. Kedvenc részeim azok voltak, mikor Louis és Nina együtt voltak, na meg mikor Deon is benne volt. Volt mikor mosolyogva olvastam, de az elmúlt két részt pityeregve, mert annyira szép volt.
    Ez a befejezés is csodálatosan sikerült. Mikor megtudtam, vagyis olvastam, hogy eljegyezték egymást, szinte ugráltam örömömben, mert végre boldogok. Tudom, hogy ez csak kitalált, sajna nem lehetnek együtt a való életben, de én mégis annyira -és szerintem nem csak én- megszerettem őket. Remélem, hogy hallani fogok még rólad a jövőben, és gondolkozol a könyv íráson is. Persze az Engedj el blogodat is fantasztikusnak találom, és azt is végig fogom követni, de reménykedem, hogy egyszer a Te könyved tarthatom majd a kezemben.
    Örülök, hogy részese lehettem ennek a csodás blognak az olvasásában, és hogy megismerhettelek téged mint író, mert te is csodás vagy! Kedves aranyos, ezt nem minden blogger mondhatja el magáról..-legalábbis én ezt tapasztaltam-. Nagyon szeretlek! <33
    Millió puszi és ölelés.: Gabriella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gabriella!

      Ah, én nem jutok szóhoz, egyszerűen fantasztikus, amit értem teszel! Annyira kedves vagy, túlzol persze! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, amiért olvastál, folyamatosan írtál, nekem Te nőttél a szívemhez! Te jó ég, én már sírok, folynak a könnyeim, mert boldog vagyok. Soha, de soha nem reméltem ilyet, ez fantasztikus, csodálatos! Rettenetesen hálás vagyok mindenért, mert ez.... ahw, káprázatos, nem jutok szóhoz, és nem is látok a könnyeimtől! Szeretnék mindent megköszönni neked, mert csodálatos, fantasztikus és hihetetlen kedves vagy! Én is nagyon nagyon nagyon és még ezerszer is nagyon szeretlek! <3333333333333333333

      Millió puszi és sok ölelés, Azy

      Törlés
  59. Úristen!!!
    Ahogy te írsz azt nem lehet kifejezni már szavakban sem!
    Mondhatnám hogy fantasztikus de jobb annál mondhatnám azt is hogy csodálatos de még annál is jobb!Egyszerűen Azyisztikus!!! <3
    Imádtam!Olyan érzéseket váltott ki bennem ami eddig még se könyvnek se blognak nem sikerült!
    Köszönöm hogy megismerhettem ezt a történetet hálás vagyokérte!
    Ès még valami!Ha abba mered hagyni az írást!!!!! :-D
    Köszönom hogy ebben az élményben lehetett részem!!!
    Sok sok sok puszi Azy!

    Somebody xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Somebody!

      Ah, inkább azt nem, hogy mit érzek! Te jó ég, én nem kapok levegőt, ez egyszerűen fenomenális, fantasztikus! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hihetetlen! Soha-soha nem reméltem ehhez hasonlót! Irdatlanul hálás vagyok mindenért, komolyan ez az egész felülmúl mindent! Én köszönöm, amiért itt vagy! <33333333333

      Sok-sok-sok-sok puszi drága Somebody, Azy

      Törlés
  60. szia csajszi :-) Én nem szeretnék regélni hiszen előttem már leírták amit szerettem volna:-) de köszönöm h megírtad ezt a történetet :-) minden részét élveztem :-) remélem lesznek még hasonló alkotásaid :-) puszi G.R

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Nekem ez is rengeteget jelent, hálás vagyok! És itt nekem kell köszönetet mondanom, amiért olvastál, és még tetszett is! Drága vagy, amiért írtál! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  61. Szia!
    Imádom, ahogy írsz, imádom a történetet. Egyszerűen nem találok szavakat.. Bocsi, hogy soha nem kommentelek, de folyton rohanok...
    Puszi: Mazsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jaj, de aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm, amiért most mégis írtál, értékelem! Azért néha pihenj is, ne terheld túl magad! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  62. Drága Azy!
    Egyszerűen hihetetlen, sikerült megríkatnod! Még nem olvastam olyan fanfictiont, amihez érzelmileg ennyire kötődtem volna. Bátran kimondom, hogy te lettél a példaképem! Imádom, ahogy írsz, ahogy mindig újabb és újabb izgalmat tettél a történetbe, fantasztikus vagy! Nem is tudom, mit mondhatnék még... Talán azt, hogy remélem hamarosan egy újabb fanfictiont olvashatunk tőled :)
    Puszi: ~E <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága ~E!

      Ah, sejted Te mennyire jól esik egy ilyet olvasni? Ha érzelmeket váltott ki belőled... hát az fantasztikus, nem is tudom mit lennék képes egy ilyen után mondani. Oké, most már sírok is, köszönöm, amiért ennyire aranyos vagy! Én csak.... boldog vagyok, komolyan, nem tudom, miképpen történhetett ez velem, de köszönöm, köszönöm! <3333

      Puszi, Azy

      Törlés
  63. Drága Azym!

    Ez valami fantasztikusan hihetetlen, és... és... és... és... Nincsenek rá szavak. Egyszerűen nem tudok rá mit mondani. Minden lánynak 3 fiú mikét kívánom: Shakespeare Rómeóját, Leiner Laura Cortezét, és a Te Louisodat...
    Olyan történetet sikerült megálmodnod, mely számomra felejthetetlenné tette a hétvégéket. Hiányozni fog, hogy nem várhatom éjfél körül a következő részt. Hiányozni fog, hogy nem lehetek tanúja Louis és Nina jövőjének. De azt hiszem, nekem, nekünk csak ennyi járt ebből a csodából, melyet Te alkottál meg hosszú hónapok alatt...
    Csak annyit tudok mondani még így a végére, hogy én garantáltan újra és újra el fogom olvasni, mert számomra megteremtetted a a világ legveszélyesebb drogját. <3

    Ölel, Cordelia. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cordelia!

      Szerinted erre nincsenek szavak! Az előző kommentek már alaposan megsirattak, de Te sem kímélsz, már nem látok a könnyeimtől! Köszönöm. Köszönöm, amiért mellettem állsz mindig, és a hihetetlenül túlzó és édes szavaiddal erőt adsz! Köszönöm, amiért egyáltalán vagy. Te jó ég, most itt ülök, és próbálok mondani még valamit, hogy érezd mennyire boldog vagyok! Mérhetetlenül hálás vagyok, és is leszek, ez... ez egy csoda, el sem hiszem, döbbenetes, köszönöm, köszönöm! <33333333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  64. Drága Azym!

    Bocsánat, hogy megint eltűntem, csak sok minden összejött mostanában, meg mindjárt itt a Karácsony is, remélem, megérted...
    Ami az epilógust illeti, szerintem tökéletes volt. Van benne néhány gépelési hiba, majd olvasd át még egyszer.
    Annyira örülök, hogy jó lett a vége. :) Nagyon szerettem ezt a történetedet is.
    Jó volt olvasni, sőt, imádtam! Most jönne az, hogy ne hagyd abba az írást, de ezt mindig elmondom, ugye.. :D
    Olyan jó, hogy Nina végre kimondta. Hogy ki tudta mondani, hogy viszont szereti Loius-t. Kár, hogy egy ilyen baleset kellett ahhoz, hogy erre képes legyen.
    Mikor elkezdtem olvasni ezt a blogodat, nem hittem volna, hogy ez lesz a vége - jó értelemben, persze. Nagyon sokat jelentett nekem ez a történet, imádom Nina és Louis párosát, de egyelőre marad a Deon-Zayn az első helyen.

    Köszönöm, hogy megírtad kettejük történetét, lehetővé tetted, hogy olvashassuk és sosem adtad fel. Befejezted minden nehézség ellenére. :) Köszönöm.

    Ezer és egy csók, Vi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vim!

      Jaj, eszedbe se jusson emiatt bocsánatot kérni, az a fontos, hogy most itt vagy! Igen, nálunk is ez megy, folyamatosan van valami program, ami persze iszonyatosan jó, csak hát akkor a bloggernek egy kicsit várnia kell. :)
      Jaj, komolyan így gondolod? Ah, ez... nem, nem is tudom leírni, hogy mennyit jelent. Te jó ég, irtózatosan hálás vagyok, amiért ez a véleményed, és amiért olvastál, támogattál. Ez iszonyatosan drága tőled! Nagyon nagyon nagyon köszönöm ezeket, fantasztikus vagy! í33333
      Én köszönök mindent! <33333333333

      Ezernél is több puszi, Azy

      Törlés
  65. Édes, drága egyetlen, tehetséges Azym!

    Annak ellenére, hogy már a részt a felkerülése után rögtön elolvastam, csak most sikerült odáig eljutnom, hogy egy valamire való hozzászólással szolgálni tudjak.
    Először is, nem tudom elhinni, hogy ismételten itt tartunk. Amikor A legjobb ellenségnek vége lett, nagyon örültem, hogy pont tőled olvashatok egy Louis fanfictiont (ez némileg kárpótolt (: ). Szóval most ismételten egy nagy űr van bennem, hiszen megint csak bajban vagyok- vagyis csak voltam, mivel láttam, hogy hamarosan egy Harrys történettel is megörvendeztetsz minket, amit már alig várok!:)
    Sohasem voltam túl nagy fanfiction, meg úgy egyáltalán blog olvasó. Imádok olvasni, de mindig is megmaradtam a szigorúan vett irodalmi műveknél. De te elérted azt, hogy ez változzon. Talán a tiéd az egyetlen egy blog, amit mindig, folyamatosan, ha kellett, napjában többször is megnéztem, hogy felkerült-e már az új rész. Fantasztikusan, csodásan, eszméletlenül írsz, képes vagy kiváltani azt az érzést, és hatást, amit eddig csak könyveknél éreztem.:)
    Megmondom őszintén, annak ellenére, hogy imádom Louist, ha olvastam is egy-két fanficet, azok többsége Zayn-es volt.Ez volt az első más szereplős fanfiction, amit az elejétől a végéig elolvastam, és ami még ennél is fontosabb: IMÁDTAM.
    Nem tudom, melyik momentumot tudnám kiemelni, hiszen annyi kedvencem volt. Talán egy egész oldal sem lenne ehhez elég. Imádtam a sok veszekedést, a rengeteg galibát, a se veled-se nélküled kapcsolatot, a makacsságot,MINDENT, ami ebben a blogban volt.
    Csodásat alkottál, ismételten, és nagyon-nagyon büszke lehetsz magadra!
    Nálam a Nina&Louis páros örökre belopta magát a szívembe, és akárcsak a Legjobb ellenségnél, ide is be fogok nézni még egy darabig, már csak megszokásból is.
    Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire fog hiányozni a blog. Élveztem minden egyes szavát, sorát, részét, másodpercét. Köszönöm azt a sok szép percet, amit ezzel okoztál nekem.:)<3
    Nem győzőm elmondani, hogy mennyire csodállak, nem csak a kitartásodéért, hanem azért a tehetségért, amid van. Egyszerűen csodálatosan, fantasztikusan, lehengerlően írsz, és ezt nem tudom elégszer elmondani neked!:)
    Még egyszer, utoljára (itt) köszönök mindent, találkozunk a Túl jó megjátszásnál! :)

    Millió puszi&ölelés
    Lily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, édes, kedves és elbűvölő Lilym!

      Ah, próbálom összeszedni magamat, hogy rájöjjek mivel érdemeltem ki ezt a sok jót, ez... ahw, nem találok szavakat, rettenetesen jól esik, ha valóban ez a véleményed! Köszönöm, amiért ennyi csodálatos dolgot megosztottál velem, mert iszonyatosan boldoggá tesz. Komolyan hihetetlen... Csak itt ülök, és sírok, mert boldog vagyok, hogy ilyen Olvasóim vannak! Tényleg köszönöm, köszönöm, köszönöm, iszonyú sok hálával tartozom. Nem tudok már mit mondani, de remélem tudod, hogy lassan levegőt sem kapok a megdöbbentségtől, amit a szavaid okoztak. Felfoghatatlan, hogy pont Te gondolod ezt! Még egy milliószor is köszönöm! <33333333333

      Millió puszi & ölelés, Azy

      UI: ÉN IS IMÁDLAK ÉS TÉNYLEG KÖSZÖNÖM!

      Törlés
  66. Drága, édes Azy!

    Sajnálom, hogy ilyen későn írok, bevallom, már azután elolvastam, hogy feltetted, de munkával és tanulással teli hosszú heteken vagyok túl és nem volt időm semmire. :(

    Ahogyan elkezdtem olvasni az Epilógust, éreztem, hogy hamarosan pityeregni fogok. Túl jutottam néhány soron és megjelentek az első könnycseppek. Először is azért, mert különös hangulata volt már az elején is, másodszor pedig, mert egy újabb történetnek van vége, amit általad olvashattam. Minden egyes részt imádtam, mert különleges, egyedi, olykor szórakoztató, máskor pedig szívfacsaró volt! Talán említettem már, hogy nem olvasok túl sok blogot, csak amit igazán jónak tartok. A te történeteid pedig az egyik legjobbak.

    Tetszett, hogy nem hamarkodtad el azt, hogy Louis magához térjen. Ezáltal minden egyes részben még többet tudhattunk meg a lány érzelmeiről és színtisztán látni lehetett, hogy milyen álarcot viselt, azért, hogy Louis ne lássa a "piszkos énjét". Sajnálom, hogy egy ilyen szörnyű tragédia kellett ahhoz, hogy ledobja magáról és önmaga legyen, aki szép, tiszta, értékes ember.

    Amikor Louis magához tért, csodálatos pillanat volt. Teljesen átéltem a helyzetet, szinten éreztem a lány boldogságát. Gyönyörű volt, ekkor könnyeztem igazán.

    A fejezet egyik kedvenc sora a következő volt: "Szeretlek angyalkám.." Annyiszor hívta így, és ezt mindig különleges érzéssel olvastam. És megmondom őszintén, hiányoltam volna, ha nem bukkan fel ez a kifejezés az utolsó részben. Ebből is látszik, hogy minden egyes mozzanatra figyelsz, ez a profizmus!

    Hála, köszönet, a legfontosabbak, amiért része lehettem ennek a nagyszerű alkotásnak. Mindig találtam benne valamit, ami meghatott, amit tanulságként értelmeztem, egyszóval sokat adott nekem.
    Millió köszönet, ölelés és a Túl jó megjátszás című történetnél továbbra is számítasz Rám! Én ott leszek!

    puszillak, Cami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, aranyos Cami!

      Jaj, most kéne elmondanom, hogy mit jelentett számomra az állandó támogatásod. Mindig írtál, mindig megleptél a véleményeddel, ami komolyan hitetetlen, eszméletlen dolog. Köszönöm neked ezúton is, szerintem nem is sejted mennyire boldoggá tett. Most próbálom összeszedni magamat, és éreztetni veled, mennyire, de mennyire hálás vagyok, csak sajnos nem megy, mert ah, te jó ég, fel sem fogom, hogy komolyan így gondolod, ez rettenetesen sokat jelent számomra. Soha nem hittem, hogy ilyesmi meg fog történni, köszönöm, köszönöm, köszönök mindent! <33333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  67. Drága, legfantasztikusabb Azy !

    Hát ennek is vége. Bármennyire is sajnáljuk, egyszer mindennek vége szakad, nem igaz ?
    E történet végét is igencsak sajnáltam - ne érts félre, csodálatos és nagyon-nagyon megható lett a befejezés. Ez a blogod is úgymond a szívemhez nőtt, ha ezt a részek során kommentjeimmel nem is fejeztem ki ! Annyira szépen, választékosan, és fantasztikusan fogalmazol, írás terén abszolút felnézek Rád, és remélem, hogy egyszer nekem is lesz akkor szókincsem, mint amekorrával te rendelkezel !
    Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen valóságosan tudtad/tudod átadni az érzelmeket, szinte éreztem, amit Norina érzett...! Huhh, nem tudom szavakba önteni mennyire jól fogalmaztad meg Louis él Norina szerelmét, nem tudom, hogy te éltél már e át ilyen erős szenvedélyt és köteléket két ember között, de ha nem is, akkor közlöm veled, hogy (szerintem) minden olvasód nevében, hogy velünk sikeresen átéltetted (hű, ezt így mondják ?) Nagyon boldog és hálás vagyok, amiért publikáltad ezt a 'kis' sztorit, és ezáltal részese lehettem, elolvashattam. KÖSZÖNÖM SZÉPEN !
    Ó, és nagyon-nagyon-nagyon gartulálok neked, hogy már kettő blogot is ilyen csodálatosan megírtál és becsülettel minden héten írtad, szenvedtél vele, csak, hogy nekünk ne okozz csalódást ! Nem sokan képesek erre, de te megcsináltad, nem is akárhogy ! Csak így tovább, drága, természetesen a többi blogjaidon is számíthatsz rám, amíg csak írsz, olvasni foglak !
    Puszil,

    Tiara Cassie B. Xx

    U.I.: Ne haragudj a gyér kommentért, most csak ennyire futotta, úgyis tudod mennyire, de mennyire imádom az írásaidat !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, legdrágább Tiarám!

      Igen, én is hihetetlenül sajnálom, amiért vége van, tök hamar eljött, iszonyatosan hiányozni fog...:(
      Ah, annyira édes vagy, nem is tudom miképpen kéne ez lereagálni, hihetetlen, ha ezt így gondolod. Rettenetesen boldog vagyok, amiért most megosztottad velem a véleményedet, ez... hű, fantasztikus. Én köszönöm, hogy elolvastad, mert borzasztóan örülök neki! Tényleg nem találok szavakat, csak sírok, és nem hiszem el, hogy ez történik velem... Te jó ég, komolyan hálás vagyok, szebbé tetted a napom! <33333333333

      Puszi, Azy

      UI: Te se, nehéz egy ilyen eszméletlen megjegyzés után értelmeset írni...:( Én pedig Téged, drága Cassie! <333

      Törlés
  68. Drága Azy!! Tegnap este találtam rá a blogodra és nagyonnagyonnagyon tetszett...Szinte faltam a fejezeteket. Nagyon jól írtad le az érzelmeket. Megsirattam a végét. Nagyon megható volt szerintem:’) Soha ne hagyd abba az írást!!! Még nagy sikered lehet belőle!! Nem s tudom mit írhatnék még... Tudom hogy eddig nem kommenteltem egyik részhez se de nem bírtam nem tovább haladni az olvasással;’) Bocsáss mrg de nem tudok mást írni:( Nagyon örülök hogy megtaláltam a blogod, mert soha életemben nem olvastam még ilyen eszméletlenül, leírhatatlanul jó történetet.

    puszi, Nóri:)

    UI.: remélem lesz még sok sok 1Ds vagy másmilyen blogod:’)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nóri!

      Juj, le a kalappal előtted, amiért ennyi idő után is nekiálltál az olvasásnak, nem annyira rövid pedig a blog. Ah, nagyon jól esik, hogy így gondolod, komolyan fogalmam sincs mit lennék képes mondani, hiszen rettenetesen megdöbbentő! Köszönöm, köszönöm, amiért most itt vagy, és boldoggá teszel a szavaiddal! Iszonyú hálás vagyok mindenért, köszönöm még egyszer! <33333

      Puszi, Azy

      Törlés
  69. Édes,kedves,tökéletes Azy!
    Nagyon,de nagyon köszönöm a blogot,köszönöm azt,hogy megnevettettél,megsirattál,dühössé tettél...
    Ez a történet nagyon a szívemhez nőtt és szomorú vagyok,mert vége lett.Képzeld el,velem mostanág csak rossz történik a blogokkal kapcsolatban.A kedvenc blogom szünetel a másik 2 kedvencemnek meg vége,ez is a kedvencem :) Remélem majd találkozom majd még a te blogjaiddal.
    KÖSZÖNÖK MINDENT!! <3
    xx. J:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, aranyos, elképesztő J!

      Jaj, ne viccelj, én köszönöm, amiért elolvastad, és amiért ennyire pozitív véleménnyel vagy róla, ez komolyan hihetetlen! Szerintem nem is sejted, mennyire örülök, amiért ilyesmiket írsz....! Iszonyú hálás vagyok, amiért írtál!:') <33333333

      Puszi, Azy

      Törlés
  70. Drága Azy!
    Remélem elolvasod üzenetem:)
    Két napja találtam rá a blogodra és egyhuzamban elolvastam.
    Nagyon nagyon tetszett maga az ötlet, ilyen blog nincs mégegy!
    Csodálatosan írsz, választékos szóhasználattal, ami nagyon jó, így nincs szóismétlés. Borzasztóan tisztelendő benned, hogy milyen alázattal írtad a történetet és mennyire szereted az olvasóidat!
    Nagyon nagyon izgalmas volt a történet, szomorú résznél sírtam, könnyeztem, vidám résznél mosolyogtam, nevettem!
    Talán ez a legjobb egy bloggernek, hogy érzelneket vált ki az olvasóiból, ez neked sikerült.
    Rágtam a körmeimet a részek olvasása közben, hiszen nem tudtam mi lesz a rész vége (ezt jó értelemben értem). Nagyon tetszett, ahogy leírtad a szereplőket, jobban megismertük őket és ez sokat segített.
    Norina és Louis belopták magukat a szivembe, nagyon megszerettem őket.
    Remélem olvashatom más blogodat is a későbbiekben.:)
    Köszönöm az élményt, köszönöm, hogy leírtad és, higy olvashattam. Biztos, hogy még rengetegszer fogom elolvasni, hiszem megunhatatlan!
    Nina és Louis mellett a blog szintén a szívem csücske lett, soha nem felejtem el!
    Ölel, *Dreamy Girl*
    U.i.: ha gondolod nézz be hozzám, kritikát elfogadok:)
    storyofmylifeisfrozen.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága *Dreamy Girl*!

      Természetesen elolvasom, mindig minden kommentre igyekszem válaszolni! <3
      Na és most jön az a pillanat, hogy TE JÓ ÉG! Én komolyan nem tudom mit mondjak, annyira, de annyira jól esik ilyeneket olvasni, nem is hiszem el... Számomra csodálatos dolog, hogy annyira édes Olvasóim vannak, mint Te! Lassan megsiratsz a szavaiddal, az, hogy ez a véleményed egy kinccsel ér fel számomra, de komolyan! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm és még ezerszer köszönöm, amiért ekkora boldogságot okoztál a szavaiddal! <3333333333

      Puszi, Azy

      UI: Sajnos nagyon nagyon kevés az időm és az energiám, de ígérem megpróbálok benézni hozzád! :)

      Törlés
  71. Kedves Azy!
    Hihetetlen mennyi érzelmet tudott kiváltani belőllem ez a rész, ez a blog, ez a történet.
    Nagyon gyönyörűen írsz de szerintem ezt te is tudod.
    Nagyon örülök hogy megtaláltam ezt a blogot és köszönöm amiért olvashattam.
    A befejezés is szép volt szurkoltam már nekik NAGYON NAGYON NAGYON !!!!! :))
    Egyszoval köszönok mindent és remélem sok írásodat olvashatom majd!! ;)) :DD
    Milliópusziésölelés :
    Niki ;)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Niki!

      Ah, komolyan? Ez egy rettenetesen nagy bók számomra, köszönöm, köszönöm, köszönöm! És nem, nem tudom, szerintem az egyszerűbbnél is rosszabb az írásom, de ha ezt Te másképpen gondolod az egy világgal is felér nekem, komolyan sírok! Hálás vagyok mindenért, el sem tudom hinni, hogy egy ilyen dolog megtörténhetett velem! Köszönök mindent, nem is sejted mennyi mindent adtál most! <33333333333

      Millió puszi & ölelés Azy

      Törlés
  72. Sziaa!
    Egy ideje ott van ez a blog a Tabom könyvjelzői között, és végre sikerült elolvasnom!
    Előre is sorry, ha értelmetlen lesz, meg össze-vissza minden zagyvaság, de annyi gondolat kavarog bennen e bloggal kapcsolatban, hogy elmondani szóban/élőben könnyebb lenne, de csak itt van lehetőségem rá.
    Nagyszerű. Fantasztikus. Eszméletlen. Per-fect! Ezek a szavak jellemzik ezt a történetet! Hihetetlen jó, érted? Nagyot alkottál, ismét! Ilyen jól megformált karakterek, nem egyforma személyiséggel, viselkedéssel, hát nem naon lehet olvasni mindenhol. Imádom. Imádtam minden egyes részt!
    Voltam mérges, szomorú, dühös Norinára mikor apró dolgokon megsértődött, felhúzta magát, de megértettem h. mit miért tesz. Vagy éppen Louisra, mikor hülyeségeket csinált.
    Nem tudok kiemelni egy kedvenc részt sem, mert ndkem mindegyik az! Ahogy leírtad az eseményeket, s csak ők ketten voltak a középpontban, a többi srác nem -csak nagyon ritkán tűntek fel- és ez pont így volt jó! Csak az ő történetüket írtad le, semmilyen díjkiosztó blabla..
    Mikor feltűnt Zayn és Deon először nem esett le, hogy még is van, meg minek örülnek az olvasók Deon miatt ennyire, de az azt követő részben leesett x3 Lassú a felfogásom, na :D
    Az egész történet fantasztikus, de tényleg! :)
    Elég furcsa módon találtam rá a blogjaidra, a legjobb ellenséger olvastam először. Egy interjúban említett meg egy olvasó, és gondoltam csekkolom. Megérte! (:
    Örülök, hogy olvashattam egy ilyen fantasztikus blogot, mint ez <3 Totálisan össze illik a két főszereplő. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám!:)

      Először is nagyon köszönöm, hogy rászántad magadat, és elolvastad, ez nagyon sokat jelent számomra, édes vagy! Jaj, aaaaaaaahw, ne mondj ilyeneket, mert tényleg sírok. Én... nem hiszem el egyszerűen. Fogalmam sincs miképpen érdemeltem ki ezt a sok jót, de lassan nem kapok levegőt, annyira boldog vagyok. El sem hiszem, hogy így gondolod, ez fantasztikus, és csodálatos, mint Te! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy ennyire kedves vagy velem, mert rengeteget jelent! <3
      KÖSZÖNÖK MINDENT! <33333333333333333333

      Millió puszi, Azy

      Törlés
  73. Annyira aranyosez az egész történet. Persze vannak benne szomorú részek de ez így tökéletes . Remélem soha nem hagyod abba az írást mert csodálatos vagy! Sok sikert a továbbiakban! Puszi Kriszti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Krisztim!

      Rettenetesen jó érzés olvasni, amiért így látod és gondolod! Jaj, ne mondj ilyeneket!:') Hálás vagyok, hogy írtál, köszönöm, köszönöm! <333

      Puszi, Azy

      Törlés
  74. Draga Azy.
    Eloszor is sajnalom,hogy csak ekezet nelkul irok,de telefonrol vagyok.
    Raterve a tortenetre,el kell hogy mondjam,az irasodat imadom. Ahogy irsz,teljesen beletudom magam elni a tortenetbe.
    Teljesen at tudtam erezni Norina,es Louis helyzetet is. Rengeteget sirtam a tortenet alatt,de sokat nevettem es mosolyogtam is :')
    Nem is nagyon tudok mit mondani,csak azt szeretnem hogy tudd,hogy fantasztikusan irsz,es minel tobb One Direction-os sztorit irj,ha megkerhetlek ra <33
    Jaa es persze minel tobb Louis-osat :D ♥
    Nagyon sok puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Jaj, ne viccelj, így is tökéletesen el tudom olvasni, és külön értékelem, hogy még telefonról is pötyögsz nekem! Jaaaaj, te jó ég, komolyan így volt? El sem hiszem, ez rengeteget, de tényleg rengeteg jelent, azt sem tudom, hogyan köszönjem meg! Hiszen hihetetlen boldogságot jelent számomra, ha érzelmeket tudtam kiváltani belőled, pláne, ha ilyeneket! És ígérem ha még lesz kedvem, feltétlen írni fogok! Köszönök mindent! <333

      Nagyon-nagyon sok puszi és hála, Azy

      Törlés
  75. Imádtam Drága :) eszméletlenül írsz. Csak gratulálni tudok ♡♡♡♡♥♥♥♥:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ezt elképesztő érzés olvasni, nagyon-nagyon szépen köszönöm, és örülök, ha tetszett! <33

      Puszi, Azy

      Törlés
  76. Drága Azy!
    Én már a kezdetek óta "veled voltam", de nem éreztem szükségét, hogy írjak.Hisz tudom, te egy különleges író vagy!(a jó értelemben)Most mégis leírom neked ezeket.Meg persze, megfogadtam, hogy nem sírok, most mégis pár könnycsepp folyik le arcomon.Ez a blog nagyon sokat jelent nekem.Az írásod is.Köszönöm:
    Zoe xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dráza Zoé!

      Nagyon sokat jelent számomra, amiért már az elejétől kezdve olvasol, ez valami fantasztikus! Jaj, te jó ég, de aranyos ez Tőled! Elképesztő vagy! Köszönöm szépen, amiért mégis írtál, hihetetlen érzés tudni, hogy mit gondolsz! És én köszönöm! :') <3333333

      Rengeteg puszi, Azy

      Törlés
  77. Drága szeretetreméltó, kitartó, kedves és csodálatos Azy!
    Hol is kezdjem?! Annyi mindent szeretnék neked mondani/írni de egyszerűen nem tudom mivel is kezdjem. Talán azzal, hogy én ezt a történetet már valameddig elolvastam, de "az unokatesóm minden kitörölt a könyvjelzőmből" akcióban elvesztettem a blogod és nem tudhattammeg a végét Norina és Louis csodálatos életéne és nem is kommentelhettem hozzá ( bár csak csepp lett volna a dícsérettengerben ). Norina valamilyen szinte magamra emlékeztett, hisz ha nekem is gondom énis eltaszítok mindenkit, vagy épp én is futok a bajok elöl. Annyira, de annyira sajnáltam mikor prostituált volt azért, hogy legyen pénze a számlákra és a fősulira. Egy kívülálló soha, de soha nem tudhatja, hogy egy ember miért prostituált, hajlékalan, vagy épp miért űz káros szenvedélyeket. Mikor Louis azt mondta rá, hogy kurva legszívesebben beléptem volna a történetbe és pofán vertem volna. De ahogy egyre haladtunk a történetben egyre jobban változott Lou véleménye. A vége fele már sírtam is egyes részeken. Túlérzékeny vagyok :|
    Az írásod valami fantasztikus, akárcsak a kedvességed. Olyan csodálattal beszélsz az olvasóidról, amit nagyon kevés embertől véltem felfedezni. Egyik példaképem vagy. Ez az epilógus pedig csodás befejezés lett. <3
    Ha nem lenne pofátlan kérés, akkor szánnál a barátnőmmel közösen írt blogomra a csepnyi idődből egy keveset, hogy a fent lévő bejegyzéseket elolvasd és írj nekünk egy építő kritikát/megjegyzést. http://ikrekharca-byethewayfanfiction.blogspot.hu/?m=1
    Öröm volt olvasni ezt a történeted! <3
    Puszi, Szeretlek <333
    Bells

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, hihetetlenül édes Bellsem!

      Először is sajnálom, hogy csak most válaszolok erre, de későn láttam, hogy írtál. Viszont most itt vagyok, és váoooo, te jó ég, nem is tudom mit mondjak.
      Borzasztóan jól esik látni, hogy milyen volt számodra olvasni ezt a blogot, mit éreztél közben. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez mennyire sokat jelent számomra, milyen jól esik tudni és látni, hogy mit gondolsz! Szóval már eleve ezt eszméletlenül köszönöm. Olyan édes vagy, te jó ég! Mindent igyekszem megtenni, hogy valamennyire meghálálhassam, Nektek, Olvasóknak azt a sok mindent, amit Tőletek kapok... úgyhogy én csak próbálom viszonozni, semmi többet nem teszek! <3
      Jaj, drága, egyáltalán nem pofátlan kérdés, és ígérem, amint tudok, írok is nektek valamennyit! <3333
      Öröm volt olvasni a soraidat, én is nagyon szeretlek, és tényleg hihetetlenül köszönöm! <33333333

      Sok puszi, Azy

      Törlés
  78. Úr-is-ten....
    Tudom, hogy befejezett blog, de úgy érzem muszáj kommentelnem. Itt ülök a gép előtt és csak potyognak a könnyeim. Hihetetlenül jól sikerült! ♥ ♥ ♥

    VálaszTörlés
  79. Bár tudom nem olvasod, mert későn találtam rá a blogodra, tudd, hogy nagyon tetszik. Általában az szokott a gondom lenni, hogy sokáig sajnáltatják a főszereplőket és, hogy túl sablonos, kiszámítható a sztori. Nekem tetszett a sztori, csak egy icipicit túl "szenvedtetted" a főszereplőket. De nem baj, pont ettől lett ez a kedvenc blogom: stílusomon belül van, picit eltér az én ideálomtól és nem lehet tudni mi lesz.
    Puszka:Timcsi

    VálaszTörlés
  80. Ez a blog... Őszinte leszek másodjára olvasom el ,igaz rengeteg louisos blogot olvastam már de csak ennek nljegyeztem meg a nevét .
    Angyal az éjben...😇😇
    Mint a késobbiekben kiderult nem csak ezt a blogot olvastam mar masodjara de azokat a blogokat csak veletlenul ezt a blogot onszantambol..
    Nagyon koszonom a sok oromot es banatot is .Szinte minden részen sírtam .
    Hogy lehetsz ennyire jo???
    Ezer puszi es oleles-Zora
    Ui:tudom h az en kommentemet mar nem olvasod mivel 2013-ban fejezodott be... De en ugy ereztem h irnom kell
    SZERETLEK😘💓💗💗💕💖💞

    VálaszTörlés